KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/július
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: És az óra ketyeg Történelmi filmek, átmeneti idők – 2. rész
• Morsányi Bernadett: Szenvedély a celluloidon Beszélgetés Magyar Dezsővel – 2. rész
• Várkonyi Benedek: A látható történet A nevezetes névtelen
• Várkonyi Benedek: Az élet bölcsésze Beszélgetés Katona Zsuzsával
• Csákvári Géza: „Megmutatjuk a félelmeinket” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kránicz Bence: Magyarország szuperhőse Jupiter holdja
CANNES
• Gyenge Zsolt: Kabardok a Croisette-en Cannes
A FANATIZMUS KORA
• Győri Zsolt: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Rigely Ádám: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Szíjártó Imre: Sevdah Szélső értékek a délszláv filmben
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Perzsia hercege Darius Khondji
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: Megbízható mesélők Zal Batmanglij és Brit Marling
SZÍNÉSZLEGENDA
• Gervai András: „Ártatlan, mint egy ragadozó” Marlene Dietrich
• Huber Zoltán: Hidegvér és irónia Roger Moore (1927 – 2017)
KÍSÉRLETI MOZI
• Szalay Dorottya: Politika és erotika Testképek
KÖNYV
• Sárközy Réka: A valóság feltérképezői A befogadó kamera
• Szekfü András: Másképp kellett volna Lehet másképp – Szécsényi Ferenc operatőr
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: A kecske árnyéka Michael Hastings: Az operátorok
• Baski Sándor: Szereptévesztés War Machine
KRITIKA
• Buglya Zsófia: A hullámvasút utasai Mérgezett egér
• Stőhr Lóránt: Meglátta Out
• Varró Attila: Szupermodell Wonder Woman
MOZI
• Baski Sándor: Az óra
• Benke Attila: Elválaszthatatlanok
• Vajda Judit: A sóher
• Sepsi László: K.O.
• Alföldi Nóra: Oltári baki
• Kovács Kata: Romazuri
• Varró Attila: Kisvárosi gyilkosok
• Huber Zoltán: Volt egyszer egy Venice
• Tüske Zsuzsanna: Baywatch
• Margitházi Beja: Swingerklub
• Kovács Gellért: Élesítve
• Andorka György: A múmia
DVD
• Pápai Zsolt: Álmatlanság
• Géczi Zoltán: Gyalog galopp / Brian élete
• Pápai Zsolt: A kék lagúna
• Varga Zoltán: Hudson Hawk

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Ferreri halott

Csantavéri Júlia

Mégiscsak szabályszerűen távozott. Az 50. Cannes-i filmfesztivál magamutogatásának kellős közepén, május 9-én Párizsban, éppen aznap, amikor a Le Monde-nak a fesztivál hat emlékezetes pillanatát felidéző egész oldalas cikksorozata 1973. május 21-hez, A nagy zabálás bemutatója körül kitört botrány történetéhez érkezett. Kép is van az oldalon, a szintén vérig inzultált Michel Piccoli a nyelvét nyújtogatja, talán csókra vágyik, ő meg csak néz, szelíd kárörömmel, lehet, már akkor is, talán eredendően utálta a fesztiválokat meg a fényképészeket.

A tipikus milánói polgárnak született Marco eredetileg állatorvosnak tanult. Tűnődhetünk, van-e köze ennek ahhoz, ahogyan meglátta és megmutatta a bennünk élő vadat, a civilizáció vaskemény szabályainak legkisebb lazulására előbukkanó ősállatot O persze nem adott esélyt egyiknek sem, mást keresett: az állatot meghaladó, de saját civilizációs csapdáját is széttörni képes emberi integritást. Szóval olyasmit, ami nincs, de aminek elviselhetetlen, halálos hiányát a hatvanas-hetvenes években még dühödt fájdalommal kiáltották világgá sokan, például a neorealizmus csődjéből épp kiemelkedő Bellocchio és a fiatal Bertolucci, csak hogy Itáliánál maradjunk. Ferreri kritikája nem élesebb vagy illúziótlanabb, csak tárgyszerűbb, szarkasztikus, de önsajnálat nélkül való és főleg megdöbbentően előítélet-, morál- és ideológiamentes, s ezt a két utóbbit talán sohasem bocsátották meg neki. A maga idején szintén dühödt támadásokat kiváltó Méhkirálynőben a férj reprodukciós kötelességeként felfogott szexuális aktus előbb tökéletesen elszigeteli, majd a lehető legszeretetteljesebb halálba kergeti a férfit. A Dininger halottban a munkából hazatérő mérnök egy hosszú éjszaka folyamán unalmában szinte véletlenszerűen lebontja maga körül a civilizáció falait, hogy hajnalban egy könnyed, akár játéknak is tekinthető gesztussal agyonlőve alvó feleségét, végleg kiszakítsa magát ebből a világból. A nagy zabálásban négy jóravaló, jómódú, sikeres férfi egy ódon kastélyban előre megfontolt szándékkal tömi halálra magát, s a kultúra e rituális felemésztése után persze csak romok maradnak – romló húsok egy régi kertben. Nem csoda, hogy a franciák még azt is kikérték maguknak, hogy egyáltalán ők gyártották.

Ferreri azonban nem zavartatta magát és 73 után számba vette a romokat is. Jelenthet-e menekvést a testiség a lakótelep börtönében élő Gerardnak (Az utolsó asszony)? Egy kiskert és egy majomkölyök a patkányok által ellepett nagyváros (New York) peremén tengődő Luiginek (Szia, majom!)? Segíthet-e még egymáson a néma kisfiú és a felnőttvilág támadásai elől a gyerekek közé menekülő óvóbácsi (Szállást kérek)? Egyik utolsó filmjének hőse a kissé pohos mosószerügynök már csak kefélni szeret, de a nők sajnos másféle vágyakat kergetnek, őt meg furcsa lázak gyötrik, el is patkol nemsokára.

Ferreri pillantása kegyetlen volt, de sohasem hideg. Szerette hőseit, bár kinevette és halálra ítélte őket, és szerette még a görögdinnyét is, meg a tengert, a szárazföldi ember nosztalgiájával. A tenger partján talál egymásra anya és lánya a Piera történetének fájdalmas megoldásában, és tengeri vitorlás viszi tovább a Dininger gyilkossá lett hősét is Gauguin Tahitija felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/06 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1448