KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/július
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: És az óra ketyeg Történelmi filmek, átmeneti idők – 2. rész
• Morsányi Bernadett: Szenvedély a celluloidon Beszélgetés Magyar Dezsővel – 2. rész
• Várkonyi Benedek: A látható történet A nevezetes névtelen
• Várkonyi Benedek: Az élet bölcsésze Beszélgetés Katona Zsuzsával
• Csákvári Géza: „Megmutatjuk a félelmeinket” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kránicz Bence: Magyarország szuperhőse Jupiter holdja
CANNES
• Gyenge Zsolt: Kabardok a Croisette-en Cannes
A FANATIZMUS KORA
• Győri Zsolt: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Rigely Ádám: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Szíjártó Imre: Sevdah Szélső értékek a délszláv filmben
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Perzsia hercege Darius Khondji
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: Megbízható mesélők Zal Batmanglij és Brit Marling
SZÍNÉSZLEGENDA
• Gervai András: „Ártatlan, mint egy ragadozó” Marlene Dietrich
• Huber Zoltán: Hidegvér és irónia Roger Moore (1927 – 2017)
KÍSÉRLETI MOZI
• Szalay Dorottya: Politika és erotika Testképek
KÖNYV
• Sárközy Réka: A valóság feltérképezői A befogadó kamera
• Szekfü András: Másképp kellett volna Lehet másképp – Szécsényi Ferenc operatőr
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: A kecske árnyéka Michael Hastings: Az operátorok
• Baski Sándor: Szereptévesztés War Machine
KRITIKA
• Buglya Zsófia: A hullámvasút utasai Mérgezett egér
• Stőhr Lóránt: Meglátta Out
• Varró Attila: Szupermodell Wonder Woman
MOZI
• Baski Sándor: Az óra
• Benke Attila: Elválaszthatatlanok
• Vajda Judit: A sóher
• Sepsi László: K.O.
• Alföldi Nóra: Oltári baki
• Kovács Kata: Romazuri
• Varró Attila: Kisvárosi gyilkosok
• Huber Zoltán: Volt egyszer egy Venice
• Tüske Zsuzsanna: Baywatch
• Margitházi Beja: Swingerklub
• Kovács Gellért: Élesítve
• Andorka György: A múmia
DVD
• Pápai Zsolt: Álmatlanság
• Géczi Zoltán: Gyalog galopp / Brian élete
• Pápai Zsolt: A kék lagúna
• Varga Zoltán: Hudson Hawk

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Gyászhír Prágából

Pošová Kateřina

 

1988. december 14-én, ötvenhetedik születésnapja előestéjén meghalt Evald Schorm filmrendező, színész és színházi rendező, a cseh kultúra kiváló művészegyénisége s egyik legigazabb embere. A fiatal magyar filmesek és filmbarátok talán a nevét sem tudják, filmjeit nem ismerik. Nem is ismerhetik; 1969-ben készült Hetedik nap, nyolcadik éjszaka című műve máig is dobozban van, a hazai szakma sem látta. 1970-ben fejezte be utolsó előtti, hatodik játékfilmjét, a Kutyák és embereket, külföldre távozott kollégája, Vojtech Jasný helyett és forgatókönyve alapján (ezt azonban a főcímben már nem olvashatjuk). Az utolsó – tizennyolc éves szünet után – tavaly ősszel befejezett Hisz nem történt semmi bemutatóján már nem lehet jelen...

Azt, hogy az 1968-as csehszlovákiai „események” után sok hazai filmes (író, költő, rendező, színész stb.) nevét sem volt szabad említeni, nyilván a fiatalabb magyar értelmiségiek is tudják. Hogy miért, azt többnyire nem. Számos esetben nem tudjuk mi sem, akik itt élünk Prágában. Mert nincsenek s nem is voltak konkrét okok, logikus indokok, elfogadható vádak. Evald Schorm, a cseh „új hullám” egyik legérdekesebb, legtehetségesebb képviselője – Vera Chytilová, Jiří Menzel, Jan Schmidt évfolyamtársa a prágai FAMU-n, Otakar Vávra tanár úr nevezetes osztályában – nem volt tagja sem a pártnak, sem más szervezetnek (tehát ki sem zárhatták sehonnan), nem politizált, nem írt alá manifesztumokat, nem voltak látványos sikerei külföldön. Egyetlen „bűne” a magatartás volt. S egyetlen szenvedélye az emberi lélek kutatása. Az egyéni kapcsolatok bonyolultsága és azok társadalmi háttere, az intolerancia és a részvéttelenség, az emberiség történetének mindenkori rákfenéi izgatták. Ezeket igyekezett minden emberi dolog iránti sajátos, szomorkás-humoros szemléletével megközelíteni, körüljárni. És nevükön nevezni a dolgokat. Nyíltan, sokszor kegyetlen igazmondással, nem szépítve semmit abból, amit látott, tapasztalt. Tudtuk róla: inkább éhenhalna, de senki és semmi nem kényszerítheti arra, hogy akár egy mondatnyi, egyetlen kockányi hazugságot eltűrjön műveiben.

Parasztcsaládból származott, huszonhat évesen sikerült csak bejutnia a főiskolára és sem akkor, sem soha később nem élt gondtalan jómódban. Filmes pályafutását dokumentaristaként kezdte és meditatív, mélyreszántó társadalomkritikai vagy kultúr- és művészettörténeti rövidfilmjeire azonnal felfigyelt a szakma, nem csupán tartalmi, eszmei értékeik miatt, hanem ízig-vérig filmes látásmódjukat, újszerűén ötletes, de soha nem öncélú formai megoldásaikat csodálva. Első nagyjátékfilmje, az 1964-ben készített Mindennapi bátorság voltaképpen az új hullám előfutárainak egyike volt, hiszen a Gyöngyöcskék a mélyben című, öt Hrabal-novellából álló film, amellyel Menzel, Chytilová, Jireš, Němec és Schorm „bemutatkoztak”, csak 1965-ben készült el. Ezt követte Schorm filmográfiájában A tékozló fiú hazatérése (1966), az Öt lány a nyakán (1961) A pap vége (1968) és közben mindannyiszor egy-két rövid dokumentumfilm. Színészként kollégáibarátai néhány filmjében láthattuk; Gazdag Gyula Bástyasétány ‘74. című filmjének például ő az egyik főszereplője.

Színházi rendezéssel is már a hatvanas években kezdett foglalkozni, és miután 1970 óta nem jutott filmhez, eleinte színházak (Ostrava, Brno, Olomouc, Usti nad Labem) szerződtették egy-egy produkcióra. Rendezett prózát és operát, klasszikus és kortárs műveket egyaránt. És minden munkája esemény lett. Idővel aztán a prágai színházak is „befogadták”: számos előadással remekelt a Divadlo na zábradlý (Színház a korláton) színpadán, de a Nemzetiben és az Operában is. Végül a világhírű Laterna Magica állandó munkatársa lett, ottani utolsó munkáját, a pazar látványvilágú Odysseust hónapok óta telt házzal játsszák. Novemberben mutatták be a prágai Smetana Színházban Schorm rendezésében Beethoven egyetlen operáját, a Fideliót.

Lázas örömmel készült következő filmjére, amelynek forgatókönyvét Bohumil Hrabal Zajos magány című kisregényéből már vagy másfél évtizeddel ezelőtt írta meg, de a Barrandov Filmstúdió csak most fogadott el...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5346