KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/július
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: És az óra ketyeg Történelmi filmek, átmeneti idők – 2. rész
• Morsányi Bernadett: Szenvedély a celluloidon Beszélgetés Magyar Dezsővel – 2. rész
• Várkonyi Benedek: A látható történet A nevezetes névtelen
• Várkonyi Benedek: Az élet bölcsésze Beszélgetés Katona Zsuzsával
• Csákvári Géza: „Megmutatjuk a félelmeinket” Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Kránicz Bence: Magyarország szuperhőse Jupiter holdja
CANNES
• Gyenge Zsolt: Kabardok a Croisette-en Cannes
A FANATIZMUS KORA
• Győri Zsolt: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Rigely Ádám: Határtalan korlátoltság Fanatizmus a filmvásznon
• Szíjártó Imre: Sevdah Szélső értékek a délszláv filmben
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Perzsia hercege Darius Khondji
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: Megbízható mesélők Zal Batmanglij és Brit Marling
SZÍNÉSZLEGENDA
• Gervai András: „Ártatlan, mint egy ragadozó” Marlene Dietrich
• Huber Zoltán: Hidegvér és irónia Roger Moore (1927 – 2017)
KÍSÉRLETI MOZI
• Szalay Dorottya: Politika és erotika Testképek
KÖNYV
• Sárközy Réka: A valóság feltérképezői A befogadó kamera
• Szekfü András: Másképp kellett volna Lehet másképp – Szécsényi Ferenc operatőr
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: A kecske árnyéka Michael Hastings: Az operátorok
• Baski Sándor: Szereptévesztés War Machine
KRITIKA
• Buglya Zsófia: A hullámvasút utasai Mérgezett egér
• Stőhr Lóránt: Meglátta Out
• Varró Attila: Szupermodell Wonder Woman
MOZI
• Baski Sándor: Az óra
• Benke Attila: Elválaszthatatlanok
• Vajda Judit: A sóher
• Sepsi László: K.O.
• Alföldi Nóra: Oltári baki
• Kovács Kata: Romazuri
• Varró Attila: Kisvárosi gyilkosok
• Huber Zoltán: Volt egyszer egy Venice
• Tüske Zsuzsanna: Baywatch
• Margitházi Beja: Swingerklub
• Kovács Gellért: Élesítve
• Andorka György: A múmia
DVD
• Pápai Zsolt: Álmatlanság
• Géczi Zoltán: Gyalog galopp / Brian élete
• Pápai Zsolt: A kék lagúna
• Varga Zoltán: Hudson Hawk

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Orson

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Kane polgár üveggömbje elgurult, benne a havas táj és egy szánkó. „Rózsabimbó.” Kane polgár boldogságának, gyerekkorának, a tisztaságnak és a felelőtlenségnek jelképével halt meg. Kane polgárt egy huszonhat éves csodagyerek írta, rendezte és játszotta.

Csodagyerek: minden lehetséges. 16 évesen színházat rendez, huszonegy évesen a rádió ismertté teszi a nevét. Megkap mindent Hollywoodtól, szabadon játszhat kedvenc játékával, a filmmel. „A legszebb villanyvasút, amit kaphat az ember” – mondja a filmre. Huszonhat éves, és megfordítja a filmművészet kerekét: újra rangot ad a képnek, a montázsnak, a kamerának, a kinematográfiámk. Mindent tud, és ezt a mindent meg is mutatja. Játszik a gépállásokkal, az idősíkokkal, a film-műfajokkal: melodráma és dokumentumfilm keverednek. Az Aranypolgár a filmtörténet egyik legtöbbet elemzett filmje.

Túl sokat tud. A Kane-t felülmúlni nem lehet. Ettől kezdve élete menekülés előre: egyszerre több filmbe fog bele. Újabb és újabb sziporkázó ötletekkel áll elő. Útját befejezetlen filmek romjai szegélyezik. Talán érzi, hogy az első filmnél többet tenni nem lehet? Különös, ahogy a következő filmjeiben előszeretettel játszik kövér, megkeseredett öregembereket. Mintha tudná, hogy ilyen lesz, és siettetni akarná a sorsot. Beleveti magát a feladatokba, de nem más ez, mint menekülés a feladatok elöl. Michael Korda meséli el könyvében, hogyan üldözi fél Európán keresztül bátyja, Korda Vince megbízásából Wellest, hogy rábírják a Harmadik ember főszerepére. Menekül a nagyipari filmcsinálás muszájfeladatai elől, hogy megőrizze mindazt, amit még el akar mondani. Tele energiával; ritkán elkészült, sokszor megcsonkított filmjei ereje teljében mutatják. Alig fejezi be a Kane-t, már nekikezd az Ambersonoknak. Közben Brazíliában forgat, improvizál. Nincs még harminc éves, amikor a stúdiók fellázadnak a csodagyerek ellen, és lassú, szívós munkával maguk alá gyűrik.

Alig tízenkét filmet jegyzett. Majd ugyanennyi befejezetlen vagy mások által befejezett filmjeinek száma. Miért nem szeretik! Talán mert pazarolja a pénzt, mert megbízhatatlan, kiszámíthatatlan?

Minden filmjében van valami eltartott, valami irracionális, valami modern, amit Hollywood nem tud elviselni. Európai és humanista, a szó középkori értelmében. Ezért vonzódik annyira Shakespeare hőseihez. Macbeth, Othello, Henrik király. És Don Quijote, és Falstaff. Talán az utóbbiban sikerült a leginkább megfogalmaznia magát: amikor Henry, hajdani mulatótársa királyként nekiindul az uralkodásnak, hátrahagyva a középkor felelőtlenségét és zűrzavarát, és átlép a racionalitásba: ott áll Welles öreg, részeges lovagként, könnyekkel szemében, megértve, hogy az ő ideje elmúlt, nincsen helye az ésszerűség világában. Ez az irracionalitás kísér végig filmjeiben a Sanghaji asszony tükörlabirintusától az F for Fake mindent tudó rendezőjéig. Ki tudja, mi az igaz és mi a hazug ebben a világban?

A cannes-i fesztiválon néhány éve ő adta át a díjat Bressonnak és Tarkovszkijnak. A hatalmas test (a Concorde-on két ülést kellett lefoglalni neki) méltóságteljesen vonult be a színpadra. Egy pillanatra ott álltak hárman, a kinematográf talán legnagyobb élő mestereiként, a közönség fütyülni kezdett, tiltakozott a díjak ellen. Voltak, akik tapsoltak, de Orson ezt már nem várta meg. Méltóságteljesen, anélkül, hogy ránézett volna a közönségre, kivonult a színpadról. Ez már nem volt az ő világa.

Amikor meghalt hollywoodi villájában, vajon kezében volt-e a Kane üveggömbje, benne a havas táj hóeséssel, a faház, a szánkó? Vajon kimondta-e azt a szót, hogy „rózsabimbó”? Vajon tudta-e, hogy ezt a jelenetet eljátszotta már egyszer, 46 évvel ezelőtt? Reméljük, hogy így volt. Hiszen a filmrendező tudja: egyszer le kell zárni, be kell fejezni a félbemaradt történeteket. És ő az évszázad talán legnagyobb filmrendezője volt.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5932