KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/augusztus
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: Vérpatronos forradalom A Bonnie és Clyde és a filmtörténeti hagyomány
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A tökéletlen szemtanú Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 1. rész
EVOLÚCIÓ
• Nemes Z. Márió: A természet mauzóleuma Majom/ember/evolúció
• Varró Attila: Szellem a hálóban Mutáció és szuperhősök
• Sepsi László: Képvadászok Kortárs természetfilmek
MAGYAR ANIMÁCIÓ
• Orosz Anna Ida: Álomszerű szemüvegen át Dargay Attila (1927–2009)
• Varga Zoltán: A piros gombolyag útja KAFF 2017
HORROR/THRILLER
• Orosdy Dániel: Újabb történetek Piroskáról és a farkasról Ira Levin és a mozi
• Benke Attila: Menekülés a konvenciók elől Új raj: Karyn Kusama
• Varga Zoltán: Félresikerült feltámasztások Stuart Gordon lázálmai
TELEVÍZÓ
• Lakatos Gabriella: Asszonyok a teljes eltűnés szélén Viszály: Bette és Joan
• Pernecker Dávid: Hatás alatt álló nők A szolgálólány meséje
KÖNYV
• Barkóczi Janka: Párbeszédek, monológok Győrffy Iván: Az élet kísértése – Filmek könyve
• Kránicz Bence: Beavatottak Fantasztikus világok
FILM / REGÉNY
• Bayer Antal: Bolygók és korok Valérian-képregények
KRITIKA
• Kránicz Bence: Egyirányú utca Új autós filmek
MOZI
• Vajda Judit: Én és a mostohám
• Pethő Réka: Minden, minden
• Barkóczi Janka: Ötven tavasz
• Kovács Kata: Szerelmes sms
• Huber Zoltán: Stratton
• Benke Attila: Az ígéret
• Baski Sándor: Totál gáz
• Kránicz Bence: A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja
• Varró Attila: A szerencse háza
DVD
• Pápai Zsolt: A homok alatt
• Benke Attila: Rambo 1-3.
• Varga Zoltán: Lúdas Matyi
• Vízkeleti Dániel: Hullámok hercege
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A francia hadnagy szeretője

Takács Ferenc

 

Karel Reisz és Harold Pinter fogatókönyvíró munkája a nálunk főként A lepkegyűjtő kapcsán ismert John Fowles 1969-ben megjelent regényének a filmváltozata. A könyv, mely – szokatlan elegyben – azóta is egyszerre kritikusi csemege és tömegsiker angol nyelvterületen, úgynevezett metafikciós prózakísérlet: benne egy 1967–68 táján „szituált” író igyekszik előállítani egy 1867-ben játszódó, jellegzetesen XIX. századi angol regényt, mely elvben éppen megíródhatott volna száz évvel korábban, de mégis – logikusan és szükségképpen – megíratlan maradt; Fowles regénye magának ennek a kísérletnek a krónikája és a két kor összehasonlító mentalitásvizsgálata mellett a két kor – viktoriánus és modern – regényeszményét és regényírói módszertanát is szembesíti egymással, s tulajdonképpeni témája maga a regény, annak megírhatósága, illetve megírhatatlansága. Reisz és Pinter számára nyilván önként adódott, hogy ennek a formának a filmbeli megfelelőjét abban a „meta-filmes” módszertanban találja meg, mely éppen a regény megírásának évtizedében hozott egy sor érdekes újhullámos eredményt: Fellini, Antonioni, Resnais, Godard és mások munkáiban láttuk ezt a „film a filmről”, „filmkészítés a filmkészítésről” szerkezetet, legtartalmasabban talán éppen a Nyolc és félben, amely önmaga elkészíthetetlenségéből készült el.

Viszont – a regényhez képest – Reisz és Pinter kénytelenek voltak egyszerűbb utat választani: a filmen – logikusan film készül és nem regény, tehát ki kellett hagynia a fowlesi „modern regényíró” alakját, aki beleszól hősei sorsába, változatokat ad életükre, mindvégig kommentálja a kort, amelyről (és a kort, amelyben) ír, és azt is, hogy ennek során mit miért tesz. Helyette – mivel a filmben készülő film amúgyis szerelmi történet, Sarah és Charles 1867-ben játszódó szerelmi regénye, amelynek során (és amelynek segítségével) mindketten képesek megszabadulni mindattól, ami bennük a koré, s eljutni a „tisztán emberi” szabadság állapotába – a forgatás során szövődő színész-szerelem ötletéhez nyúltak: a Sarah-t és Charles-t játszó Anna és Mike (Meryl Streep és Jeremy Irons játsszák őket) egymásba szeretnek. Viszonyuk egy sor párhuzammal és ellenponttal szolgál a szerelmi viszonyhoz, amelynek szereplőit a készülő filmen játsszák, sőt, a két szerelem – részben a néző számára, de a szerelmesek, elsősorban Charles (azaz Mike) tudatában is – egymásba olvad, és ez egyben illúzió és valóság, filmbeli és filmen kívüli világ bonyolult összefüggéseire van hivatva ébreszteni a nézőt a maga paradox rövidzárlataival.

Ez persze szükségképp szegényesebb végeredmény, ha a regény felől nézzük a filmet, sőt a választott fogást némi rosszindulattal olcsó hollywoodi patronnak is bélyegezhetjük: a szerelmeseket játszó színészek maguk is egymásba szeretnek és ez aztán mindenféle izgalmas dologhoz vezet. Másrészt van némi váratlan – és valóban izgalmasan tanulságos – eszmei hozadéka is a fogásnak: a páratlanul érzékletes, bár mindvégig játékosan illuzórikus korhűséggel ábrázolt múlt századi szerelem pátoszát a modern „forgatási szerelem” olyan kesernyésen ellenpontozza, hogy ez az eredeti regény ironikus továbbgondolásának is felfogható. Az emberi, szerelmi és szexuális szabadság ugyanis, amiért Sarah és Charles irtózatos árat fizet, Anna és Mike számára magátólértetődően adott a huszadik században. Csak éppen értékét vesztette: viszonyuk nem sokkal több a kötelező félrelépésnél, némi kínlódás és hamvábaholt változtatási szándék után mindketten élik tovább a maguk életszerepét, azt, amit kor, helyzet, foglalkozás és napi divat oszt rájuk. Azaz: valójában ők viselkednek viktoriánus módra: szabadságuk üres huszadik századi konvenció és társadalmi kényszer, s hogy autentikus szabadság legyen belőle, ahhoz – és ez a film finoman ironikus tanulsága – a jelek szerint olyan erős láncokra van szükség, amilyeneket Sarah-nak és Charles-nak kellett lerázniuk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/11 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6596