KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/szeptember
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: A katasztrófamusical diszkrét bája Robert Altman: Nashville
• Forgách András: Egy vérprofi faun Jack Nicholson
• Varró Attila: Reneszánsz ember Hal Ashby
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 1. rész
• Szekfü András: Csak ne a Marseillaise Beszélgetés Radványi Gézával
• Varga Zoltán: A praktikum panorámája Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép
• Várkonyi Benedek: Érzelmes Bartók Beszélgetés Sipos Józseffel
ÚJ RAJ
• Margitházi Beja: Érzékeny extrémek Miranda July és Lucile Hadzihalilovic
A KÉP MESTEREI
• Vízkeleti Dániel: Közel Chrishez Christopher Doyle
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A város peremén Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 2. rész
AKI KAURISMAKI
• Szalkai Réka: „Egyedül hatékonyabb vagyok” Beszélgetés Aki Kaurismäkival
• Baski Sándor: Szemben az árral A remény másik oldala
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Búcsú a férfiaktól Amerikai istenek
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kényszerkapcsolatok Karlovy Vary
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Bájos lányregény, gótikus mese Csábítás
• Varró Attila: Gyilkos szüzek Sofia Coppola: Csábítás
KRITIKA
• Andorka György: Isten gyorsan őrlő malmai Dunkirk
• Barkóczi Janka: A fekete özvegy Lady Macbeth
• Huber Zoltán: Varázstalanság A setét torony
• Varga Dénes: Átkattan valami az agyban Pappa Pia
MOZI
• Alföldi Nóra: Bébibumm
• Baski Sándor: Fiú a vonaton
• Kovács Kata: Raid – A törvény nemében
• Herpai Gergely: Atomszőke
• Varró Attila: Amityville: Az ébredés
• Pethő Réka: Kedi – Isztambul macskái
• Benke Attila: 47 méter mélyen
• Csiger Ádám: Annabelle 2: A teremtés
• Vajda Judit: Anyák elszabadulva
• Varga Zoltán: Az Emoji-film
DVD
• Gelencsér Gábor: Psyché
• Pápai Zsolt: A viskó
• Szántai János: A fák tengere
• Kovács Patrik: Áldozat?
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Visszatért a Hahota

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bereczki Csaba: Soul Exodus

Belső száműzetés

Barkóczi Janka

Öt New York-i klezmerzenész életre kelti a legendás Herceg hagyatékát.

 

Több mint hat évtizeddel azután, hogy Nathan Nazaroff, közismertebb nevén, a Herceg, 1954-ben kiadta első és egyetlen albumát Jewish Freilach Songs címmel, az általa őrzött hagyomány új életre kelt. Az óceánjáró hajók zsúfolt fedélközén, bevándorlók tarka motyójában, a jobb élet ígérete miatt útra kelő lelkek mélyén egykor Odessza vidékéről New Yorkba átplántált különleges zsidó zene öt tündöklően tehetséges kortárs muzsikusnak köszönhetően ma ismét megtelik jelentéssel. Danik Nazaroff, Pasha Nazaroff, Meyshke Nazaroff, Zaelic Nazaroff és Yankl Nazaroff, a valóságban Daniel Kahn, Psoy Korolenko, Michael Alpert, Bob Cohen és Jake Shulman-Ment, egytől-egyig a világzene izgalmas figurái, akik különböző kulturális háttérrel lépnek szövetségre, hogy a mitikus Herceg utódaiként a The Brothers Nazaroff nevű formációban egyesítsék erőiket. Négy-öt generáció öröme és terhe, poros hanglemezek recsegő üzenete, a klezmer egyszerre végtelenül vidám és végtelenül fájdalmas hangulata fonódik össze az általuk játszott dallamokban. Hogy ez a sokféle eredet és szándék a mából nézve szétszálazható, értelmezhető-e? – ez Bereczki Csaba dokumentumfilmjének legnagyobb kérdése.

A Soul Exodus koncepciója keresetlenül egyszerű. A hajdan volt kelet-nyugati vándorlás helyett ezúttal visszafelé, az amerikai kontinensről Európába, annak is keleti végei felé tartanak a főhősök. Az út New Yorktól Párizson, Berlinen, Budapesten, Románián át Moldováig tart, és bár együtt haladnak, végső soron minden bandatag saját gyökereit keresi. Az óvilági díszletek előtt megtartott örömzene szüneteiben újra és újra előkerülnek a régi történetek, melyek rendre úgy kezdődnek, hogy amikor „apám apja”, illetve „apám apjának az apja” elindult, megérkezett, ez és ez, így és így történt. A film mégsem az otthon és a hazatérés, hanem a két világ közötti lét állapotát rögzíti. Hangulatokat, benyomásokat kapunk, nagyvárosi atmoszférákat érzékelünk, melyekben ott lapulnak ugyan a megválaszolni kívánt, súlyos, évezredes kérdések, de azok helyett végső soron inkább tipikus „first world” problémák artikulálódnak. Talán az útifilm képeslapszerűen leegyszerűsítő formája, talán a karaktereket csak percekre felvillantó töredezettség okozza, hogy a néző úgy érzi, a rendkívül bölcs dalszövegeken kívül elhangzó dialógok többsége csak valami fontos dolog felszínét érinti.

Az anyag akár párdarabja is lehetne Bereczki korábbi, tévésorozatból egész estés dokumentumfilmmé adaptált munkájának, az Életek énekének, amely az erdélyi magyar zenei örökség kavalkádjában merült el. Míg a korábbi filmben a zenészportrék szerves része volt az őket éltető hely és a hétköznapok meghitt aurája, a klezmer-kaland esetében a szélesebb horizont ára, hogy éppen az ismerős mélység veszik el. A szerzői döntésen túl fakadhat ez a jellegzetesség közvetlenül a „klezmer” fogalmából is. Ebben a muzsikában a vándorlás, a különböző kultúrákkal történő kommunikáció és belső dialógus eleve különösen fontos, a mozgás és az új körülményekhez történő folyamatos alkalmazkodás pedig létkérdés. A verzék a legkülönösebb helyzetekre vonatkozóan adnak életvezetési és túlélési tanácsokat, viccet csinálnak a veszteségből is, és nem rejtik véka alá, hogy ha minden kötél szakad, nem marad más, mint a belső emigráció.

A Soul Exodust persze akkor is tudjuk élvezni, ha az alkotói koncepcióval vitában állunk, ha szívesebben látnánk aprólékosabban megrajzolt arcképeket. A zene akárhányszor felcsendül, behúzza és elvarázsolja a nézőt, mellette pedig minden más felesleges sallang. Ezzel kapcsolatban viszont legalább egy letaglózó titok kiderül a filmből: Nazaroff Herceg egykor úgy zenélt, mintha egy részeg zsidókkal teli szobában lenne. Valószínűleg azért, mert tényleg ott volt. Az ember pedig néha vágyik a részeg zsidókkal teli szobákra, és kész.

 

SOUL EXODUS – magyar, 2016. Rendezte és írta: Bereczki Csaba. Kép: Nemes Tibor. Zene: The Brothers Nazaroff. Vágó: Lemhényi Réka. Producer: Sándor Pál. Szereplők: Daniel Kahn, Psoy Korolenko, Michael Alpert, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment. Gyártó: FilmStreet. Forgalmazó: Mozinet Kft. 92 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12981