KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/szeptember
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: A katasztrófamusical diszkrét bája Robert Altman: Nashville
• Forgách András: Egy vérprofi faun Jack Nicholson
• Varró Attila: Reneszánsz ember Hal Ashby
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 1. rész
• Szekfü András: Csak ne a Marseillaise Beszélgetés Radványi Gézával
• Varga Zoltán: A praktikum panorámája Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép
• Várkonyi Benedek: Érzelmes Bartók Beszélgetés Sipos Józseffel
ÚJ RAJ
• Margitházi Beja: Érzékeny extrémek Miranda July és Lucile Hadzihalilovic
A KÉP MESTEREI
• Vízkeleti Dániel: Közel Chrishez Christopher Doyle
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A város peremén Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 2. rész
AKI KAURISMAKI
• Szalkai Réka: „Egyedül hatékonyabb vagyok” Beszélgetés Aki Kaurismäkival
• Baski Sándor: Szemben az árral A remény másik oldala
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Búcsú a férfiaktól Amerikai istenek
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kényszerkapcsolatok Karlovy Vary
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Bájos lányregény, gótikus mese Csábítás
• Varró Attila: Gyilkos szüzek Sofia Coppola: Csábítás
KRITIKA
• Andorka György: Isten gyorsan őrlő malmai Dunkirk
• Barkóczi Janka: A fekete özvegy Lady Macbeth
• Huber Zoltán: Varázstalanság A setét torony
• Varga Dénes: Átkattan valami az agyban Pappa Pia
MOZI
• Alföldi Nóra: Bébibumm
• Baski Sándor: Fiú a vonaton
• Kovács Kata: Raid – A törvény nemében
• Herpai Gergely: Atomszőke
• Varró Attila: Amityville: Az ébredés
• Pethő Réka: Kedi – Isztambul macskái
• Benke Attila: 47 méter mélyen
• Csiger Ádám: Annabelle 2: A teremtés
• Vajda Judit: Anyák elszabadulva
• Varga Zoltán: Az Emoji-film
DVD
• Gelencsér Gábor: Psyché
• Pápai Zsolt: A viskó
• Szántai János: A fák tengere
• Kovács Patrik: Áldozat?
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Visszatért a Hahota

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Ferreri halott

Csantavéri Júlia

Mégiscsak szabályszerűen távozott. Az 50. Cannes-i filmfesztivál magamutogatásának kellős közepén, május 9-én Párizsban, éppen aznap, amikor a Le Monde-nak a fesztivál hat emlékezetes pillanatát felidéző egész oldalas cikksorozata 1973. május 21-hez, A nagy zabálás bemutatója körül kitört botrány történetéhez érkezett. Kép is van az oldalon, a szintén vérig inzultált Michel Piccoli a nyelvét nyújtogatja, talán csókra vágyik, ő meg csak néz, szelíd kárörömmel, lehet, már akkor is, talán eredendően utálta a fesztiválokat meg a fényképészeket.

A tipikus milánói polgárnak született Marco eredetileg állatorvosnak tanult. Tűnődhetünk, van-e köze ennek ahhoz, ahogyan meglátta és megmutatta a bennünk élő vadat, a civilizáció vaskemény szabályainak legkisebb lazulására előbukkanó ősállatot O persze nem adott esélyt egyiknek sem, mást keresett: az állatot meghaladó, de saját civilizációs csapdáját is széttörni képes emberi integritást. Szóval olyasmit, ami nincs, de aminek elviselhetetlen, halálos hiányát a hatvanas-hetvenes években még dühödt fájdalommal kiáltották világgá sokan, például a neorealizmus csődjéből épp kiemelkedő Bellocchio és a fiatal Bertolucci, csak hogy Itáliánál maradjunk. Ferreri kritikája nem élesebb vagy illúziótlanabb, csak tárgyszerűbb, szarkasztikus, de önsajnálat nélkül való és főleg megdöbbentően előítélet-, morál- és ideológiamentes, s ezt a két utóbbit talán sohasem bocsátották meg neki. A maga idején szintén dühödt támadásokat kiváltó Méhkirálynőben a férj reprodukciós kötelességeként felfogott szexuális aktus előbb tökéletesen elszigeteli, majd a lehető legszeretetteljesebb halálba kergeti a férfit. A Dininger halottban a munkából hazatérő mérnök egy hosszú éjszaka folyamán unalmában szinte véletlenszerűen lebontja maga körül a civilizáció falait, hogy hajnalban egy könnyed, akár játéknak is tekinthető gesztussal agyonlőve alvó feleségét, végleg kiszakítsa magát ebből a világból. A nagy zabálásban négy jóravaló, jómódú, sikeres férfi egy ódon kastélyban előre megfontolt szándékkal tömi halálra magát, s a kultúra e rituális felemésztése után persze csak romok maradnak – romló húsok egy régi kertben. Nem csoda, hogy a franciák még azt is kikérték maguknak, hogy egyáltalán ők gyártották.

Ferreri azonban nem zavartatta magát és 73 után számba vette a romokat is. Jelenthet-e menekvést a testiség a lakótelep börtönében élő Gerardnak (Az utolsó asszony)? Egy kiskert és egy majomkölyök a patkányok által ellepett nagyváros (New York) peremén tengődő Luiginek (Szia, majom!)? Segíthet-e még egymáson a néma kisfiú és a felnőttvilág támadásai elől a gyerekek közé menekülő óvóbácsi (Szállást kérek)? Egyik utolsó filmjének hőse a kissé pohos mosószerügynök már csak kefélni szeret, de a nők sajnos másféle vágyakat kergetnek, őt meg furcsa lázak gyötrik, el is patkol nemsokára.

Ferreri pillantása kegyetlen volt, de sohasem hideg. Szerette hőseit, bár kinevette és halálra ítélte őket, és szerette még a görögdinnyét is, meg a tengert, a szárazföldi ember nosztalgiájával. A tenger partján talál egymásra anya és lánya a Piera történetének fájdalmas megoldásában, és tengeri vitorlás viszi tovább a Dininger gyilkossá lett hősét is Gauguin Tahitija felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/06 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1448