KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/szeptember
HOLLYWOODI RENESZÁNSZ
• Pápai Zsolt: A katasztrófamusical diszkrét bája Robert Altman: Nashville
• Forgách András: Egy vérprofi faun Jack Nicholson
• Varró Attila: Reneszánsz ember Hal Ashby
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 1. rész
• Szekfü András: Csak ne a Marseillaise Beszélgetés Radványi Gézával
• Varga Zoltán: A praktikum panorámája Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép
• Várkonyi Benedek: Érzelmes Bartók Beszélgetés Sipos Józseffel
ÚJ RAJ
• Margitházi Beja: Érzékeny extrémek Miranda July és Lucile Hadzihalilovic
A KÉP MESTEREI
• Vízkeleti Dániel: Közel Chrishez Christopher Doyle
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A város peremén Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 2. rész
AKI KAURISMAKI
• Szalkai Réka: „Egyedül hatékonyabb vagyok” Beszélgetés Aki Kaurismäkival
• Baski Sándor: Szemben az árral A remény másik oldala
TELEVÍZÓ
• Kránicz Bence: Búcsú a férfiaktól Amerikai istenek
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kényszerkapcsolatok Karlovy Vary
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Bájos lányregény, gótikus mese Csábítás
• Varró Attila: Gyilkos szüzek Sofia Coppola: Csábítás
KRITIKA
• Andorka György: Isten gyorsan őrlő malmai Dunkirk
• Barkóczi Janka: A fekete özvegy Lady Macbeth
• Huber Zoltán: Varázstalanság A setét torony
• Varga Dénes: Átkattan valami az agyban Pappa Pia
MOZI
• Alföldi Nóra: Bébibumm
• Baski Sándor: Fiú a vonaton
• Kovács Kata: Raid – A törvény nemében
• Herpai Gergely: Atomszőke
• Varró Attila: Amityville: Az ébredés
• Pethő Réka: Kedi – Isztambul macskái
• Benke Attila: 47 méter mélyen
• Csiger Ádám: Annabelle 2: A teremtés
• Vajda Judit: Anyák elszabadulva
• Varga Zoltán: Az Emoji-film
DVD
• Gelencsér Gábor: Psyché
• Pápai Zsolt: A viskó
• Szántai János: A fák tengere
• Kovács Patrik: Áldozat?
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Visszatért a Hahota

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Minden végzet nehéz

Dóka Péter

 

Nancy Meyers filmje nem indul biztatóan. Nagyjából a huszadik percig nem több olcsó poénokkal operáló, erőltetett vígjátéknál, és a néző rettegve gondol arra, hogyan fogja kibírni azt a két hosszú órát, amíg az öregedő lemezkiadó-tulajdonos és az öregedő írónő összejönnek. Mert nem kétséges, hogy erre fut ki a sztori. Aztán elkezdődik a lemeztelenedés. Először Jack Nicholson totyakos hátsója villan fel pár másodpercre, később Diane Keaton homályos aktja pár tizedmásodpercre. Aztán, mintha a két színész nem tudna betelni a vággyal, hogy minél többet megmutasson magából, tovább vetkőznek. Már nem a ruhájukat vetik le, hanem lelki sztriptízt csinálnak. És innentől Meyers gondosan poentírozott, banális története fokozatosan megtelik élettel és szépséggel. Nicholson és Keaton olyan könnyedén dobják félre szemérmességüket, akár azok az öregek, akik az orvosi várókban bármelyik rémült idegent beavatják intim bajaikba. De ez az öregedő párocska nem rémisztő, hanem érdekes és lefegyverzően önironikus. Három profi unterman dolgozik azért, hogy ők ketten csilloghassanak: a komikának is remek Frances McDormand, a lehengerlő mosolyú Keanu Reeves, és Amanda Peet, akinek szépségében van valami izgatóan dekadens.

A két főszereplő alakítása közül Nicholsoné az érdekesebb. Keaton vagány, virtuóz és látványos játéka mögött – amelyért Arany Glóbuszt kapott – lényegében hagyományos szerepfelfogás áll. Nicholson jóval passzívabb nála: többnyire csak morog, csóválja a fejét, és néha mérsékelt tempóban helyet változtat. A vénülő üzletember alakja ugyanúgy a Becéző szavak kiégett űrhajósának variációja, akárcsak a Lesz ez még így se főhőse volt. Nicholson modoros és nehézkes, aztán kiderül: maga a figura ilyen, akit alakít, mégpedig azért, mert képtelen elfogadni a tényt, hogy megöregedett. Így lesz a kezdetben ellenszenves fickó egyre esendőbb, egyre szeretni valóbb. Akár két mentőöv, olyan ez a két színész: felszabadult, bensőséges játékukkal megmentik Meyers filmjét attól, hogy elmerüljön a hasonló filmek tengerében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1895