KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/október
FÁBRI 100
• Gelencsér Gábor: Egy modern klasszikus Fábri Zoltán (1917–1994)
• Barabás Klára: Fábri Zoltán és a cenzúra A történelem körhintáján – Fábri 100
PARANOIA THRILLER
• Benke Attila: Belső ellenségek Kortárs amerikai politikai thrillerek
• Sepsi László: B-gyilkos Amerikai bérgyilkos
• Fekete Martin: Összeesküvések Z-től I-ig Francia paranoiathrillerek
• Barkóczi Janka: Lázas város A kairói eset
• Teszár Dávid: Fehér gallér, zöldhasú Koreai politikai thrillerek
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Megfontolt felforgató Ruben Östlund
A KÉP MESTEREI
• Vincze Teréz: A fenséges realizmus mestere Lee Ping-bin
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A talált tárgy felmutatása Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 3. rész
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 2. rész
• Cserháti Zoltán: „Megfogott a kuflik humora” Beszélgetés Jurik Kristóffal és Molnár Ágnessel
• Varga Zoltán: A király meséi Újváry László (1945–2017)
• Mészáros Márton: Humorra hangolva Beszélgetés Vékes Csabával
• Vajda Judit: Színház az egész alvilág Hetedik alabárdos
FESZTIVÁL
• Várkonyi Benedek: A fény művészete Szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál
• Buglya Zsófia: Krízis és terápia Szemrevaló/Sehenswert
KÖNYV
• Sághy Miklós: Át a labirintuson Gelencsér Gábor Magyar film 1.0
• Murai András: Forradalmi kötet ‘56, te suhanc
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Elvarázsolt kastélyok Stephen King: Az
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Búcsúfilmezés Logan Lucky – A tuti balhé
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Megmutatni Azt Az
KRITIKA
• Varró Attila: Anyasági vizsgálat anyám!
• Baski Sándor: Ozon-réteg Dupla szerető
MOZI
• Huber Zoltán: Borg/McEnroe
• Kránicz Bence: Wind River – Gyilkos nyomon
• Kovács Gellért: Viktória királynő és Abdul
• Varró Attila: Tulipánláz
• Kovács Kata: Az igazi törődés
• Alföldi Nóra: Újra otthon
• Benke Attila: Négyen a bank ellen
• Barkóczi Janka: Isten hozott Németországban!
• Lovas Anna: Sokkal több, mint testőr
• Sepsi László: Nyílt tengeren: Cápák között
• Fekete Tamás: Renegátok
DVD
• Gelencsér Gábor: A kőszívű ember fiai
• Kránicz Bence: Egyes nők
• Kovács Patrik: Égigérő fű
• Szántai János: Lángoló agy
• Pápai Zsolt: A tehetség
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Steve Jobs

Portré három ülésben

Andorka György

Aaron Sorkin és Danny Boyle Jobs-életrajza bravúrosan kerüli ki az unalmas biopic-sémákat.

 

Ugyanaz pepitában, gondolhatnánk, és nem is tévedünk nagyot. Ha a forgatókönyvíró-fenegyerek Aaron Sorkin A közösségi háló után újra egy technológiai forradalmárhoz nyúl, aki épp csak az emberekkel nem képes szót érteni, már látjuk is a filmet magunk előtt: hogy Sorkin mint szerzői brand mára A-listás rendezőkkel egyenrangú hívószóvá nőtte ki magát, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lassan ordas közhelynek számít leírni, hogy Danny Boyle meglehetősen transzparens jelenléte mellett (aki persze rutinos rókaként koreografálja a steadicames walk and talk jeleneteket és pörgeti a montázsszekvenciákat, de még olyan jópofa ötletekre is futja, mint az, hogy az egyes idősíkokhoz más-más filmnyersanyagot rendel) itt bizony a géppuska-párbeszédek közé ékelt, szofisztikált körmondatokban előadott elmélkedéseké, a pontos időzítéseké és lehetetlenül ötletes riposztoké lesz a főszerep, jutalomjátékot biztosítva minden résztvevőnek. A kémia azonban így tökéletes, és senki nem bánhatja, ha a Facebook-film párjaként és a csontszáraz Jobs (2013) után végre a biztonsági játékot elkerülő, izgalmas darab született – mondhatni a címszereplő szellemében.

A bensőségesebb ismeretekkel rendelkezők számára a legfőbb támadási felületet az unalmas biopic-sémákat megkerülő bravúros húzás nyújthatja, Sorkin ugyanis – néhány dramaturgiailag fontos flashbacket leszámítva – három termékbemutatót megelőző, színfalak mögötti hektikus epizódba sűríti bele a teljes cselekményt (1984, 1988 és 1998, a Mackintosh, a NeXT és a két kvázi-kudarc után az áttörést hozó iMac éve). Mindennek az áraként természetesen szabadon kezeli a tényeket és a kronológiát, valós történések és motívumok is gyakran máshol, más kontextusban bukkannak elő, mint kellene, a mozaikdarabokból azonban összeáll valami, ami mégis művészi igazságnak, a személyiségek pontos leképezésének hat. Akár a színházban, úgy lépnek be a primadonna mellé minden alkalommal csengettyűszóra a rezonőrök, az Apple-vezérigazgató John Scully-tól a társalapító, briliáns Steve Wozniakon, a slampos programozó Andy Hertzfelden és a marketinges jobbkéz Joanna Hoffmanon át Lisa és Chrisann Brennanig (Jobs eleinte megtagadott lánya és annak anyja). Sorkin kiélezett, „megtörténhettek volna”-helyzeteivel, a körkörösséggel és egymással feleselő szituációkkal ismét arra világít rá, ha közel hajolunk, fraktálmintázatként bukkannak elő azonos sémák az életben – a hétköznapi interakcióktól a szakmai és magánéleti döntésekig ugyanazt a terhet cipeljük.

A film vulgárpszichológiai elmélkedéssel Jobs „kettős” örökbeadásának traumájára, eltaszíttatás és kiválaszttatás élményére vezeti vissza a zabolátlan függetlenség és a kényszeres kontrolligény párosát (a filmben is felbukkanó Ridley Scott-féle 1984 reklámspot mintha csak „a szabadság: szolgaság” mottóját eszünkbe idézve tartana szándékolatlan görbe tükröt a felhasználó-központú technológia hirdetőjének, aki a zárt rendszer filozófiáját zászlóra tűzve formába öntött egyéniséget árul), akárcsak a három felvonásba szuszakolt jellemfejlődés katalizátorát jelentő lényegi szálat, lányával való problémás kapcsolatát. A kis Lisa MacPainttel rajzolt, apja által titokban megőrzött ákombákomja a lélekre nehezedő rózsabimbóként foglalja keretbe a cselekményt. A Jobs két „gyermekét” összehozó motívum mintha csak allegorizálná Sorkin tézisét, mely szerint a felhasználók szeretete, az emberarcú gép iránti vallásos imádat felszítása valójában a művész lelkében tölti be az űrt. „A termékeid jobbak nálad” – hangzik egy heves vita csúcspontján, mire a címszereplő csak ennyit válaszol: „ez a cél”. Nem nehéz kihallani ebből a külvilág felé cizellált dialógusaiban megnyilvánuló, perfekcionista, de naiv idealizmusáról ismert író megértését a figura iránt. Sorkin nem tagadja meg önmagát, végül javított verziót kanyarít az életből – utóvégre mi is a készen kapott „valóságtorzító mezőért” járunk moziba –, de a kellemesen szirupos, minden ízében fiktív befejezésbe azért fikarcnyi iróniát is cseppent, amikor a pálfordulása után a színpadról életében először felszabadult nyugalommal elkéső showmannek zenekedvelő lánya lenyűgözésére hirtelenjében nem jut más eszébe, mint hogy felvázolja a leendő iPod ötletét.

 

STEVE JOBS (Steve Jobs) – amerikai-brit, 2015. Rendezte: Danny Boyle. Írta: Aaron Sorkin. Kép: Alwin H. Kuchler. Zene: Daniel Pemberton. Szereplők: Michael Fassbender (Jobs), Kate Winslet (Hoffman), Seth Rogen (Wozniak), Jeff Daniels (Sculley), Katherina Waterstone (Chrisann). Gyártó: Legendary Pictures / Universal / Scott Rudin. Forgalmazó: UIP – Duna Film. Szinkronizált. 123 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12599