KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/október
FÁBRI 100
• Gelencsér Gábor: Egy modern klasszikus Fábri Zoltán (1917–1994)
• Barabás Klára: Fábri Zoltán és a cenzúra A történelem körhintáján – Fábri 100
PARANOIA THRILLER
• Benke Attila: Belső ellenségek Kortárs amerikai politikai thrillerek
• Sepsi László: B-gyilkos Amerikai bérgyilkos
• Fekete Martin: Összeesküvések Z-től I-ig Francia paranoiathrillerek
• Barkóczi Janka: Lázas város A kairói eset
• Teszár Dávid: Fehér gallér, zöldhasú Koreai politikai thrillerek
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Megfontolt felforgató Ruben Östlund
A KÉP MESTEREI
• Vincze Teréz: A fenséges realizmus mestere Lee Ping-bin
PIER PAOLO PASOLINI
• Harmat György: A talált tárgy felmutatása Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 3. rész
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Életem filmjei Beszélgetés András Ferenccel – 2. rész
• Cserháti Zoltán: „Megfogott a kuflik humora” Beszélgetés Jurik Kristóffal és Molnár Ágnessel
• Varga Zoltán: A király meséi Újváry László (1945–2017)
• Mészáros Márton: Humorra hangolva Beszélgetés Vékes Csabával
• Vajda Judit: Színház az egész alvilág Hetedik alabárdos
FESZTIVÁL
• Várkonyi Benedek: A fény művészete Szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál
• Buglya Zsófia: Krízis és terápia Szemrevaló/Sehenswert
KÖNYV
• Sághy Miklós: Át a labirintuson Gelencsér Gábor Magyar film 1.0
• Murai András: Forradalmi kötet ‘56, te suhanc
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Elvarázsolt kastélyok Stephen King: Az
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Búcsúfilmezés Logan Lucky – A tuti balhé
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Megmutatni Azt Az
KRITIKA
• Varró Attila: Anyasági vizsgálat anyám!
• Baski Sándor: Ozon-réteg Dupla szerető
MOZI
• Huber Zoltán: Borg/McEnroe
• Kránicz Bence: Wind River – Gyilkos nyomon
• Kovács Gellért: Viktória királynő és Abdul
• Varró Attila: Tulipánláz
• Kovács Kata: Az igazi törődés
• Alföldi Nóra: Újra otthon
• Benke Attila: Négyen a bank ellen
• Barkóczi Janka: Isten hozott Németországban!
• Lovas Anna: Sokkal több, mint testőr
• Sepsi László: Nyílt tengeren: Cápák között
• Fekete Tamás: Renegátok
DVD
• Gelencsér Gábor: A kőszívű ember fiai
• Kránicz Bence: Egyes nők
• Kovács Patrik: Égigérő fű
• Szántai János: Lángoló agy
• Pápai Zsolt: A tehetség
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Bakelit

A zeneipar nagymenői

Csiger Ádám

A Scorsese-Jagger álomprojekt végül tévésorozatként vált valóra.

 

Az HBO idei legnagyobb dobásának ígérkezett: Martin Scorsese és Terence Winter a Gengszterkorzó és A Wall Street farkasa után újra összefogtak, sőt bevették a 73 éves rendezőlegenda régi cimboráját, Mick Jaggert is. Aki a fáma szerint régóta lobbizott a Stones-rajongó direktornál egy filmért a rock nagy évtizedéről, ami végül az HBO sorozataként készült el, az egyik főszerepben a szintén zenész James Jaggerrel, aki apjával közösen a dalokért is felel. Az ifjabb Jagger egy kezdő brit punk frontembert alakít, azonban az első számú főhős nem ő, hanem Richie (Bobby Cannavale), a New York-i lemezcég-igazgató. Ha Jagger alteregója a tulajdon fia, akkor Scorsese szőcsöve Richie, aki ugyanolyan energikus és rámenős főnök-karakter, mint a kontrollmániás, paranoid „Ász” Rothstein a Casinóban vagy a tőzsdecápa Jordan Belfort A Wall Street farkasában. Egy nagyfőnök ideális alteregó egy rendezőnek, mivel mindkét munkakör az alkalmazottak irányításáról és összehangolásáról szól.

1973-ban járunk, Richie épp eladná hanyatló vállalatát egy külföldi konglomerátumnak, azonban egy szó szerint falrepesztő koncert hatására meggondolja magát, és megpróbálja felvirágoztatni a céget, amihez egy punkbandát szemel ki vérfrissítésnek. A sorozat sok szereplőt mozgat: Richie eltávolodik feleségétől, alkalmazottaival pedig folyton összerúgja a port, legyenek azok zenészei, igazgatótársai vagy a menedzserek. A széria egyik különlegessége a kétórás, mozifilmnek is beillő pilot (sorozatfőcím sincs előtte), amibe Scorsese olyan felvételeket rejtett, amiket még a Taxisofőrhöz forgatott. Ő és Jagger a ‘70-es évek legendás rock’n’roll színterének kulisszái mögé engednek bepillantást. A filmzene helyett rockslágereket gyakran használó rendező korábbi filmjeihez képest csak a miliőt cserélte le a maffiáról a zeneiparra. A sorozat stílusa pedig Scorsese legkorábbi munkáit idézi (Aljas utcák, Nagymenők): a rendező klipszerűen hangolja össze dalait a jelenetekkel, kameramunkája és vágása pedig olyan mozgalmas, mint egy vad olasz thriller képi világa a ‘70-es évekből. A dalok hol fülbemászóak, hol hangulatosak, az alakítások pedig markánsak, különösen a Richie-t alakító Cannavale elementáris erejű játéka, akin Scorsese nagyszerű színészvezetése is tetten érhető: kevéssé ismert főszereplője alig marad el a rendező legnagyobb aktoraitól, legyen az De Niro, Pesci vagy DiCaprio.

A cselekmény bővelkedik a karakterek katartikus sikerélményeiben és feszült konfliktusokban, Scorsese szinte tapintható atmoszférát teremt, a sorozat egyetlen gyenge pontja viszont épp a forgatókönyvírásban rejlik, márpedig egy tévészériának épp ez a sarkalatos pontja. Már a pilotban gyanakvásra ad okot egy bűnügyi thriller-szál feltűnése, ami végül maffiatörténetbe megy át: Richie önvédelemből megöl valakit, de aztán eltussolja az esetet, majd egy gengsztertől kell kölcsönkérnie, hogy megmentse a cégét. Igaz, hogy Scorsese a Nagymenőktől A tégla beépülős thrilleréig gyakran nyúlt a krimi zsáneréhez, de ha egy zenei drámát ilyesmivel kell felpörgetni, az arról árulkodik, hogy az alkotók is érezték, karriertörténetük nem áll meg a saját lábán. Scorsese és csapata ötvözik a biopicet a musicallel: emblematikus művészek sorát vonultatják fel, színészek imitálják Warholt, Bowie-t, Lennont, Elvist és Alice Coopert, azonban hiába jut szinte minden epizódra egy-egy nagy zenész, felbukkanásuk erőltetettnek hat. Richie és emberei általában sikertelenül próbálják leszerződtetni őket. Az alkotók halmozzák a népszerű zsánereket, a nagy neveket, de törekvésük nosztalgikus anekdotagyűjteménnyé válik. A cselekményben sok az üresjárat, az ismétlődés, a flashbackben megmutatott, felesleges expozíció és a zsákutcába torkolló történetszál. Nem csoda, hogy a Maffiózókkal nevet szerzett Winter nem sokkal az évadfinálé előtt elhagyta a produkciót, de ez arról is árulkodik, hogy az HBO is érzékelte a problémákat, és a következő évadra javítani akarnak. Igaz, hogy a Bakelit atmoszférikus, nem pedig cselekményvezérelt sorozat, de hátulütői bizonyítják, hogy a történetmesélés továbbra is fontosabb, mint a nagy sztárok és a dallamos zenék.

 

Bakelit (Vinyl) – amerikai, 2016. Kreátor: Martin Scorsese, Mick Jagger, Rich Cohen. Szereplők: Bobby Cannavale (Richie Finestra), Paul Ben-Victor ( Maury Gold), P.J. Byrne (Scott Levitt), Max Casella (Julie Silver), James Jagger (Kip Stevens), Ato Essandoh (Lester Grimes). Az HBO bemutatója. 10 epizód.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12736