Kritika

Kémek hídja

Hidegháborús hősök

Pápai Zsolt

Spielberg-modor, Coen-humor.

A hollywoodi film az értékszemléletét tekintve kötött alakzat, az alapelemei állják az idők viharait, efemer filmtörténeti periódusokat nem számítva alig változtak. A hollywoodi filmek alapján olybá tűnik, az országban bárki sokra viheti, mert mindenki a farzsebében hordja a marsallbotot, az Egyesült Államok pedig a létező világok legjobbika, ahol még akkor is jó, ha egyébként véletlenül éppen rossz élni, és ahol – mint a happy end jelzi – bármely probléma megoldható. A mindenkori hollywoodi mesterek bravúrja, hogy az USA önreklámját globálisan vonzóvá képesek tenni.

Steven Spielberg új munkája is ilyen: rabul ejti az európai tekintetet, jóllehet az amerikai önfényezés non plus ultrája, iskolai szemléltető ábrája. A valós alapú, feszült kémhistória a hidegháború semmiből jött hősének, a kispályás biztosítási perek világából a nagypolitika frontvonalába csöppenő ügyvédnek, James B. Donovannek állít emléket (akinek Hollywood-kompatibilis figurája furcsa módon eddig csak egyszer tűnt fel mozgóképen, mégpedig Delbert Mann 1976-os, Francis Gary Powers: The True Story of the U-2 Spy Incident című, tévés dokudrámájában). Donovan az ötvenes évek végén a „dekonspirálódott” Rudolf Abel szovjet kém védőügyvédjeként lett országosan ismert, majd főszerepet játszott a kettészakadt Berlinben az USA és a Szovjetunió közötti titkos fogolycserében is, amelyben az alku egyik alanya éppen Abel volt.

A Kémek hídja könnyed és kompakt munka, az alapos műfajismeret, a különböző hangnemeket mérnökien keverő metódus, valamint a ragyogó ritmus emeli átlag fölé. Témája, dramaturgiája, színvilága miatt a Münchenhez áll legközelebb az életműben, de jobban sikerült annál, híján van ugyanis a haszontalan kitérőknek. Spielberg patikamérlegen méri a feszültséget, és még melodráma-vonzalmát is takarékra állítja, néhány hatásvadász premier plánon kívül csak a zárlatra tartogat – igaz, nem keveset – belőle, továbbá Donovan és Abel viszonyának bemutatásához használja. Utóbbiak kapcsolatának rajza épp ezért ellentmondásos: itt Spielberg egyrészt ügyesen adaptálja az üldöző és üldözött közötti hasonlóságot nyomatékosító metaforát (amit olyan remekművek használtak ki, mint Peckinpah Vad bandája és Pat Garrettje, Milius Dillingere vagy Mann Szemtől szembenje), mindazonáltal kicsit túllő a célon, amennyiben a zárlatra szívélyesnek mutatja a felek viszonyát.

A film legmeglepőbb eleme a humora. Spielbergnek a humor sosem volt erőssége („Nem vagyok vicces srác” – fogalmazott tűpontosan fekete komédiája, a Meztelenek és bolondok fiaskója után), most azonban, centikre a hetventől, sikerült a rendezőnek átlépnie a saját árnyékát. Ehhez a forgatókönyvet jegyző – pontosabban Matt Charman eredeti szkripjét újraíró – Coen fivérek is kellettek. Bevonásuk a projektbe mindazonáltal kockázattal is járt, egyrészt mert erős stílusú alkotókról van szó, akik képesek egyéniségükhöz hajlítani bármely történetet, másrészt számos munkájukban éppen hogy a hollywoodi filmek – köztük az utóbbi évtizedek Spielberg-opusai – értékszemléletét fricskázták. Spielberg vállalta a rizikót, de nem hagyta, hogy a Kémek hídja gyenge pastiche-sá (Coen-imitációvá) alakuljon, vagy ami még rosszabb: a mostanra végtelenül unalmassá vált posztmodern műfajjátékok számát gyarapítsa. Nem történelmi börleszk született tehát, hanem a műfaji hagyományokat tisztelő, egyúttal finom humora révén a hidegháború abszurditását nyomatékosító mozi. Bár akad jelenet, amely élénk Coen-inspirációt mutat (lásd az Abel állítólagos családját bevezető szekvenciát), Spielberg vasmarokkal fogja a filmet.

A forma konvencionális, de apró vizuális ötletek színesítik. Mint például a nyitányban, ahol a mimikahiányos orosz kém az önportréját festi (nehéz eldönteni, hogy a valódi arc vagy a másolata kiismerhetetlenebb), de említhetőek a végig következetesen alkalmazott, mégsem tolakodó átélezések is (azaz a fókusz áthelyezése egy snitten belül a kép előteréből a hátterébe, vagy fordítva), amik mintegy azt sugallják, hogy a látható – vagy ha tetszik: a fókuszált – képek mögött (előtt) titkolt jelentések bújhatnak meg.

A Kémek hídja egészében egy hetven felé közeledve is jó állóképességű, egyúttal – mint a humor bevonása jelzi – megújulni kész rendezőt mutat. A megújulási vágy azonban Spielberg eredeti kvalitásait nem erodálta: hihetetlen, hogy az amerikai kiválasztottság-tudat propagandafilmje ilyen vonzó legyen.

KÉMEK HÍDJA (Bridge of Spies) - amerikai, 2015. Rendezte. Steven Spielberg. Írta: Matt Charman, Ethan és Joel Goen. Kép: Janusz Kaminski. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Tom Hanks (Donovan), Austin Stowell (Abel), Amy Ryan (Powers). Gyártó: Amblin Entertainment / Dreamworks / Fox 2000. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 141 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 53-54. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12552

Cikk értékelése:

szavazat: 42 átlag: 5.74