KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bereczki Csaba: Soul Exodus

Belső száműzetés

Barkóczi Janka

Öt New York-i klezmerzenész életre kelti a legendás Herceg hagyatékát.

 

Több mint hat évtizeddel azután, hogy Nathan Nazaroff, közismertebb nevén, a Herceg, 1954-ben kiadta első és egyetlen albumát Jewish Freilach Songs címmel, az általa őrzött hagyomány új életre kelt. Az óceánjáró hajók zsúfolt fedélközén, bevándorlók tarka motyójában, a jobb élet ígérete miatt útra kelő lelkek mélyén egykor Odessza vidékéről New Yorkba átplántált különleges zsidó zene öt tündöklően tehetséges kortárs muzsikusnak köszönhetően ma ismét megtelik jelentéssel. Danik Nazaroff, Pasha Nazaroff, Meyshke Nazaroff, Zaelic Nazaroff és Yankl Nazaroff, a valóságban Daniel Kahn, Psoy Korolenko, Michael Alpert, Bob Cohen és Jake Shulman-Ment, egytől-egyig a világzene izgalmas figurái, akik különböző kulturális háttérrel lépnek szövetségre, hogy a mitikus Herceg utódaiként a The Brothers Nazaroff nevű formációban egyesítsék erőiket. Négy-öt generáció öröme és terhe, poros hanglemezek recsegő üzenete, a klezmer egyszerre végtelenül vidám és végtelenül fájdalmas hangulata fonódik össze az általuk játszott dallamokban. Hogy ez a sokféle eredet és szándék a mából nézve szétszálazható, értelmezhető-e? – ez Bereczki Csaba dokumentumfilmjének legnagyobb kérdése.

A Soul Exodus koncepciója keresetlenül egyszerű. A hajdan volt kelet-nyugati vándorlás helyett ezúttal visszafelé, az amerikai kontinensről Európába, annak is keleti végei felé tartanak a főhősök. Az út New Yorktól Párizson, Berlinen, Budapesten, Románián át Moldováig tart, és bár együtt haladnak, végső soron minden bandatag saját gyökereit keresi. Az óvilági díszletek előtt megtartott örömzene szüneteiben újra és újra előkerülnek a régi történetek, melyek rendre úgy kezdődnek, hogy amikor „apám apja”, illetve „apám apjának az apja” elindult, megérkezett, ez és ez, így és így történt. A film mégsem az otthon és a hazatérés, hanem a két világ közötti lét állapotát rögzíti. Hangulatokat, benyomásokat kapunk, nagyvárosi atmoszférákat érzékelünk, melyekben ott lapulnak ugyan a megválaszolni kívánt, súlyos, évezredes kérdések, de azok helyett végső soron inkább tipikus „first world” problémák artikulálódnak. Talán az útifilm képeslapszerűen leegyszerűsítő formája, talán a karaktereket csak percekre felvillantó töredezettség okozza, hogy a néző úgy érzi, a rendkívül bölcs dalszövegeken kívül elhangzó dialógok többsége csak valami fontos dolog felszínét érinti.

Az anyag akár párdarabja is lehetne Bereczki korábbi, tévésorozatból egész estés dokumentumfilmmé adaptált munkájának, az Életek énekének, amely az erdélyi magyar zenei örökség kavalkádjában merült el. Míg a korábbi filmben a zenészportrék szerves része volt az őket éltető hely és a hétköznapok meghitt aurája, a klezmer-kaland esetében a szélesebb horizont ára, hogy éppen az ismerős mélység veszik el. A szerzői döntésen túl fakadhat ez a jellegzetesség közvetlenül a „klezmer” fogalmából is. Ebben a muzsikában a vándorlás, a különböző kultúrákkal történő kommunikáció és belső dialógus eleve különösen fontos, a mozgás és az új körülményekhez történő folyamatos alkalmazkodás pedig létkérdés. A verzék a legkülönösebb helyzetekre vonatkozóan adnak életvezetési és túlélési tanácsokat, viccet csinálnak a veszteségből is, és nem rejtik véka alá, hogy ha minden kötél szakad, nem marad más, mint a belső emigráció.

A Soul Exodust persze akkor is tudjuk élvezni, ha az alkotói koncepcióval vitában állunk, ha szívesebben látnánk aprólékosabban megrajzolt arcképeket. A zene akárhányszor felcsendül, behúzza és elvarázsolja a nézőt, mellette pedig minden más felesleges sallang. Ezzel kapcsolatban viszont legalább egy letaglózó titok kiderül a filmből: Nazaroff Herceg egykor úgy zenélt, mintha egy részeg zsidókkal teli szobában lenne. Valószínűleg azért, mert tényleg ott volt. Az ember pedig néha vágyik a részeg zsidókkal teli szobákra, és kész.

 

SOUL EXODUS – magyar, 2016. Rendezte és írta: Bereczki Csaba. Kép: Nemes Tibor. Zene: The Brothers Nazaroff. Vágó: Lemhényi Réka. Producer: Sándor Pál. Szereplők: Daniel Kahn, Psoy Korolenko, Michael Alpert, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment. Gyártó: FilmStreet. Forgalmazó: Mozinet Kft. 92 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12981