KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Út a pokolba

Ingertréning

Ardai Zoltán

Araki filmje a pubertás mocsárzónájában játszódik. Lynch rémhumora keveredik feketepéteres natúr elemekkel.

 

Clinton napja alatt a bennszülött Los Angeles-i Gregg Araki egész filmciklust burjánoztatott már elő a helység féktelen tini életéről, amolyan elszántan szembenéző szellemben. Araki mintegy ököllel veri az asztalt, követelvén annak belátását, hogy a mostani tiniélet nem az eddigi módokon ádáz, hanem már a lehető legádázabb, végső-késő, abszolút rekorder a jövő-elvesztegetésben, és nincs tovább, emberek. Nyomatékul olyan förtelmes büntetéseket képes kiötleni a diákkorú népesség (ezen hírhedt erotomán söpredék) számára, melyek sújtásától a legvirulensebb Thanatos-kéjösztön is hűdötten megretirál. Ezt a mozit legelőbb is az különbözteti meg a John Waters-félétől, hogy a stafétaelőd dévaj vigyora emitt bizonyos prófétikus komolyságra fordul, amelyet ma még nem mernénk egyedi színezetűnek állítani, mindenesetre nagyfokú intenzitást ér el az egyes darabok végefelé. Az eképpen mégiscsak hitelt érdemlő tónus mindannyiszor lassan hatalmasodik el Arakinál, ráérősen emésztve fel a lynchiánus rémhumor ömlenyeit és az ó-formaniánus, feketepéteres natúrelemeket. Egyébként utóbbiak csúsztatott illeszkedése vezető érték ezekben a hektikás és reszelős lélegzetű, félamatőr filmponyvákban.

A pubertás már maga is egyfajta mocsárzóna, ehhez számítsuk még hozzá az aszfaltdzsungel lehét, az e században elhullott Történelem megsűrűsödött oszlásbűzét, és végül Arakit. Dichtungjának töménysége egy ringli zamatanyagáéval vetekszik. Tizennyolc éven felüliek pszichéjében beláthatatlan károsodásokat okozhat a ciklus egyhuzamban történő befogadása, üdvös hatást talán csak az ingertréningben lévő tanulóifjúságra gyakorolhatnak ezek a filmek, főként az Elátkozott generáció (Gyönyörök és kivégzések) című beavatás. Általa támponthoz jut a jóra való hajlamot még őrző fiatal: Lám, az idősebbek legnyitottabb vakmerői, a démónia-centrikus filmcsinálók közt sem ismeretlen a kerülendő túlzás fogalma, vagy a torzulásé; ím, egy ilyen felnőtt is képes helyteleníteni nekiszabadult magatartásokat. Minő balszerencse, hogy épp ez az annyira hasznos mű csupán az ágáló közlésvágy mértékét tekintve jelent feltűnő magaslatot.

Ha már nincs honnét kicsapongani, az nagy veszteség; az ördögpatáknál való ottrekedésről Messalina sem gondolt mást. Hogy a pánszexualitás csak az akarnok pánszexualizmus nélkül érvényes és érdekes, azt is meghisszük. Szabad emberek, akik saját szabályok szerint, kedvükre közlekednek a szférák közt, nyilván nem lelhetők fel egy elszférátlanodott korban. Jó, de csak nem efféle kor áll a küszöbön? Bár a stendhali fajta szabadságnak valóban rég befellegzett, annak semmi jele, hogy a szépítkezések volumene csökkenne. Nem várhatjuk, hogy a sixteen-népség összes cafrangos szája hamarosan Plutó potroh cuclijaira fog tapadni, ahonnét minden fekélynek nedve fölfakad. És mégha idáig jutnánk is valamikor, mi a biztosíték, hogy az inga nem fordul vissza és nem jő új lovagkor, a fetisiszta közvetettség mámoraival? Múlttalap nemzedékeknek minden vicc új. Araki paradox fenségű sorozatából idén az Út a pokolba (eredeti címe szerint: a Sehol) került itthoni forgalmazásra. Ez a látványosság némi többlettel szolgál előzményeihez képest. Vágóképei sikkesebben záporoznak, modora nagy huzamokban a könnyedén rámenős életmód-reklám jellegét ölti (konform típusú csábítás anti-konform életvitelre). Így az idővel mind bővebben felfortyogó pokolmocsok olyan csinosságokat mardos szét, amelyekről már senki meg nem mondhatja, természetiek voltak-e inkább, vagy iparkreáltak, szóval hogy kicsoda-micsoda bűnhődik és tulajdonképpen miért. Ez tetszik. Különösen, hogy a Sehol panorámikus építkezésű, zárótétel-szerű film, Altmant idézőn népes szereplőgárdával. Néhány pillanatra feltűnik Traci Lords is, élő anzix a Waters-időkből. A szintén csak felvillanó szülő-alakok közt nem látni egyetlen normalitásba-savanyult személyt sem. Hétpróbás exgimnazista mind. Egy éltes anyáról például rikít, hogy éppen a vad utódgeneráció iránti zöldessárga irigységbe gebedt bele, egy atya pedig csupán azért fohászkodik, hogy leánya egyáltalán túlélje a hepajokat (nem éli túl).

Századelős városi pubertálók még általánosan elfogadták, hogy ha nem gyerkőcnek, hát méretarányos kicsinyítésű dámáknak és bankhivatalnokoknak illik öltözniük. A minimális bizalom tehát még fennállt. Az első világháború nyomán a kamaszvilág gyanút fogott, a második után pedig fellázadt. Nyílt érvényt nyert az ifjúság önértéke, egészen le az elemistákig. A tendencia azóta természetesen a teljhatalom felé mutat, de az össztársadalom meghódoltatása először az ízlés dolgaiban történik, ezen a régión pedig egyhamar nem fog konszenzussal túljutni a giovinezza. Vegyük csak a legutóbbi esetet. A Beavis és Butthead-i fizimiskák kizárattak a legjobb Araki-filmbuliról. Az ilyen lények szexepiljéhez valahogy prűdek az Út a pokolba Palomái: Lilith, Mel, Alyssa, Egy, Dingbar és a többiek. Pártegyeztetések szüksége merül fel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1690