KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bodysong

Győrffy Iván

 

Az eddig csupán rövid kísérleti filmekről és könnyűzenei klipekről ismert angol rendező, Simon Pummel ezúttal nem kisebb feladatra vállalkozott, mint audiovizuális formában megjeleníteni az egész emberi életet, az utóbbi száz év amatőr és profi filmtermésének, híradók és tudományos dokumentumműsorok nyersanyagának, újságkivágásainak, életképeinek és saját digitális trükkjeinek felhasználásával. Segítségére sietett a Grammy-díjas Radiohead komponistája, Johnny Greenwood is, aki az összefércelt filmkockák között klasszikus és modern hangszerszólamokkal, visszatérő és improvizációba torkolló motívumokkal igyekezett összefüggést teremteni. Egyszerre volt nehéz és könnyű a dolga, hiszen az élet és halál, játék és erőszak, szex és étkezés, jelek és álmok és egyéb önkényesen választott, aránytalanul súlyozott kategóriapárokba rendezett képek átkötése logikailag alig működik, viszont további inspirációkra igencsak alkalmas. A filmnek ezért nincs is igazi története: az emberi test által a születéstől a halálig elszenvedett ingereket gyűjti össze, indokolatlanul kevés vágással, gyakori önismétléssel. Emlékeztet Peter Greenaway korai munkáira, ám hiányzik belőle a szuggesztív erő, az átfogó szemlélet. Godfrey Reggio Qatsi-trilógiájával szemben nem a kívülálló, hanem a bennszülött szemével mered a világra, ez a tekintet azonban nem törekszik a mindenhatóságra, szándékosan korlátolt. Kétdimenziós embert látunk: a sejtbiológia és a társadalom emberét, aki nem kapcsolódik a természethez (univerzumhoz), és spirituális kiterjedése sincs. Olyan, mint amilyen embert Georges Vigarello ír le a modern testkultuszról szóló esszéjében: identitását kizárólag a testéből meríti.

A film egyetlen erénye, hogy túlmutat önmagán és a vásznon. Önálló zenei album kapcsolódik hozzá, honlapján pedig egyedi képekre, hangzásokra, interaktív lehetőségekre lelünk, hiszen a film 370 képkockájának teljes háttértörténetét megismerhetjük, és azokat saját ízlésünk szerint újra is rendezhetjük. A Bodysong tehát nem tipikus film: a moziból kilépve kezd egyáltalán élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1889