KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ember, aki lezárta a várost

Ardai Zoltán

 

Alekszandr Gordon tavalyelőtti ál-krimije a Szovjetunióban tapasztalható munkaerkölcsbeli hiányosságokat bírálja, késedelem nélküli reagálásként az új gazdaságjavítási erőfeszítésekre. Hozzáteszem: érdektelen reagálásként – már amennyiben joggal lehet helyteleníteni azt, ha egy film végső hatása egy vezércikkéhez hasonlít. Pedig Gordon méltánylandó igyekezettel próbálja árnyaltan ábrázolni a pozitív hős diadalát. Hőse, a konok nyomozó, aki egy tengermelléki üdülőszálló tűzesetének körülményeit vizsgálja, szerény, kissé megfáradt, elvált ember, s hivatásán kívül épp a szálloda igazgatónőjéhez fűzik mély érzelmek, a katasztrófa egyik közvetett okozójához. (Volt felesége is rendőr, őt a nyomozást segítő – s a főhősétől erősen eltérő természetű – jövevény, a pirológiai szakértő szereti meg.) A vétkesek nagyobbrészt éppúgy nem csirkefogó gazemberek, mint ahogyan „az ember, aki lezárta a várost” nem szent. Nehezen bírnak növekvő lelkifurdalásukkal, s a nyomozó tekintetével, mígnem az építés hibáiért sokadmagával felelős helyi tanácselnök maga kéri a többiek és saját fejére a mulasztásokért járó súlyos büntetést.

Gordon dokumentarisztikus modorban intonálja ezt a történetet (azt a reményt ébresztve bennünk, hogy műve a filmes publicisztika nemesebb válfajához tartozik), majd gyorsan amerikaiasra fordítja stílusát, invenciózusan fényképezett kalandfilmet ígér, hamarosan azonban megállapodik a legjellegtelenebb – és legmegszokottabb – fajta statikus előadásmódnál. Mintha csak belátná, hogy a meghaladni kívánt filmkészítői szemlélet és a maga pszichologizáló törekvései közt valójában, a „mélyszerkezetben”, semmilyen ellentét nincs.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6336