KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egon és Dönci

Kis lépés Egonnak…

Csillag Márton

Az első magyar egész estés térhatású animációs film magánszorgalomból, a sufniban készült, miként főhőse űrhajója.

 

Charles Simonyi és Mézga Aladár után új magyar magánűrhajós hódította meg a Galaxist. Egon annyiban különbözik elődeitől, hogy ő nem Csillagvárosból és nem is Budapestről indult útjára, hanem vidéki sufnijából, ugyanakkor – Blöki után szabadon – neki is jutott egy társ: Dönci, a kövér macska.

Animációtörténeti alapfogás párban szerepeltetni a rajzolt (vagy éppen gyurmából „szobort”) történetek hőseit, mert azok darwini értelemben talán nem, de dramaturgiailag mindenképpen egyenrangúak, így az alkotók által elképzelt világban kedvükre püfölhetik, viccelhetik meg és segíthetik egymást. Egy tetszőleges „pacalény” nehezen élne meg az egyszínű kartonlap előterében, egy másik pacával kiegészülve azonban már teljes értékű cirkuszi műsort adhat, fittyet hányva a gravitáció és az anyagmegmaradás törvényeire, hiszen egymáshoz viszonyítva tökéletes élőlények. Legyen szó tárgyanimációról, papírkivágásos technikáról, vagy akár a legmodernebb számítógépes 3D-mesterkedésről, a páros recept bármely alkotó segítségére szolgálhat, Tom és Jerrytől Wallace és Gromitig rendszeresen élnek is a módszerrel a történetgyáros animátorok, akik hajlandóak akár állatokkal, szörnyekkel vagy járművekkel dolgozni, hogy emberközelibb mesét mondhassanak. Nem olcsó fogásról van tehát szó, ha a rajzfilmhősök párban indulnak bevetésre, hanem a képzelt tér teljes bejátszásáról, hiszen társas lényként a nézők is könnyebben azonosulnak a valóságtól elemelt, meglepő helyzetek szereplőivel.

Napjainkban minden hónapban bemutatnak egy kasszarobbantásra szánt komputeranimációs filmet, melyek többsége nemcsak technikai felkészültségben üti meg az egyre magasabbra helyezett mércét, de sokszor filmnyelvi értelemben is az élőszereplős alkotások előtt jár. A Pixar-sikertörténet legfőbb tanulsága, hogy egy jól felépített és kivitelezett történet egyszerre elégítheti ki a gyermekek primer kalandvágyát és a hollywoodi filmeken nevelkedett felnőttek idézetéhségét. Mert míg Tarantino és követői szédült tempóban törölgetik a padláson a B-videók tokjait, addig a Pixar szorgos munkatársai a fősodorbeli elemekből építenek új birodalmat. Erre a piacra betörni csak nagy technikai tudással és komoly üzenettel lehet, mert ha valamelyik összetevő hiányzik, a nézőnek olyan érzése támadhat, mintha minden jelenetben belógna a képbe a mikrofon.

Az Egon és Dönci alkotói nagy szívességet tettek a magyar filmszakmának, mert egy családi vállalkozás keretében készítették el az első hazai egész estés 3D-animációt, teljes mértékben magukra vállalva az esetleges kritikák súlyát, és egyben levéve a terhet adófizetők millióinak válláról. Ugyanakkor nincsen miért szégyenkezniük, mert egyetlen jelenetben sem lóg be a képzeletbeli mikrofon, sőt ha vannak is a történetben dramaturgiai bakik, a tökéletesre csiszolt látvány és a szereplők jól eltalált figurája adott ponton elfeledteti a nézővel, hogy filmet lát, és akár mélyebb gondolkodásra is sarkallhatja. A világűrben az emberi civilizáció maradványait kutató Egon házi készítésű űrhajójában nemcsak egy macska az útitárs, hanem Stanley Kubrick, Ridley Scott és Ron Howard szelleme is, hiszen a Galaxist vizsgálva hősünk a mindenséghez méri önmagát, a nézőben pedig felmerül a kérdés, hogy ha az emberi értelem képes akár a Naprendszer feltérképezésére is, akkor miért töltik milliók az idejüket futószalag melletti munkával vagy utcasepréssel?

A fent említett nagyságok mellett a cselekmény kibontakozásával egy újabb „gondolkodó”, a klímaharcos Al Gore szelleme ragyogja be a vásznat, amikor hőseink egy videoklipes szekvenciából értesülnek arról, hogy az emberiség hogyan zsákmányolta ki a Földet, és tette lakhatatlanná szülőhelyét. Ilyen direkt üzenet a Szomszédok végefőcíme óta nem érte a magyar nézőket, kétségtelen azonban, hogy a digitális forradalommal újra felszínre kerülő ’68-as eszméket az alkotók őszintén vallják, és valóban aggódnak bolygónkért – egyébként nem a világűrbe, hanem Las Vegasba vagy Salgótarjánba utaztatták volna hőseiket, mert ott is akad izgalom és tanulság bőven.

Kis lépés Egonnak, de nagy lépés a magyar filmgyártásnak az Egon és Dönci címet viselő űrséta, melyet az egri Magyar család a GMK-s időkre jellemző lelkesedéssel készített el, potenciális sikerével megalapozva a hazai filmes szürkegazdaság jövőjét. Magyarék munkájának gyümölcse nem kicsi, nem savanyú, ugyanakkor nem is tökéletesen gömbölyű, de legalább az övék – és a miénk is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9233