KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Shop-Stop

A tukmák

Csejdy András

Amerikában a külvárosi létnek vaskos kulturális lenyomata van, Jarmusch, Hartley után Kevin Smith ad hozzá másfélórányi füszértes szatírát. A hülyeség nem akadály, pont fordítva.

A derekas nyolcvanas évek közepe felé egy pénteki estén a Duna moziban vetítették először Jarmusch remekét, amelynek a forgalmazásunk azt a címet bírta adni, hogy Florida, a Paradicsom. Nem voltunk akkoriban túl jól eleresztve vágószoba-friss USA-i bemutatókkal, ezért az előadásra alig lehetett jegyet kapni. Az előtérben flegmán szotyiztak a poppernadrágos, dauerolt személyszállító kisiparosok, Rexona-szagú macáik sort álltak vermutért, lehetett tudni, ebből botrány lesz. Már az túl sok volt, hogy nem színes. Aztán meg a feliratozás. Pláne az a vernyogó zene az elején… Ajzott csapatokban tódultak kifelé, csapódtak a széktámlák és csuklottak a rendező felmenői, tizenheten maradtunk a végére.

Igaz, a Shop-Stop is kis költségvetésű, kevés szereplős, belsőkkel dolgozó és fekete-fehér, mégis siker lesz, s ha a szépemlékű Alfát nem is töltené meg, jó eséllyel indul az art-hálózat intimitásában.

New Jersey, Garden State, kertvárosi állam, írd és mondd. Délről dúcolja alá New Yorkot, ami, ugye, a világ kellős kulturális közepe. Jersey City például egy hídnyújtásnyira húzódik Manhattantől; hétvégeken, amikor a hip, cool, artie-fartie tömeg árad a Soho és a Village-ek utcáin, a honosok a beavatottak biztonságával gyártják szóvicceiket az átruccant betolakodókról. Láttál már budai benzinkutast, amint vecsési fiataloknak magyarázza, hogy juthatnak el a Highlife-ba? Olyan ez, majdnem. Csakhogy nem mindegy, minek a szélén terül el a peremkerület, minek az elő/kül/kertvárosa Jersey, és minek Vecsés, a reggeltől sötétedésig tartó tehetetlenségi nyomaték mindazonáltal dermesztően hasonló.

Amerikában a suburbiának vaskos kulturális lenyomata van, hallgassatok rapet, jusson eszetekbe Hartley. Képzeljétek tovább, ott vagytok fiatalok, már nem nagyon, de még éppen eléggé, két-három éve letudtátok a kötelező középiskolát, ám az élet küszöbét csak nem akaródzik átlépni, somforda kicsit arrébb, míg meg nem mutatja magát a pihenőpálya, ahol, vélitek, ideiglenesen leparkíroztok. A gondolatot, hogy szüleitek ugyanezt tették, és azóta ott köröznek, elhessegetitek magatoktól. Bevállaltok valami tisztességes melót, mentek boltba eladni, étterembe felszolgálni, egy garázsban dekkoltok, és várjátok, hogy legyen valami.

Itt kezdődik a Shop-Stop.

Dante Hicks, micsoda név, huszonkét éves, a Quick Stophoz címzett füszértben keresi a betevőt, és eltátott szájjal hallgatja, amint kora reggel egy szakállas juppancs égnek emelt karokkal prófétál a nikotin ellen. A fickón öltöny és nyakkendő, dipitáskáját műanyagból öntötték Hongkongban, a rákról hadovál, hogy a tobákó konszernek méregkeverők, papírrudacskákban osztják a halált. Meggyőző baseball-sapkás ácsok és alig serdült semmittevők bólogatnak egyetértőleg, amíg véletlenül ki nem derül az agitátorról, hogy rágógumiügynök – elindult a műszak. Danténak nem kéne bent lennie, csak a főnököt helyettesíti, a vasredőny se nyílik, mert valaki, vajon ki?, beragasztotta egy csomag ohne zukker Orbittal, és jönnek sorra, jönnek rendre mind a bájos tények.

Egyből a csaja. Lerogynak a pult mögé a földre, a fiú lakkozza Veronica körmét, és visszakérdez, miért, hány férfivel feküdt le, ha sokallja az ő tizenhárom skalpját; vele együtt hárommal, feleli a lány, mert nem egy akkora disznó, szó szót követ, szárad a lakk, a szexről beszélnek, aztán kisül, az orális örömszerzés más kategória, magyarán, és bizony Dante kedvese az övével együtt harminchét faszt szopott ki.

Hoppá. De így van mondva. Viszont már rohan is, mi van abban?, egyetemre kell mennie. Dante is jobban tenné, ha tovább tanulna. És ez még csak a kezdet, egy nehéz nap hajnala. Egy dagadt díványkrumpli (tükörfordítás, couch potato, aki a tévé előtt rohadva nassol) alkarral beleszorul a csipszes dobozba. Dante előbb arról értesül az újságból, hogy ex-nője, Caitlin férjhez megy egy távol-keleti építészhez, majd a sikeres és egészséges testépítő középiskola-társ elszólja magát, bocs, de ő is megtaszajtotta párszor a csajt annak idején. Egy ellentmondást nem tűrő rendfenntartó 500 dollárra bünteti, mert valaki a boltban cigarettát adott el egy négyéves gyereknek. Egy vezetési tanácsadó az üveges hűtőszekrény előtt ül, a linóleumon gurigázik a tojásokkal, hallgatja a héjukat és vizsgálja az idomot, a tökéletes tucatot keresi. Egy testes asszony négykézláb pakolja szét a plasztik tejeskannákat, hogy a legfrissebbet vigye haza, jóllehet a folyadék soha nem látott tehenet, és kánikulában is évekig eláll.

Dante a pult mögött támaszkodik, a boltjában történnek ezek a dolgok, és ő egyet tud: elege van.

Elege van, de nem tesz semmit. Nem lázong, alázatos a fogyasztókkal, és kimondottan zavarja Randal, a szomszédos videokölcsönző alkalmazottja, aki radikális, brutális és mindent megenged magának. S ha valaki nem tetszik neki, és senki sem tetszik neki, akkor például pofán köpi kólával. Kölcsönveszi barátja autóját, elmegy egy igazi tékába egy igazi filmért, látjuk, ahogy belép, áhítattal térdre rogy, majd visszatér, és élvezettel bámulja a transzvesztita hardpornót. Ő az, aki átlényegült arckifejezéssel elemzi az első Jedi-film morálisan vállalhatatlan mellékszálát, ő az, aki a templomba tartva elmeséli, unokaöccse úgy halt meg, hogy megpróbálta kielégíteni magát a szájával és derékba tört, majd a ravatalozóban felborítja a katolikus egylet medencéjébe fulladt ismerősük koporsóját, ő az, aki kimondja: miközben egész nap avétázva hitegetik magukat, hogy többek és jobbak a vevőiknél, valójában inchre annyiak és olyanok. A későkamasz Tarantino lehetett ilyen, és nem csak azért, mert egy kölcsönzőből startolt.

Abszurd szatíra ez, élesre köszörültek a poénok, s ha saccolgatnánk a valószerűséget, biztos arra a következtetésre jutnánk, hogy túlspilázott és mondvacsinált az egész. Csakhogy nem méricskélünk, mert egyrészt a csattanók és lehetetlenségek gyors egymásutánjában nincs időnk latolgatni, másrészt szervesen ágyazódik a szövegbe minden képtelen részlet és meg vagyunk dumálva.

Ezek a huszonéves előemberek úgy és arról beszélnek, ahogy és amiről az itteniek is, hazafelé az utolsó metrón vagy a ligetben gesztenyét rugdosva: szabatosan előadott konyha-freudizmus, eredetieskedő tekintélyellenesség, divatos érvek az elnyomásról és a fogyasztási beidegződésekről. Volt egyszer a magyar televíziónak egy szégyenteljes produkciója, amibe már többen beletörültük a tollunkat, az elhíresült New York – New York. Ebből a több órás monstregányból kirítt néhány rövid riport, például a kedvencem, amelyben a stáb egy taxist kísért fél napig, egy szavakész sofőrt, aki az utcán szedi föl a tudást, és kerek mondatokban osztotta meg a kamerával a mindennapi flasztertapasztalatot. Valahogy úgy beszélnek a Shop-Stopban is, mondanak zöldet és zavarost, nagyot és bölcset, trágárkodnak és szemérmetlenek, a szopást szopásnak hívják, a faszt fasznak, és a szövegelésből hiteles mozi, szemléletes állapotrajz kerekedik, igazából.

Mert a tárgyalt falmelléki konzumvalóság minden képzeletet felülmúl, a posztmateriális, értékvesztett kilencvenes évtized kivajúdta magából ezeket az alakokat, ott, a pult mögött és a másik oldalon. A hülyeség nem akadály, pont fordítva: a boltépületet támasztó hús-beavisek és vér-buttheadek, akik tele ecstasyval a betonon acidra breakelnek, az ezredvégi globális ikonográfia létező figurái – tukmák.

Aminél természetesen van lejjebb, és ahonnan persze van tovább: a társadalom felvevőképessége határtalan. Várja a struktúra a csellengőket, hivatalokban és egyetemi tanszékeken faragnak polgárt az emberanyagból. Egy nagy rakás érdemesebb töketlen viszont végighabozza az életét. Az akaratgyenge és beszari Dante Hicks például. Bezzeg Caitlin, az ex-nő! Felbukkan, sztornírozza beharangozott nászát, flörtölget, aztán bemegy a vécébe, és elementárisat kefél egy hatvan körüli, maszturbáns halottal, aki pornómagazinnal az ölében, állva távozott az élők sorából órákkal korábban. Bezzeg a Caitlin! Átmenetileg ugyan katatón, de lehet tudni, a sarkára áll, felépül, és jól férjhez megy. Ezt a sztorit más tekercsre forgatják majd. Itt a kamera kifordul a rémségek kicsiny boltjából, körsvenk, látszik az egybefüggő, összamerikai külváros, és mintha vecsési savanyú káposzta szagát éreznénk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=997