KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/december
DETEKTÍVMOZI
• Varró Attila: Bezárt szoba Kortárs krimik
• Schreiber András: Tykwer, Alexanderplatz Babylon Berlin
• Kránicz Bence: Kopott kalap, gyűrött ballon Budapest Noir
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás: „Ne legyen rabja saját legendájának” Beszélgetés Antal Nimróddal
• Varga Zoltán: A hét törpe rémálma Nepp József (1934–2017)
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971) – 2. rész
• Cserháti Zoltán: Trükkökről és függőségekről Beszélgetés Odegnál Róberttel
• Varga Zoltán: Száll az ének képről képre Animációs Arany-adaptációk
• Barkóczi Janka: A zuglói Hollywood Filmgyári centenárium
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: A széntől az olajig Sven Nykvist (1922–2006)
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Beszédes dallamok, üvöltő csendek Pernecker Dávid
TÁVOL-KELETI ANIMÁCIÓ
• Lovas Anna: Távoli hangok Új raj: Makoto Shinkai
• Varró Attila: Világok határán Koreai animáció
• Sepsi László: Fogd a pénzt Jian Liu: Have a Nice Day
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Foxtrott a halállal Velence
• Huber Zoltán: Büszke befogadók Toronto
KÍSÉRLETI MOZI
• Máté Bori: Az ősélmény horrorja Stan Brakhage kísérleti dokumentumfilmjei
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Rémálomban élni Twin Peaks - 3. évad
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Horrorba fulladva Yrsa Sigurðardóttir: Emlékszem rád
• Benke Attila: A krimi megkísértése Óskar Thór Axelsson: Emlékszem rád
KRITIKA
• Kolozsi László: Hétköznapi férfiak hétköznapjai Férfikor
MOZI
• Baski Sándor: Django
• Árva Márton: Jesus
• Vajda Judit: A nőkért
• Kovács Gellért: Anyám mozija
• Alföldi Nóra: Rossz anyák karácsonya
• Kovács Kata: Eszeveszett esküvő
• Kovács Marcell: Fűrész: Újra játékban
• Roboz Gábor: A széf
• Varró Attila: Óriáskerék
• Kránicz Bence: Thor: Ragnarök
• Benke Attila: Volt egyszer egy Németország
• Barkóczi Janka: Volt egyszer egy Szíria
DVD
• Gelencsér Gábor: Robert Bresson filmjei
• Varga Zoltán: A mentőcsapat
• Pápai Zsolt: Az utolsó szolgálat
• Kovács Patrik: Ébredések
• Kránicz Bence: Az Igazság Ligája: Az új küldetés
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az ember, aki nappal aludt

Éjjeljárók

Báron György

A bűnt testközelből ismerjük, de magyar filmből alig. A noir-hangulat továbbra is importcikk marad.

 

A forgalmazó cég vetítőjében még égnek a lámpák, még nem kezdődött el az előadás. Az előtérben néhány ifjú rágcsálja a szendvicsét, két hollywoodi szuperfilm között ragadtak itt. „A magyar akciómozira jöttél?” – kérdik. „Mire?” „Hát az új magyar krimire, a Cserhalmival…” „Én a Szabó filmjére jöttem – mondom –, a Szabó Lászlóéra”. Látom, nem értik; fogalmuk sincs, ki az a Szabó László. Honnan is tudnák, amikor vészesen rövidül a filmmemória, már a két-három évvel ezelőtti mozgóképekre sem emlékezünk. Márpedig Szabó László régóta nem rendezett filmet, se franciát, se magyart, színészként sem tűnt föl a vásznon már vagy évtizede. Honnan is tudná a mai filmek közönsége, hogy milyen megkerülhetetlen figurája ő a nouvelle vague ikonográfiájának. Ha fölsoroljuk, kikkel dolgozott együtt, kikerekedik a modern francia film története: Godard, Truffaut, Rohmer, Rivette, Costa-Gavras, Philippe Garrel, Patrice Chéreau, Frank Cassenti. A színész-partnerek elősorolásától, hely hiányában, tekintsünk el, közülük csak két nevet említenék, két nagyasszonyét: Simone Signoret és Danielle Darrieux. „Magas bátyáim, óriás nővéreim”, mondja róluk, majd hozzáteszi: mind közül a leghatalmasabb mégiscsak Latinovits volt, meg Dayka Margit. Merthogy ez a párizsi filmes megveszekedetten magyar, a pesti művészvilág fel-felbukkanó kóbor lovagja, tucatnyi hazai mozgókép (Jancsó, Grunwalsky, Kézdi-Kovács, Mészáros, Kovács, Bacsó, Szomjas) szereplője-főszereplője.

Első önálló nagyjátékfilmje, Az ördög fehér kesztyűje máig becses antológiadarab. Truffaut azt írta róla Életem filmjei című fontos könyvében, hogy híd Hawks és Godard között, az amerikai film noir „erőszakos báját” hozza vissza a mozikba, színvilága a Johnny Guitaréhoz hasonlítható, Szabó László sziluettje pedig bármikor föltűnhetne A máltai sólyomban.

Szabó a Catherine Deneuve-vel készített színfrancia Zig-zig és a magyar-francia Sortűz egy fekete bivalyért (Jean-Louis Trintignant, Jean Rochefort, Kállai Ferenc, Tábori Nóra) után, negyedik játékfilmjében most visszatért a három évtized előtti kezdetekhez: ismét krimit rendezett. Egy magyar krimit. Középpontjában a törvényen kívüli magányos hőssel, aki szembekerül mind a maffiával, mind a hivatásos bűnüldözőkkel, s bár a végén – ahogy az lenni szokott – győz, ettől semmi nem változik, hősünk nem nyer a dolgon, örül, hogy élve megúszta a kalandot, amelynek során az egész világban csalódott, megerősödve keserű hitében, hogy csak önmagában bízhat, senki másban. A film noir szériatörténeteinek alapsémája ez. Szabó jó érzékkel választotta főszereplőnek az egyetlen magyar színészt, aki alkalmas a bogarti fáradt hősszerepre: Cserhalmi Györgyöt. Ő volt a hőse az utolsó nézhető magyar bűnügyi filmnek, András Ferenc Dögkeselyűjének (amelyben egyébként Szabó László is játszott). A Dögkeselyű húsz éve forgott, ám azóta sem sikerült épkézláb hazai bűnmozit összeeszkábálni. A magyar film, hiába tűzi ki célul a nagyközönség visszahódítását, azt kizárólag hagyományos vígjátékokkal próbálja meg elérni, mintha a bűnfilm, ez a nagyon népszerű zsáner nem tudna itt meghonosodni, mintha a magyar valóság ellenállna – nem a bűnnek, az terem itt bőven –, hanem a kriminek.

Ellenáll ezúttal Szabó Lászlónak is. Az igazáért kétfrontos harcot folytató magányos ex-rendőr története nem lesz hihetővé-átélhetővé Kurucz Sándor elmosódott fényű éjszakai Budapestjén. Szabó igyekszik hazai ízekkel fűszerezni az alapsztorit – a pártemberből-főfunkcionáriusból lett bankvezér-maffiózó vagy az öreg zsidó alakjával –, ám ezek papírfigurák maradnak, nem hoznak pesti illatot, színt a történetbe. A krimifordulatok meglehetősen banálisak – igaz, ez még megengedhető lenne e műfajnál –, ám gyakorta logikátlanok is (hősünk arról diskurál a barátjával, a fekete lány rejtette zsebébe a kábítószert, majd tíz perccel később, egy másik jelenetben, diadalittasan felkiált: „rájöttem: a fekete lány rejtette a zsebembe a drogot!”), a feszültnek szánt üldözési-bujkálási-verekedési jelenetek sután elnagyoltak (Cserhalmi jól láthatóan a falba bokszol, amikor állon kéne vágnia Bubik Istvánt), a karakterek közhelyesek, ezért a színészek – Bubik, Újlaky Dénes – nemigen tudnak mit kezdeni velük.

Ismét szegényebbek lettünk egy illúzióval. Ha Szabó László sem képes egy szaftos, sötét pesti krimit csinálni, ki egyáltalán?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1748


előző 1 következőúj komment

csaki.roland#1 dátum: 2011-08-07 22:35Válasz
Érdeklődnék, hogy esetleg tudja-e valaki, hogy mi a címe annak a zenének ami a film végén hangzik el. Sehol sem találom..erre a cikkre is alig találtam rá :S