KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/január
TECHNIKA ÉS MÁGIA
• Borbíró András: Digitális délibábok Technokrata mágia
• Hirsch Tibor: Sejtfal kontra műszerfal Fantasztikus tudomány
• Huber Zoltán: Zsugorfóliás csomagolás Kicsinyítés
FILMEMLÉKEZET
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos – 1. rész Bánky Viktor
• Godard Jean-Luc: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe Jean-Luc Godard
• Vajda Judit: Ocsúból a tiszta búzát A filmművészet története – Egy odüsszeia
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: A hiányzó másik Új raj: YorgosLanthimos
• Varró Attila: Trójai faló A szent szarvas meggyilkolása
FILM / KÉPREGÉNY
• Ádám Péter: „Tintin – én vagyok” Hergé papírmozija
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Szerelmi ügyek Dušan Makavejev pályakezdése
• Balázs Attila: A magányos szervezet titka Makavejev, a rebellis
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Az ember, akit háromszor is meg lehet ölni Beszélgetés Szász Jánossal
• Zalán Vince: Csataterek Rózsa János doku-trilógiája
• Tóth Klára: „Mért ne legyek tisztességes…?” Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek
• Kornis Anna: Élet-minta Kármentő Éva: Muszter
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Képekbe fojtva Verzió
• Baski Sándor: A nő megfizet Sitges
• Bartal Dóra: A kapitalizmus határai Jihlava
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Jóban, rosszban Better Call Saul
KRITIKA
• Kránicz Bence: A mi fiunk A Viszkis
• Vincze Teréz: A miniszter asszony félrelép A vendégek
• Huber Zoltán: Erre tovább Legjobb úton
• Beretvás Gábor: Légembólia Életem legrosszabb napja
• Barkóczi Janka: A társalgás logikája Jöjj el napfény!
MOZI
• Pethő Réka: Fortunata
• Varró Attila: Floridai álom
• Margitházi Beja: Kutyák
• Nevelős Zoltán: Lucky
• Zsubori Anna: Loving Vincent
• Vajda Judit: Szex, ex, szerelem
• Kovács Marcell: Bőrpofa
• Kránicz Bence: Szabadulószoba
• Alföldi Nóra: Szerelem tesztelve
• Roboz Gábor: 24 óra a halálig
• Sepsi László: 68 lepedő
• Tüske Zsuzsanna: Az igazi csoda
DVD
• Pápai Zsolt: A szerelem vak
• Gelencsér Gábor: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás I.)
• Kovács Patrik: Gyilkosság az Orient Expresszen
• Kránicz Bence: Batman Kétarc ellen
• Horányi Péter: A halászkirály legendája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Arany ősz

Greskovits Béla

 

Szibéria ősnépei ábécét kaptak a szovjethatalomtól, Közép-Ázsia lovas nomádjai pedig modern, letelepült életformát, villanyt és kőházakat. Információ hiányában nem nagyon jutunk túl e régóta ismert tényeken. Nem tudjuk, hogyan birkóztak meg a törzsek és nemzetségek tagjai a mindennapjaikat átformáló új időkkel, vajon hányuk életét roppantotta meg a megemészthetetlen sebességű életformaváltás, értékeik, szokásaik eróziója. Mert – tapasztalhattuk –, nem zökkenőmentes folyamat a civilizálódás, gyakran értékeket és embereket pusztít, miközben új értékeket és új embereket teremt. A Csendes-óceán egyik szigetcsoportján például egyetlen óvatlan intézkedés, a törzsfőnöki többnejűség vallási és „civilizatórikus” okokból történő megtiltása a társadalom kohéziójának megszűntéhez, bomláshoz, kulturális degenerációhoz vezetett.

Igaz, Szovjet-Kirgizia, az Arany ősz színhelye, nem csendes-óceáni szigetcsoport, társadalma nem kelti a felbomlottság képzetét, mégis, a fentiekhez hasonló aggodalmak fogalmazódnak bennünk, attól kezdve, hogy a kezdő képkockákon megpillantjuk Frunzét, a sztyeppében emelt, lélektelenül szürke betonvárost. Itt élnek a sztyeppéi lovasok leszármazottjai, köztük Okejev filmjének főhőse, Murat is, aki – bizonyos értelemben – a gyors társadalomfejlődés kárvallottja.

Jóllehet, Murat első látásra nem tűnik kárvallottnak, egyáltalán nem. A kirgiz televízió Szovjetunió-szerte ismert riportere ez a fiatalember, népszerű műsorok tervezője és szereplője, de volt már sikeres színházi rendező is. Befutott ember tehát, társadalmi helyzetéhez illő lakással, intellektuális feleséggel és baráti körrel. Csak valami zavart nyughatatlanság, és néhány konfliktus jelzi: valami nincs rendben a riporter életében. Murat állandóan „úton van”: egyik állástól a másikig, feleségétől szeretőjéig, Frunzétól az „aul”-ig (így nevezik a tradicionális kirgiz településformát, a riporter szülőhelyét), és vissza. Nyughatatlansága, önmagával és a világgal való izgága elégedetlensége összeütközések forrásává válik vándorlása valamennyi ideiglenes állomáshelyén, és bár a szovjet televíziózás kulisszatitkaiban járatlan magyar néző nehezen foghatja fel, mi minősül „elhajlásnak” Murat szolid műsoraiban, azt már pontosan értjük, mit tart benne nehezen elviselhetőnek felesége, szeretője, néhány munkatársa és aul-beli ismerőse.

Az összeütközések szakításban tetőznek élete minden egyes színterén, Murat magányossá válik. „Maga kereste a baját” – hallja kollégáitól, feleségétől és rokonaitól, és már mi is hajlanánk e magyarázatra, esetleg megtoldván ítéletünket a modern életforma elidegenítő, atomizáló hatásáról gyakran ismételt közhellyel. Csakhogy az Arany ősz érdekesebb, pontosabb magyarázat lehetőségét kínálja, Murat „modern nomadizálásának” társadalmi-történeti okaira irányítja figyelmünket.

Murat nyilvánvalóan különleges egyéniség. Hisz céltudatosság, bizonyos fajta érzéketlenség és rendkívüli mozgékonyság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ily maradéktalanul el tudja tépni azokat a gyökereket, amelyek szellemhívő apjához, gyermek- és kamaszkorának színteréhez, a nemzetségi közösséghez, az „aul”-beli élet tárgyaihoz és élményeihez kötik. Olyannyira teljessé sikerült „távozása”, hogy – bár ez talán túlzott sarkítás a filmben –, alig egy évtized múltán egyszerűen nem érti, miért tekinti halálos sértésnek aul-lakó ismerőse, hogy megfeledkezett vacsorameghívásáról. A film legérdekesebb képsorain a két távoli világ sértett képviselői szidalmakkal és ökölcsapásokkal igyekeznek egymás fejébe verni, mi a „lényeges” és mi a „lényegtelen” eltérő életelveik (normáik) szerint.

Az egyszeri és teljes szakítás azonban csupán a feltörekvés indító energiáit szolgáltatja, mert amint a kiemelkedést motiváló vágyak a régitől fényévnyi távolságra eső új életforma hétköznapjaivá színtelenednek, kínzó élménnyé válhat a gyökértelenség érzete, s vele együtt újra meg újra igazolásra szorul: mégis megérte szakítani. Bizonyítania kell az eltávozottnak, részint maga előtt, részint – úgy érzi – az aulban maradtak előtt: értük tört ki közülük. Az önigazolás vágya hajszolja végig Muratot a társadalmi és magánéleti érvényesülés különböző stációin, ez teszi őt még inkább gyökértelenné, igazi „lelki hajléktalanná”.

Okejev filmje egy olyan ember „civilizációs betegségéről” szól, aki egész életével igent mondott a civilizációra. Egyetlen – igaz, érdekes, és talán Magyarországon is könnyebben érthető – oldalát mutatta meg a kirgizek beilleszkedési gondjainak és hiányérzetet hagyott bennünk. Mert Murat életpályájának képe is teljesebb lehetett volna, ha többet megtudunk azok sorsáról, akiknek életét különösebb személyes ambíciók híján is kipenderíti alapjaiból a modern kor. Az öregekről, akiket talán klausztrofóbia kínoz panellakásaikban, és a fiatalokról, akik reguláris hadseregben, szervezett gyárakban ismerkednek a modern idők őseik életétől olyannyira elütő rítusával. Nekik néhány évük van annak az útnak a bejárására, amelyet más népek esetében sok generációra osztott szét a történelem.

A film művészi értékei messze alatta maradnak a mondanivaló hatásos közvetítése által megkívánt színvonalnak. Inkább csak levezetjük, semmint katartikusan átéljük a tanulságokat, mert az Arany ősznek – az említett kevésszámú aul-beli jelenettől eltekintve – egyáltalán nincs atmoszférája. Szervetlenül illeszkedik a száraz, darabos műbe néhány – önmagában sem iskolateremtő eredetiségű – jelkép, így például a főhős borongó pillantása által kísért, pányván körbe-körbe vezetett pompás paripa.

Így, bár Murat vándorlása Frunzéból az aulba és az aulból Frun-zéba, felidézi bennünk a mi Cséplő Gyurink ingázásának képeit a putri és a főváros között, az összehasonlítás nem válik Okejev filmjének előnyére. Azt jelzi, hogy az Arany ősznek inkább csak „helyiértéke” lehet jelentősebb. Az sem filmművészeti, hanem talán szociográfiai szempontból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6920