KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/február
SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
• Nemes Z. Márió: Akvatikus románcok Tengermélyi gótika
• Varró Attila: Varázslatos filmvilág Csoda és fantasztikum
• Huber Zoltán: Idegenszeretet A víz érintése
LUCAS-UNIVERZUM
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Kránicz Bence: Lázadóból uralkodó Brian Jay Jones: George Lucas – Galaxisokon innen és túl Lázadóból uralkodó
• Andorka György: Ki a fészekből Star Wars: Az utolsó Jedik
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: Két férfi, egy eset John Michael és Martin McDonagh
FILM + ZENE
• Géczi Zoltán: A romlás virágai A 70-es évek amerikai popkultúrája
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: Az objektív lírája Miroslav Ondříček (1934–2015)
MAGYAR FILMTÖRTÉNET
• Hirsch Tibor: Száguldani szép Kádár-kori álmok: autósmesék
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
KÍSÉRLETI MOZI
• Beke László: „Ő maga a csap” Maurer Dóra, mint filmkészítő
ANIMÁCIÓ
• Bokor Ágnes: Volt egyszer egy kertész Beszélgetés Tompa Borbála Eszterrel
• Barkóczi Janka: Dühös körök Teheráni tabuk
• Rudolf Dániel: Kenyérkeresők és dolgozó holtak Anilogue 2017
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Hétköznapok az Andrzej Wajda sétányon Gdynia
HATÁRSÁV
• Kolozsi László: Ikonosztáz Műcsarnok: Tarkovszkij – Emlékek tükre
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Manna Mia Egy szerelem gasztronómiája
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Minden eladó A hentes, a kurva és a félszemű
• Baski Sándor: Eltűnik hirtelen Szeretet nélkül
• Kolozsi László: Határhelyzetek Foxtrott
• Vincze Teréz: Női hangok kórusa Manifesztum
• Pethő Réka: Csábító olasz nyár Szólíts a neveden
MOZI
• Alföldi Nóra: A cukrász
• Soós Tamás Dénes: Kutyák és titkok
• Varró Attila: Insidious: Az utolsó kulcs
• Kovács Patrik: A legnagyobb showman
• Huber Zoltán: A legsötétebb óra
• Kovács Kata: Doktor Knock
• Mészáros Márton: Elit játszma
• Fekete Tamás: Viszlát, Christopher Robin!
• Vajda Judit: Én, Tonya
• Roboz Gábor: Thelma
• Baski Sándor: The Commuter – Nincs kiszállás
• Kránicz Bence: Babadook
DVD
• Bata Norbert: Chucky kultusza
• Benke Attila: A kolosszus
• Kovács Patrik: Drága Elza!
• Varga Zoltán: A kőbe szúrt kard
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

'68 lázadói

Godard, a rettenetes

Ádám Péter

Játékfilm a ‘68-as Godard-ról.


1966-ban egy tizenkilenc éves francia lány megbukik az érettségin, és egy dél-franciaországi házban készül a pótérettségire. Itt ismerkedik meg a nála tizenhét évvel idősebb világhírű filmrendezővel. A svájci születésű filmes, aki 37 éves korára már jó tíz mozit jegyzett, Jean-Luc Godard, a lány pedig nem más, mint az író François Mauriac unokája, az az Anne Wiazemsky, aki Robert Bresson 1966-os Vétlen Baltazárjában Marie szerepét alakította. Godard bőszen udvarol a lánynak, akit a rákövetkező évben feleségül is vesz, sőt, a készülő La Chinoise (1967) főszerepével is megbízza. Mindezt Anne Wiazemsy részletesen elmeséli 2012-es Une année studieuse (Szorgalmas év) című visszaemlékezés-kötetében. A házaspár 1968 áprilisában, nem sokkal a diákzavargások kitörése előtt, az Élysée-palota környékéről átköltözik a Latin negyedbeli rue Saint-Jacques-ba. De ez a mozgalmas év már újabb visszaemlékezés-kötet, a 2015-ös Un an après (Egy évvel később) témája.

Godard-nak azért olyan mély megrázkódtatás 1968, mert a minden tekintélyt és hagyományt megkérdőjelező diáklázadás az ő addigi filmjeinek, vagy ahogyan ő mondja, a mozi „romantikus felfogásának” sem kegyelmez. A filmrendezőnek 1968 az elbizonytalanodás, az útkeresés, az addigi filmjeivel való radikális szakítás éve, és az alkotói válság – hozzáadódva Godard amúgy sem egyszerű karakteréhez – lassan, de biztosan a házaspár szerelmi kapcsolatát is aláássa. Különös paradoxon, hogy Godard, aki teljes mellszélességgel kiáll a női egyenjogúságért is küzdő diákok mellett, bár ennek nincs tudatában, maga is a férfi-centrikus régi világ képviselője. Anne Wiazemsky, akinek nincs se bankszámlája, se csekkfüzete, teljesen ki van szolgáltatva a feleségét magántulajdonként kezelő Godard kénye-kedvének.

Michel Hazanavicius legújabb alkotása, a 2017-es cannes-i filmfesztiválon bemutatkozó Le Redoutable (A rettenetes – más címen: Godard Mon Amour) az imént ismertetett két visszaemlékezés-kötet adaptációja. Az 1967-ben vízre bocsájtott francia tengeralattjáró, a Le Redoutable nemcsak időben helyezi el a történteket, metafora is egyben, a mindenkit rettegésben tartó rendezői karakter és a házaspár zárt világának metaforája. Hazanavicius nem a szerelmi kapcsolatot, hanem a rendező narcisztikus személyiségét állítja középpontba. A rendőr-attak elől menekülő Godard-nak – 1968 májusában vagyunk – a filmben háromszor esik le, és törik ripityára a szemüvege. A rendező vaksin pislog, mint aki eszményített önmagán és önnön rögeszméin kívül semmit sem lát a környező valóságból. Szó, ami szó, a Louis Garrel által nagyszerűen alakított fiatal Jean-Luc Godard eléggé ellenszenves egy figura. Közönséges, önző, feleségére (szakmailag is) féltékeny, megkeseredett, öntelt és kioktató férfi, akinek életszükséglete, hogy állandóan sokkolja, provokálja környezetét, és bebizonyítsa, hogy mind politikailag, mind filmrendezőként mindig több lépéssel előbbre tart a többiekhez képest.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy Michel Hazanavicius nagy mestere a pastiche-nak. Az OSS 117 például a kémfilmeknek, az emlékezetes L’Artiste pedig a némafilmek paródiája. Csakhogy új munkájának hőse a modern mozi legtalálékonyabb alkotóegyénisége. Akit Hazanavicius olyan mély alkotói válságban állít elibénk, amely Godard egész későbbi pályáját meghatározza, és amelynek következtében nemcsak a barátaival szakad meg a kapcsolata, de fiatal felesége is örökre elhidegült tőle. A film azonban ezt a Godard és Anne Wiazemsky életében (és Franciaország történelmében is) kulcsfontosságú időszakot, ami rengeteg gyötrődést hozott a Kifulladásig rendezőjének, és rengeteg fájdalmat a fiatal feleségnek, nagyon sekélyesen, felületesen ábrázolja. Jellemző, hogy a korszak nagy vitáiból is csak a legüresebb klisék és legnevetségesebb közhelyek kerültek be a dialógusba. Mintha a rendező nem volna tisztában a történet tragikus dimenziójával, mindazzal a szenvedéssel és fájdalommal, ami együtt járt az alkotói válsággal és az ábrázolt párkapcsolattal, valamint az új eszmékkel, új érzésekkel szembenéző francia társadalom sorsfordulójával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13639