KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/február
SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
• Nemes Z. Márió: Akvatikus románcok Tengermélyi gótika
• Varró Attila: Varázslatos filmvilág Csoda és fantasztikum
• Huber Zoltán: Idegenszeretet A víz érintése
LUCAS-UNIVERZUM
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Lichter Péter: A visszavonult avantgárd filmes George Lucas rövidfilmjei
• Kránicz Bence: Lázadóból uralkodó Brian Jay Jones: George Lucas – Galaxisokon innen és túl Lázadóból uralkodó
• Andorka György: Ki a fészekből Star Wars: Az utolsó Jedik
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: Két férfi, egy eset John Michael és Martin McDonagh
FILM + ZENE
• Géczi Zoltán: A romlás virágai A 70-es évek amerikai popkultúrája
A KÉP MESTEREI
• Gelencsér Gábor: Az objektív lírája Miroslav Ondříček (1934–2015)
MAGYAR FILMTÖRTÉNET
• Hirsch Tibor: Száguldani szép Kádár-kori álmok: autósmesék
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos Bánky Viktor elfeledett filmjei – 2. rész
KÍSÉRLETI MOZI
• Beke László: „Ő maga a csap” Maurer Dóra, mint filmkészítő
ANIMÁCIÓ
• Bokor Ágnes: Volt egyszer egy kertész Beszélgetés Tompa Borbála Eszterrel
• Barkóczi Janka: Dühös körök Teheráni tabuk
• Rudolf Dániel: Kenyérkeresők és dolgozó holtak Anilogue 2017
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Hétköznapok az Andrzej Wajda sétányon Gdynia
HATÁRSÁV
• Kolozsi László: Ikonosztáz Műcsarnok: Tarkovszkij – Emlékek tükre
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Manna Mia Egy szerelem gasztronómiája
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Minden eladó A hentes, a kurva és a félszemű
• Baski Sándor: Eltűnik hirtelen Szeretet nélkül
• Kolozsi László: Határhelyzetek Foxtrott
• Vincze Teréz: Női hangok kórusa Manifesztum
• Pethő Réka: Csábító olasz nyár Szólíts a neveden
MOZI
• Alföldi Nóra: A cukrász
• Soós Tamás Dénes: Kutyák és titkok
• Varró Attila: Insidious: Az utolsó kulcs
• Kovács Patrik: A legnagyobb showman
• Huber Zoltán: A legsötétebb óra
• Kovács Kata: Doktor Knock
• Mészáros Márton: Elit játszma
• Fekete Tamás: Viszlát, Christopher Robin!
• Vajda Judit: Én, Tonya
• Roboz Gábor: Thelma
• Baski Sándor: The Commuter – Nincs kiszállás
• Kránicz Bence: Babadook
DVD
• Bata Norbert: Chucky kultusza
• Benke Attila: A kolosszus
• Kovács Patrik: Drága Elza!
• Varga Zoltán: A kőbe szúrt kard
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Lumière-tekercsek

Mozi van

Bérczes László

Küldjük a faxokat, üzenünk a rögzítőn, váltogatjuk a csatornákat, de a személyességre vágyunk. A pecsétre, hogy vagyunk, hogy itt és itt él egy bizonyos Bobcsinszkij, vagy Dobcsinszkij.

Ez az én időm (mondja valaki a rádióban), „most, amikor a tévében negyven csatorna nyomja, amikor telefonok, telefaxok, üzenetrögzítők csörögnek-csattognak, akkor az, hogy a vásznon átballag egy kutya, hogy valaki véletlenül lefröcsköli magát, az elemi, gyermeki élménnyé válik, és erre vágynak az emberek, nem, nem az elit, hanem a nép, én népfilmet csinálok…” Hát persze, Szirtes az. Ő mesél valamelyik nap a rádióban, öt perccel a filmszemle után, amikor még éppen nem járt le erre az évre a magyar film szavatossága.

Különben igaza van neki, amiből nem következik, hogy ez ki is derül majd. Az ő ideje jön, meg a KVB (Közgáz Vizuális Brigád) ideje. Egymáshoz szinte semmi közük, de akkor is. A szeretetteljes, nyers emberi gesztusról van szó. Igen, lehetséges, hogy ez nem derül majd ki, nem derülhet ki, mert továbbra is küldjük a faxokat, üzenünk a rögzítőn és váltogatjuk a csatornákat (hátha valamelyiken bejön ez, pedig ez ott nem jöhet be) – de erre vágyunk. A személyességre. A pecsétre, hogy vagyunk. Én, te, ő. Közép-európai Dobcsinszkijek (vagy Bobcsinszkijok) vágyjuk-elfogadjuk Szirtes András ajánlatát, aki elviszi az üzenetet, miszerint itt és itt él egy bizonyos Bobcsinszkij (vagy Dobcsinszkij). Csak ennyi az üzenet. Ami persze Szirtesről szól, aki tekeri a masinát, forgat és vetít, ott van (elhűlten hallom a rádióban, hogy szó volt a Lumière-tekercsek moziforgalmazásáról, vagyis olyan vetítésekről, ahol nem lenne jelen a rendező, és a drága Darvas Feri, a mozizongorista).

A szemlén volt néhány szeretnivaló, jó film (szerintem a Bűvös vadász; A részleg; az Esti Kornél csodálatos utazása), és volt két esemény (Lumière-tekercsek, Ilyen az élet). Utóbbi kettő kevesebb is, több is, mint egy film. A hangütésről van szó, és arról a suta, tétova mozdulatról, amivel felém fordulnak, és a vászonról lelépve felém, a néző felé mozdulnak a filmesek. Szirtes szó szerint megteszi ezt. Megállítja a filmet, felballag a vászonhoz, a képen látható utca végében megmutatja az autót, amiben akkor éppen lakott, felénk fordulva mesél, arcán a kimerevített filmkép, ő pedig nyelvtani szabályokat félredobó angol–magyar keveréknyelven magyaráz a közönségnek. Visszamegy, mellesleg rálép a kezemre, én ugyanis sokakkal egyetemben a földön kucorgok, ő kortyol a söréből, Darvas egyfolytában játszik, tekintete mindig a vásznon, hiszen a dallam, a ritmus, a képpel mozdul, Szirtes újra teker, valaki oldalt, háttal a vászonnak őt filmezi, mi a vásznat bámuljuk, rajta a kisbabát, amint reggelizik, az óriáskereket, ami csak forog körbe, a kutyát, ahogy keresztül ballag a képen, és egy embert, aki lefröcsköli magát. Jó a kedvünk. Ez az egész többek között mulatságos. Meg szép.

Áll egy filmes pasas a tömeg közepén, fején kis bányászlámpa világít, nem tudom, mire való, de jópofa, balra előttem a földön is egy kislámpa, egy papírlapot világít meg, a kislámpa fénykörében ritmusra mozgó lábak tulajdonosa néha lenéz a papírra, hogy tudja, melyik szám következik, most éppen a Für Elise, elöl, a fehér vásznon egy világítótorony masszív, sötét tömbje, tetején a körbeforduló reflektor pásztázza a vizet, a tenger nyugodt, a fény remeg a víz tükrén, a reflektor együtt mozdul a Für Elise-zel, most Szirtes is hallgat, tudja, ez most egy „lírai rész”, csak hátul kattog monoton ritmusban a vetítőgép karja. Mozi van.

Az utolsó tekercs után felgyulladnak a fények, a vászon előtti kisszínpadon hárman állnak, Szirtes András, Darvas Ferenc, meg Michael, az angol pereces. Mi lelkesen tapsolunk. Tapsolunk a moziban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=835