KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/március
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Vágytárgyak, enteriőrök Kádár-kori álmok: lakásmesék
• Gelencsér Gábor: Isten szemével Beszélgetés Jeles Andrással
• Soós Tamás Dénes: Az éjszaka misztériuma Beszélgetés Máthé Tiborral
• Mészáros Márton: „A nehezítő körülmény én vagyok” Beszélgetés Sándor Pállal
• Szivák Bernadett: A pozitív hős és egy aljas módszer Beszélgetés Tóth Barnabással
• Varga Zoltán: Papírvizsla, madárkomédia Cseh András és Mata János animációi
ÚJ RAJ
• Vajda Judit: Egyedül nem megy Laurent Cantet
A ZSÁNER MESTEREI
• Géczi Zoltán: Halhatatlan kardok, örökkévaló kamerák Miike-jubileum
• Varga Zoltán: A látszat világai John Carpenter víziói
SZERELMI ÁTKOK
• Szabó Ádám: Szenvedélybűn Sokszorosított sztárok
• Baski Sándor: Beépített anyaghiba Fantomszál
NET/PAPÍR/OLLÓ
• Huber Zoltán: Hasadó valóságok Az álhírek és a közösségi média
• Pernecker Dávid: Travis Bickle meghalt Rajongói elméletek
• Szíjártó Imre: Filmmániások Jelentés a blogoszférából
• Pápai Zsolt: Az elnöknő emberei A Pentagon titkai
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Kiazmus és felemásság Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
FILMTÖRTÉNET
• Paár Ádám: Egy örökzöld német műfaj A Heimatfilm
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Bajnokok, mint mi BIDF
KÍSÉRLETI MOZI
• Varga Balázs: Enyészet The Rub
KRITIKA
• Schreiber András: Germán anya Sötétben
• Tóth Klára: A kultúra folytonosság A sátán fattya
• Kolozsi László: A félfülű Getty A világ összes pénze
• Pethő Réka: Küzdelmes kamaszbohóságok Lady Bird
MOZI
• Soós Tamás Dénes: Láthatás
• Huber Zoltán: Sztálin halála
• Kovács Kata: Mrs. Hyde
• Sepsi László: Vonat Busanba – Zombi expressz
• Sándor Anna: Az útvesztő: Halálkúra
• Baski Sándor: Ősember
• Benke Attila: 12 katona
• Alföldi Nóra: A hűséges
• Fekete Tamás: A szabadság ötven árnyalata
• Kránicz Bence: Fekete Párduc
DVD
• Benke Attila: A ferde ház
• Géczi Zoltán: Buena Vista Social Club: Adios
• Varga Zoltán: Dargay Attila gyűjteményes kiadás
• Kovács Patrik: Bővérű nővérek
• Pápai Zsolt: Novemberi gyilkosság
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Ne bántsátok a feketerigót!

Bocsor Péter

To Kill a Mockingbird – amerikai, 1962. Rendezte: Robert Mulligan. Szereplők: Gregory Peck, Mary Badham, Robert Duvall. Forgalmazó: Universal. 129 perc.

Hollywoodnak egy világháború kellett, hogy változtasson a feketékről alkotott felfogásán. A negyvenes évek elején a Háborús Információs Hivatal mozgófilmes részlegének nyomására a tamásbátya-szerű, nyomorúságos figurák ábrázolása helyett a háborús filmekben megjelentek az önálló karakterrel bíró fekete mellékszereplők, amilyen a Korda Zoltán rendezte Szahara (1943) törzsőrmestere vagy Hitchcock Mentőcsónakjának (1944) evezőse. A háború utáni filmekben gyakori motívum lett az előítéletektől a faji toleranciáig eljutó fehér ember szellemi fejlődésének bemutatása, a legismertebb a Megbilincseltek (1958) összeláncolt, szökött fegyenceinek története. A polgárjogi mozgalmak eszkalálódása előtt a Ne bántsátok a feketerigót! már a faji előítéletek ellen cselekvően fellépő fehér ember morális tisztaságát állította középpontba.

Ebben a történeti kontextusban, vagyis a feketék tisztán fehér nézőpontból elmesélt történetének utolsó fejezeteként érthető meg a film, és az alapjául szolgáló Harper Lee-regény immár fél évszázados utóéletének alapvető kettőssége. Míg a Gregory Peck által megformált ügyvéd, a nemi erőszakkal ártatlanul vádolt fekete férfit védő Atticus Finch alakja generációk számára a törvény előtti egyenlőség és a morális meggyőződések melletti kiállás szimbólumává lett, egyre többen rámutattak a film liberális optimizmusa által érintetlenül hagyott sztereotípiákra. Ilyen például, hogy a filmben mindössze két fekete szereplő szólal meg, a tanulatlan vádlott, Tom Robinson (Brock Peters) és az Atticus családjában a pótmama szerepét ellátó dadus, Calpurnia (Estelle Evans), vagyis a feketék itt is a számukra felkínált hagyományos szerepekben mutatkoznak. A film második felét kitevő bírósági jelenetsor koreográfiája pedig, amelyben a jóformán beszédképtelen, de hipermaszkulin vádlott a gyűlölködő és kíváncsi tekintetek szüntelen kereszttüzében látható, a vásári látványosságként megjelenő, és emberi mivoltát folyton bizonyítani kénytelen fekete férfi évszázados archetípusát erősíti.

A film máig ható erejét nagymértékben magyarázza, hogy Robert Mulligan rendező sikerrel ötvözött egy filmes és egy irodalmi tradíciót. A Ne bántsátok a feketerigót! egyrészt a ’30-as évektől népszerű „tárgyalótermi drámák” sorába illeszkedik, másrészt a filmet a „déli gótika” irodalmi hagyománya hatja át, amelyben a közösség önértelmezése egy torzszülött figura – itt a rejtélyes, és egyfajta törvényen kívüli igazságot szolgáltató bolond fiú, Boo Radley (Robert Duvall) − kényszerű megértésén és fokozatos humanizálásán keresztül történik.

Extrák: a Blu-rayen megjelenő film mellé bőséges extraanyag került, mindenekelőtt egy másfél órás dokumentumfilm a film keletkezéstörténetéről, továbbá egy rövidebb doku Gregory Peckről; a lemez másik éke az audiókommentár Robert Mulligan rendező és Alan Pakula producer közreműködésével; a csomagot további fél tucat kisfilm, illetve rövid dokumentumfelvétel egészíti ki.

Bocsor Péter

Susi és Tekergő

Lady and the Tramp – amerikai, 1955. Rendezte: Clyde Geronimi. Szereplők: rajzfilmfigurák. Forgalmazó: InterCom. 73 perc.

Hinnénk vagy sem, a filmtörténet egyik legromantikusabb pillanatát nem hús-vér színészek előadásában láthatjuk, hanem rajzolt kutyafiguráknak köszönhetjük: a jó házból származó spániel, Susi és az életrevaló kóbor eb, Tekergő ajkai egy spagetti közös elfogyasztásakor véletlenül összeérnek. Ez a bájos momentum megpecsételi a négylábúak bimbózó románcát, melyet sem sintérek, sem rosszindulatú állatok nem tehetnek tönkre, de még Tekergő partnerekben gazdag előélete sem akadályozhatja.

Walt Disney 1955-ös produkciója részint arról nevezetes, hogy az első rajzfilm, amelyet a CinemaScope szélesvásznú képformátumban készítettek, s emellett a stúdió klasszikus érájának is egyik kakukktojása. A Susi és Tekergő ugyanis látványosan eltávolodik a mesefeldolgozások hagyományától, s a kihívásokat főleg a kutyák és „legjobb barátaik, az ember” apró-cseprő konfliktusaira korlátozza, illetve egy kissé döcögősen induló, de borítékolható végkifejlet felé tartó szerelmi szálat helyez a középpontba. A Hamupipőke, a Pán Péter vagy a Csipkerózsika fantasztikumának fényében a film világa meghökkentően hétköznapi – ezt azonban bőven ellentételezi, hogy a Susi és Tekergő az emberi tulajdonságokkal fölruházott állatszereplők animációjának egyik legkiválóbb példája. Nemcsak a címszereplők, de valamennyi mellékfigura megformálása parádés, mindenki markáns egyéniség: Susi szomszédai mellett a sintértelepen sínylődő négylábúak, az állatkerti epizódban feltűnő hóbortos hód és – legfőképpen – a Susit bajba sodró sziámi-macskapár maradhat igazán emlékezetes. Az ő érdemük is, hogy a Susi és Tekergő máig megőrizte szívmelengető hangulatát.

Extrák: kimaradt jelenetek; egy hosszabb és egy rövidebb werk, magyar felirattal; játék; képgaléria.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11035