KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/május
'68 LÁZADÓI
• Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet Cinéma ‘68
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész
• Ádám Péter: Godard, a rettenetes
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás Kádár-kori álmok
• Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal Beszélgetés Bogdán Árpáddal
• Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel
• Kolozsi László: Magyar forgatókönyvírók I. Nem sablonos válaszok
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása Sebastián Lelio
JÁTÉKSZENVEDÉLY
• Borbíró András: Kockamesék Társasjátéktól a filmig
• Sepsi László: A programozó neve Ready Player One
• Herpai Gergely: Dávid Góliátban Mecha játékok és filmek
FILMTÖRTÉNET
• Gervai András: Könyvek a Mesterről Fellini – négyszer
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok Rotterdam
• Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok Graz – Diagonale
KRITIKA
• Margitházi Beja: Szemüveg nélkül Arcélek, útszélek
• Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés Genezis
• Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek Kifutás
• Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább Lajkó – Cigány az űrben
• Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol Mária Magdolna
MOZI
• Zalán Márk: Veszett vidék
• Benke Attila: Téli fivérek
DVD
• Pápai Zsolt: Megmaradt Alice-nek
• Kránicz Bence: Marston professzor és a két Wonder Woman
• Kovács Patrik: Marshall – Állj ki az igazságért!
• Benke Attila: Gyilkolj vagy meghalsz
• Géczi Zoltán: Az idegen
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Micsoda spanyol éjszaka!

Sepsi László

Mi gran noche – spanyol, 2015. Rendezte: Alex de la Iglesia. Írta: Jorge Guerricaechevarria és Alex de la Iglesia. Kép: Angel Amoros. Zene: Joan Valent. Szereplők: Pepon Nieto (Jose), Raphael (Alphonso), Blanca Suárez (Paloma), Mario Casas (Adanne), Hugo Silva (Roberto). Gyártó: Canal Plus / TVE / Telefonica Studios. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 100 perc.

Az odakint dúló zavargások ellenére is glitteres hangulatban zajlik a szilveszter éjszakai tévéműsor felvétele, mígnem az egyik kameradaru gigantikus libikókaként megbillen, és belepasszírozza a színpad előtti vacsoraasztalnál ülő statiszta koponyáját a terítékbe. Kétszer. A Micsoda spanyol éjszaka! nyitójelenete jellegzetes pillanat Álex de la Iglesia életművében: a váratlan és véletlenszerű erőszak egyszer csak szétrobbantja a szórakoztatóipar kulisszáit, hogy aztán kétségessé váljék, vajon a növekvő káosz és erőszak csupán gyakori velejárója a (tömeg)szórakoztatásnak, vagy a brutálbörleszk maga a szórakoztatás.

Az idei film azonban korántsem jut olyan messzire a téma kidolgozásában, mint korábban a tévékomédiásokról szóló Muertos de risa vagy a magnum opusnak is tekinthető Egy őrölt szerelem balladája. Bár a rendező kézjegyszerű elmebetegeiből bőséggel akad itt is, és az egyetlen éjszaka történetét elmesélő médiaszatírában a leghétköznapibb szituációk is pillanatok alatt átfordulnak groteszk tortúrába – főképp egy pszichotikus Fenyő Miklósra emlékeztető idős táncdalénekes jóvoltából –, a Micsoda spanyol éjszaka! komédiázása jócskán erőtlennek hat Iglesia korábbi munkáihoz képest. A parabolaszerű alapszituáció – kint rohamrendőrök és huligánok, bent sztárocskák és díszletpezsgők közt bazsalygó statiszták– az öt évvel ezelőtti La chispa de la vida nehézkes moralizálását idézi a média álságos természetéről, ám ennél is fájóbb, hogy Micsoda spanyol éjszaka! fergetegesnek szánt fináléja sem képes átlendülni a mókás esztrádműsorok könnyed zabolátlanságából az eddigi életmű karneváli őrületébe. Pedig ha valamit megtanulhattunk eddig Álex de la Iglesiától, akkor az az, hogy a legjobb bohóctréfák végén valaki otthagyja a fogát – de előtte lerombolja az egész színpadot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12853