KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/május
'68 LÁZADÓI
• Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet Cinéma ‘68
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész
• Ádám Péter: Godard, a rettenetes
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás Kádár-kori álmok
• Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal Beszélgetés Bogdán Árpáddal
• Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel
• Kolozsi László: Magyar forgatókönyvírók I. Nem sablonos válaszok
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása Sebastián Lelio
JÁTÉKSZENVEDÉLY
• Borbíró András: Kockamesék Társasjátéktól a filmig
• Sepsi László: A programozó neve Ready Player One
• Herpai Gergely: Dávid Góliátban Mecha játékok és filmek
FILMTÖRTÉNET
• Gervai András: Könyvek a Mesterről Fellini – négyszer
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok Rotterdam
• Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok Graz – Diagonale
KRITIKA
• Margitházi Beja: Szemüveg nélkül Arcélek, útszélek
• Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés Genezis
• Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek Kifutás
• Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább Lajkó – Cigány az űrben
• Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol Mária Magdolna
MOZI
• Zalán Márk: Veszett vidék
• Benke Attila: Téli fivérek
DVD
• Pápai Zsolt: Megmaradt Alice-nek
• Kránicz Bence: Marston professzor és a két Wonder Woman
• Kovács Patrik: Marshall – Állj ki az igazságért!
• Benke Attila: Gyilkolj vagy meghalsz
• Géczi Zoltán: Az idegen
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hangkép

Körzetszám: 007

Petri Lukács Ádám

A rádiótelefon esete a tömegfilmmel.

 

„Az idő az, ami megakadályozza, hogy a dolgok mind egyszerre történjenek”

John Wheeler

 

Pierce Brosnan, a legújabb Bond, félelmetes 007-es ügynök, midőn Németországban nyomoz a gaz sajtócézár után, BMW-je hátsó ülésén lapítva rádiótelefonjával irányítja autóját. Imigyen a rádiótelefon, mint az ügynök életét és közvetve a föld összes lakóinak épségét megóvó elem kerül a vászonra. Angyal pedig mindentudó maroktelefon-kommunikátorával uralja az ügyletek fölötti általános monopóliumát. A rádiótelefon a Jó kezében van. Ez egy hollywoodi moziban természetes, hiszen a rádiótelefonnal bárhonnan bárhová információt lehet áramoltatni, amely a szabadság (vagy annak megteremtésének) alapfeltétele. Ha a gonosz uralja az információk továbbítását, az csak arra a rövid időre képzelhető el, amíg a jó le nem győzi őt, mert különben összedőlne a digitalizált, dolby-stereo mesevilág. Kém rádiótelefon nélkül: mint egy impotens Casanova. Egyszóval lehetetlen. Woody Allen ugyan egyszer így fakadt ki: „Az isten hallgat, bárcsak az ember is befogná már a száját”, de ma már neki is van rádiótelefonja.

Tragédiák sorozata épült régen az időtényezőre: a sárban vergődő postakocsik, a kicsavart távírópóznák, a hóakadályokkal küszködő gőzvasút, no meg a posta is a maga poétikai lassúságával tág teret biztosított valódi és regénybe, filmvászonra képzelt emberi drámáknak. A rádiótelefon és az Internet jóvoltából gyorsan lehet ellenőrizni a hírt, bevallani a szerelmet egy másik kontinensen élő kislánynak, és kontrollálni a csekkünk fedezetét. Arthur Koestler egyszer rezignáltan azt mondta: „Úgy tűnik, Isten mellétette a kagylót, és lassan kifutunk az időből”.

Ma már más vizeken evezünk. Nemsokára nyilván láthatjuk azt a filmet, ahol a vallását fanatizáló világdiktátori szerepre pályázó gazember tönkreteszi a magányos hős rádiótelefonjának a centrumát pár kiló dinamittal, és ha a gyönyörű balerina nem győzné meg a gyáva hálózati-mérnököt arról, hogy minden veszéllyel dacolva tegye helyre a rendszert, az egész világ elpusztulna. Ám szerencsére az utolsó előtti pillanatban a mérnök egy szerelmes éjszaka reményében elhárítja az elektronikus akadályokat, és így a hős – aki éppen egy nepáli hegycsúcson küszködik a légszomjjal – értesíteni tudja az őshüllő lassúságú Pentagont, amely likvidálja az összeesküvőket.

A rádiótelefon beépülése a filmművészetbe éppoly magától értetődő, mint az, hogy életünk szerves része lett. A sajnos Magyarországon egyelőre nem látható, de Hollandiában fergeteges sikert aratott Cogito Ergo Boom című vígjáték főszereplője egy démoni tekintetű természettudós lány, aki arra a felismerésre jut, hogy a delfinekkel való beszélgetéshez a rádiótelefon a megoldás. Reeg-nak és Oop-nak, a két bohóckodó kamaszdelfinnek a fülére is szerel egy-egy handyt, majd hosszas beszélgetéseket próbál kezdeményezni velük arról, hogy egyetértenek-e azzal a tétellel, miszerint a föld a világegyetem elmegyógyintézete. Ám a két delfinre nem várt hatást gyakorol új játékszerük, a vízálló rádiótelefon. Míg addig a nap minden percében – némi heringjutalomért – szívesen játszadoztak a tudós lánnyal, most feléje sem hederítenek. Megtanulják azonban használni a rádiótelefont, amelynek billentyűzetét érzékeny orrocskájukkal kezelik. Oop kalandos módon elszökik a delfináriumból a tengerbe és Reeg-gal megbeszéli rádiótelefonon, hogy igyekezzen minél több rádiótelefont ellopni. Teljesül a régi delfinálom: az összes tengerbe és óceánba jut számtalan GSM telefon, a falkavezérek folyamatosan tudnak beszélni egymással. Mint Karinthy gügyögő csecsemője – aki a szüleinek eltűri a babusgatást, de az írónak érces hangon így mutatkozik be: Nevem Réz Jeromos! –, a delfinek is kitörnek az őket játékszernek tekintő emberek felügyeletéből. Oop és Reeg segítségével a delfinvilág teljes kommunikációs láncolata kiépül.

Bár Dorothy Parker szerint Hollywoodban „a virágoknak olyan szaga van, mint a régi koszlott dollárbankóknak” (ráadásul a sztárszomszédok elég undokok egymással, gondoljunk például Otto Premingerre, aki telekszomszédjáról, Marilyn Monroe-ról itt mondta azt, hogy „vákuum cicikkel”), egy bizonyos: a filmipar jó érzékkel kapta fel az egyetlen kikezdhetetlen tömegcikket. Mert a repülők lezuhanhatnak (ami persze a katasztrófafilmek szempontjából szerencse), az autóktól höröghetnek a zöldmozgalmak, a tömegpusztító fegyverektől még a vásznon is megrettenhetnek a gyerekeiket óvó szülők, a rádiótelefon nem más, mint a szavaink távolságtól független áramoltatásának eszköze és egyben jelképe.

Másfelől nemcsak a rádiótelefonok törtek be a tömegfilm-művészetbe, hanem maguk a rádiótelefonok is iparművészeti darabokká váltak. A különbözőképpen lekerekített formák, a betűk típusai, a sokszor giccses előlapok és antenna kupakok hihetetlen választéka azt mutatja, hogy miként az autónk megválasztásakor se csak a műszaki paraméterekre és a gazdaságossági szempontokra, hanem a külcsínre is adunk, a rádiótelefonoknál is meghatározó a forma. Érdekes lenne egy rádiótelefon-kiállítást végignézni: alig több mint fél évtized alatt a táskás rádiótelefontól, a pocakos-bőrtokoson át milyen út vezetett az áramvonalas, top modell-vékonyságú szerkezetekig.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3774