KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/május
'68 LÁZADÓI
• Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet Cinéma ‘68
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész
• Ádám Péter: Godard, a rettenetes
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás Kádár-kori álmok
• Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal Beszélgetés Bogdán Árpáddal
• Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel
• Kolozsi László: Magyar forgatókönyvírók I. Nem sablonos válaszok
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása Sebastián Lelio
JÁTÉKSZENVEDÉLY
• Borbíró András: Kockamesék Társasjátéktól a filmig
• Sepsi László: A programozó neve Ready Player One
• Herpai Gergely: Dávid Góliátban Mecha játékok és filmek
FILMTÖRTÉNET
• Gervai András: Könyvek a Mesterről Fellini – négyszer
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok Rotterdam
• Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok Graz – Diagonale
KRITIKA
• Margitházi Beja: Szemüveg nélkül Arcélek, útszélek
• Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés Genezis
• Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek Kifutás
• Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább Lajkó – Cigány az űrben
• Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol Mária Magdolna
MOZI
• Zalán Márk: Veszett vidék
• Benke Attila: Téli fivérek
DVD
• Pápai Zsolt: Megmaradt Alice-nek
• Kránicz Bence: Marston professzor és a két Wonder Woman
• Kovács Patrik: Marshall – Állj ki az igazságért!
• Benke Attila: Gyilkolj vagy meghalsz
• Géczi Zoltán: Az idegen
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kalózok

Árukapcsolás

Gyurkovics Tamás

Kalandra fül? Az nyert, aki a lemezre tett.

 

Tekintettel arra, hogy a legtöbb magyar film a beavatottak néhány ezres nagycsaládjának csöndes vigíliája mellett szokott kimúlni, mielőtt a szélesnek nevezett publikum megszületésükről akár csak értesülhetett volna, örülni kell, hogy a ’99-es év első filmjeként bemutatkozó Kalózok ilyen izmos kis kampánnyal csáklyázza be magát a tudatba. Igaz, Dés László és Geszti Péter neve mellett szinte csak tévedésből említik a rendező-operatőr, Sas Tamásét is. Nem hiszem, hogy bánja.

A film ugyanis – amely nem más, mint egy játékfilm elemekkel összefércelt videoklip-füzér – nem vetül majd nyomasztó árnnyal az elkövetkező filmes nemzedékekre: felülmúlható. És ebben a Jazz+Az is sáros. Mert ez – mondhat bárki, amit akar – nem filmzene. Ezek a számok se alá nem festenek, se nem illusztrálnak, ezek a dalok önállóak és függetlenek, így aztán csak a legritkább esetben tudnak szervesen beilleszkedni az események menetébe, többnyire csak elhangzanak. A Jazz+Az-betéteknek csak annyi köze van a történethez, mint a kereskedelmi csatornák reklámblokkjainak az éppen pergő filmhez. Van a Jazz+Az, és van a film, Pipi, Max és Márta története. A kettőnek nincsenek, vagy csak erőltetettek az érintkezési pontjai. Dés, gondolom, zenét akart írni, Geszti szövegeket, valakik meg csinálni egy filmet. Tegyük össze, amink van, árukapcsolás. Az nyert, aki a lemezre tett.

Pedig összejöhetett volna. Az alapötlet életképes: Pipi és Max, az iskolarádió egykori fenegyerekei (szívet cirókáló poén, hogy az iskolaigazgató ugyanaz a Rajnák – Rajhona Ádám –, aki annak idején a Megáll az időben Pierre-t is elrángatta a hangos bemondótól) beleserdülvén a 90-es évek frekvenciaszűkös magyar hétköznapjaiba, elhatározzák, hogy kalózrádiót működtetnek a kenyérszállításra és -keresetre szolgáló furgon gyomrában. Pipi közben árulással fölérő kirándulást tesz egy kereskedelmi rádióban, míg a két fiú addig több nőalakban testet öltő vágya egyetlen nőnemű lényben, Mártában összegződik. A szerelmi szál megpendítésekor vannak jó pillanatai a filmnek, ilyen a kiállítás-megnyitó, vagy rögtön az elején, Márta megérkezése. Ám a bogárszemű fuvolistalány alkalmi drogfutárkodása Bécsbe, a Zsötemből ottfelejtett Lukács Andorhoz már fölöslegesnek tetszik, illetve nem tetszik, de az még kevésbé, hogy a címadó kalózkodásnak is idejekorán végeszakad, elfelejtődik, akárcsak a komikus helyzetekkel csábos bemérőkocsis üldözés. Nagy ziccerek nagy kihagyása, ám szuicid hajlamunkat itt is lecsitíthatjuk, nem vesztettünk sokat, mert a megpendített hang tökéletesen hiteltelen. A Kalóz FM ugyanis nem különbözik. Hajszálra azokat a keresett, erőltetett poénokat nyomja, mint a csüggedésre méltán okot adó kereskedelmiek, nevetést még drukkerszívünk cinkossága sem varázsol a szánkra. És ezt csak fokozza a Pipi vértpisilő lazasága. A pojácáskodó Király Attila egyébként a film legnagyobb tévedése. A Podravka-reklámokban oly meggyőző fiatal színész itt sem jópofa, sem nem rokonszenves, inkább a házibulik önjelölt mókamestereit idézi, akiknek fertályóra múltán a megfáradó társaság testületileg nyújt át egy szendvicsekkel megrakott tálcát az előszoba felé mutatva, mondván, Öcsi, miért nem harapsz inkább egy falatot. A „trendi” clown-jelmezekbe bújt színész valószínűleg alkalmasabb lett volna arra, hogy a kereskedelmi rádiók klónozott dj-jét, a filmbéli Farkast (Máté Gábor) formálja meg, aki a saját hangján elrebegett, összekompilált poénoktól kerül orgazmus közeli állapotba (sőt, azon is túl).

Jó választás volt viszont a Semmihasznák Guillaume Depardieu-jére emlékeztető, sármosan mafla Bodó Viktor, és Dobó Kata lehetséges riválisa, a Mártát játszó Gubás Gabi sem hoz kevesebbet, mint amit a színészi lehetőségeket tekintve nem különösebben nagyvonalú szerep lehetővé tesz.

Teljesen funkciótlan és értelmetlen Pipi passiója, kihívó viselkedése a Café Zoo-béli „keresztapával” és megverettetése (mégis, mire számított?), csak kicsit vicces a pályaudvari rész, és kicsit sem azok a Kalóz FM-hez betelefonálók történetei, amelyek a célközönség vélt igényeit kielégítendő a szexualitás forrásvidékéről merítik anekdotakincsüket.

Ennyi. Kész a leltár: megdőlt egy rekord. Soha még ennyi energiát nem feccöltek abba, hogy eladjanak egy lemezt, lám, még egy filmet is forgattak mellé. Kalózok a címe – kérdés, ki fog rá emlékezni, mondjuk, öt év múlva?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3996