KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/május
'68 LÁZADÓI
• Vágvölgyi B. András: Rebellis tekintet Cinéma ‘68
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 2. rész
• Ádám Péter: Godard, a rettenetes
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múlt-fogyatkozás Kádár-kori álmok
• Csákvári Géza: Szemben a gonoszsággal Beszélgetés Bogdán Árpáddal
• Bokor Ágnes: Modernkori rabszolgaság Beszélgetés Tuza-Ritter Bernadett-tel
• Kolozsi László: Magyar forgatókönyvírók I. Nem sablonos válaszok
ÚJ RAJ
• Árva Márton: Az apai árnyék kiradírozása Sebastián Lelio
JÁTÉKSZENVEDÉLY
• Borbíró András: Kockamesék Társasjátéktól a filmig
• Sepsi László: A programozó neve Ready Player One
• Herpai Gergely: Dávid Góliátban Mecha játékok és filmek
FILMTÖRTÉNET
• Gervai András: Könyvek a Mesterről Fellini – négyszer
FESZTIVÁL
• Szalkai Réka: Veszedelmes mobilok Rotterdam
• Buglya Zsófia: Látásjavító gyakorlatok Graz – Diagonale
KRITIKA
• Margitházi Beja: Szemüveg nélkül Arcélek, útszélek
• Soós Tamás Dénes: Nincs újjászületés Genezis
• Tóth Péter Pál: Sós kútba tesznek Kifutás
• Baski Sándor: A sztratoszférába és tovább Lajkó – Cigány az űrben
• Gelencsér Gábor: A tizenharmadik apostol Mária Magdolna
MOZI
• Zalán Márk: Veszett vidék
• Benke Attila: Téli fivérek
DVD
• Pápai Zsolt: Megmaradt Alice-nek
• Kránicz Bence: Marston professzor és a két Wonder Woman
• Kovács Patrik: Marshall – Állj ki az igazságért!
• Benke Attila: Gyilkolj vagy meghalsz
• Géczi Zoltán: Az idegen
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fábri Zoltán

Vádló a védőről

Illés György

Az első film, amelyet Fábri Zoltánnal forgattam, a Vihar volt 1951-ben. Zoli pár évvel azelőtt került a gyárba művészeti vezetőnek. Aztán hosszú szünet következett kettőnk kapcsolatában, a legközelebbi közös munka a Húsz óra, életem meghatározó élménye.

Harmincöt éve dolgoztam a szakmában, világosítóként kezdtem, a Húsz óra előtt is fényképeztem már jó néhány filmet, de az alatt a forgatás alatt értettem meg igazán, hogy a szakmai rutint csak akkor érdemes működtetni, ha az egy gondolat szolgálatában áll. Fábritól tanultam meg elemezni az irodalmi műveket, megtalálni bennük azt az alkotói szándékot, amelyet magunkévá tehetünk és a vászonra vetíthetünk. Közös munkáink során tudatosodott bennem, hogy ha egy operatőr bizonyos szakmai tapasztalatok birtokában nem a gondolat kifejezésére törekszik, könnyen magamutogatóvá válik, önmagát, vagy ami még rosszabb, másokat ismételget.

Fábri módszere a következő volt: a novellát vagy regényt (hiszen elsősorban nemes irodalmi anyagból dolgozott) először egy filmnovella formájában fogalmazta meg. Elolvastatta velem, aztán bezárkóztunk, és én vádlóként, ő a védő szerepében átbeszéltük az anyagot. A beszélgetés alapján írta meg az irodalmi forgatókönyvet, amelyet ugyancsak közösen vitattunk meg. Ezután indultam el a díszlettervezővel helyszíneket keresni. A kínálatból aztán Zoli választott. A konkrét helyszínek ismeretében írta meg a technikai forgatókönyvet, a film kottáját. Mindent aprólékosan, gondosan eltervezett. Ő már pontosan látta maga előtt a kész filmet. Az operatőri munkának csak a szerkezetét határozta meg, tehát hogy bizonyos kameramozgásnál kinek az arcát akarja látni, és milyen sorrendben. Közösen beszéltük meg, milyen színvilága legyen a filmnek. Én nem nagyon kedvelem a tarka színek kavalkádját, vonzódom a pasztellhez, szerencsére ebben mindig egyetértettünk. Teljes bizalmát éreztem, amire büszke voltam, hiszen Zoli képzőművészeti tehetsége közismert volt.

Manapság sokan vádaskodnak, amikor azt kutatják, vajon miért vonult vissza, miért hagyta abba a rendezést. Úgy emlékszem, mintha ma történt volna. A Gyertek el a névnapomra első forgatási napján odajött hozzám: „Neked elmondom, ez az utolsó filmem.” Persze, hogy azt hittem, viccel. Többször megkérdeztem a forgatás során, miért döntött így, és Zoli azt válaszolta, megérett benne a gondolat, hogy nem szabad több filmet csinálnia. Sosem indokolta meg, hogy miért.

Nem tudtam meg, miért keseredett meg ennyire élete vége felé. A tanítást is abbahagyta a főiskolán, mert úgy érezte, leírták már. Pedig fantasztikus tanár volt, olyan lelkesen készült óráira, olyan gonddal adta át a mesterséget, mint kevesen.

Nem hiszem, hogy ne lett volna még mondandója a világról. Nem járt el felette az idő, tudom, hogyan reagált a körülötte történtekről, filmes hallgatása alatt is sokat beszélgettünk. Nem ment ki a divatból, mert sosem volt divatos.

Fábri Zoltán azon kevés magyar rendezők közé tartozott, akiknek ars poeticájuk volt. Minden filmje tulajdonképpen ugyanarról szólt: az erőszak ellen a kisember méltóságáért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=762