KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Show és tehetség

Csillagszüret

Kemenes Tamás

Tehetség és nézettség egymásnak ellentmondó fogalmak.

A városi legenda szerint maffiózóék egy szép napon beköltöztek egy kocsmába, és attól kezdve onnan intézték a különféle ügyeket, illetve pihenték ki a hosszú, zűrzavaros nap fáradalmait. A hely nem volt se túl jó, se túl nagy, éppen elfért benne a két játékautomata, az ócska zenegép és a biliárdasztal, úgyhogy a környékbéli lakosság még az elvárhatónál is hamarabb, különösebb lelki traumák nélkül megtanulta teljesen nélkülözni. Mindenki tökéletesen tudta, hogy a vastag üvegfal mögött lazán letámasztott dákó tulajdonképpen illúzió, üres látványelem, amely nagyjából annyira mesél a hely szelleméről és funkciójáról csupán, mint a vágóhíd mellett iparkodó ibolya.

Mondják, egyszer néhány fiatal mégis betévedt a kocsmába, lökni szerettek volna a kopottzöld asztalon, zenére ráadásul, állítólag még pimaszkodtak is kicsit az ottaniakkal, ezt nem tudni biztosan. Mindenesetre a dákóról azt hitték, hogy dákó, a zenegépról, hogy zenegép, a vendégekről meg azt, hogy vendégek – magyarán bedőltek a csalóka

látszatnak…

Valamivel később – tegnap – Szíj Melinda sírni kezdett a Mokkában. Nem az interjú második, esetleg harmadik percében, hanem abban a minutumban, hogy a róla szóló blokk mintegy elkezdődött. Meglátta a kamerát, és elsírta magát. A helyzetet se Demcsák Zsuzsa kétségkívül roppant érzékeny és jogos kérdése – „Mi a baj, Melinda?” –, se Joshi Bharat minden bizonnyal csível is megtámogatott közelsége nem tudta helyrehozni. Pedig utóbbi, kínjában, még egy bibliai helyet is aktivált a beszélgetésben: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” – szólt kedvesen, de mindhiába. Persze annyira azért nem rejtélyes a dolog, hiszen egy ideje már tudhatjuk: a gond egészen egyszerűen az, hogy Szíj Melinda nagyon benézte ezt a tehetségkutatós témát. Ránézett a mikrofonállványra, rendben, csekkolta rajta a mikrofont, megvan, látta a dalra nyíló szájakat, ez is oké, szemügyre vette a szakmai zsűrit, remek, aztán levonta a következtetést: ez bizony egy énekverseny. Nem a környéken nőtt fel, ezért bedőlt a látszatnak.

Mert persze az énekes tehetségkutatók csak másod- vagy harmadsorban szólnak az énekesi tehetségről, már ha egyáltalán. Hogy mást ne mondjunk, itt a háttértörténet, amelyet Szíj Melinda oly kíméletlen rendszerességgel nyilvánít lényegtelennek, éppenséggel maga a legfontosabb elem: ki honnan jött, jurtából vagy luxusvillából, hogyan jutott el a harmadik fordulóig, hogy érzi magát a kedves család most, amikor szerettük egy országnak húzza azt, amit eddig csak nekik húzott – mindez érezhetően lényegesebb, mint az, hogy egyébként kinek a hangjától repednek a poharak.

Szíj Melinda nem érti, nem is akarja érteni, miért és hogyan lehetne vele kapcsolatban például olyasmikre hivatkozni, mint „a közönség igénye” – szerinte itt neki, az énekesnek mint művésznek vannak és lehetnek igényei, a közönség, már ha akarja, kövesse őt, ha meg nem akarja, akkor ne kövesse. Nem érti, hogy a különféle tehetségkutató műsorokban a danolászás csak egy elem a sok közül, hogy a kereskedelmi tévék valójában nem csak az új Janis Joplint vagy a még újabb Stinget keresik, hanem Fekete Pákó megbízható társát is az édes bajban, tölteléket Fókuszba, Aktívba, Vacsoracsatába, Barátok köztbe. Nem érti, hogy az ilyen produkciókban már régóta nem a távoli jövő – pláne nem a felvonuló tehetségek távoli jövője – épül, hanem a Knorr Rafinéria, vagy legfeljebb a következő hétvége: a néző nem adakozik vagy támogat, csupán saját szórakozását szervezi-szerkeszti, habzsol, nem tud, nem is akar sem igazságos lenni, sem messzebbre látni a következő adásnál. De Szíj Melinda és a hozzá hasonló gyanútlan tehetségek legfőképpen azt nem értik, hogy a közönség bizony óriási úr: ha a lágyan omló pisztáciafagylaltra egyszer azt mondja, hogy az ropogós töpörtyű, úgy az onnantól kezdve ropogós töpörtyű, és kész. Az ember ilyenkor nem lázad, nem szipog, még csak nem is énekel – hanem leül Demcsák Zsuzsa és Joshi Bharat mellé a Mokkába, és ropogtat.

Bakács Tibor, miután megvált a Megasztár-zsűrizéstől, azt írta:ezek a realityk, tehetségkutatók és talkshow-k csini kis hullákat gyártottak a nézettség oltárán”.

Szíj Melinda igazi, elbűvölő tehetség, hullája csak nehezen megkerülhető. Talán még némi-nemű koncepcióigazításra is rákényszerítheti a tehetségkutatóműsor-készítőket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10537