KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Színház

Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Mint a vakablak

Roboz Gábor

A francia drámaírónő nagysikerű színdarabja közismert jellemgyengeségeket vesz célkeresztbe.

A (felső-) középosztálybeli házaspárok és családok zárt ajtói mögé bekukkantani pompás ötlet egy olyan író számára, aki a szóban forgó viszonyok éles nyelvű bemutatásával egyetemes érvényűvé kívánja tágítani a történetét, hogy nagyon őszintén beszéljen nekünk a képmutatásról, az önzésről, a dekadenciáról és más hasonló jellemhibákról. Yasmina Reza semmit sem bízott a véletlenre, amikor öt évvel ezelőtt publikálta Az öldöklés istene című színdarabját, hiszen a színészeket és a nézőket egyaránt kiszolgálta: az előbbieknek olyan szerepeket írt, amikben csak az nem brillírozik, aki nem akar, az utóbbiak fejét pedig úgy csavarta el, hogy olyan mondanivalóval látta el őket, amit még a két héttel későbbi vasárnapi ebédnél is csócsálgathatnak.

A nyolcvanas évek óta aktív francia alkotó próbálkozott színészkedéssel, írt fél tucat regényt és pár forgatókönyvet, mindenesetre a nemzetközi közönség elsősorban drámaíróként ismeri. Két leghíresebb darabját, a Művészetet és Az öldöklés istenét számos nyelvre lefordították, több díjjal honorálták, és sikerrel adták elő neves színészek a világ különböző színpadain (hazánkban a Vígszínház tűzte műsorra). Ahhoz kétség sem férhet, hogy Reza nagyszerűen választ magának témát, mert amiről ő ír, arra mindig lesz néző. A Művészetben például azt taglalja, hogy milyen módokon lehet viszonyulni a magasművészethez: egy fehér vászonra festett fehér vonalakból álló, borsos árú festmény kapcsán megrendül három férfi betonbiztosnak hitt barátsága, és a műből megismerhetjük a sznob, a kirekesztettsége okán sértett és az egészre igazából fittyet hányó befogadó álláspontját.

Az öldöklés istenében két kiskamasz játszótéri összetűzése szolgáltatja az alkalmat két szülőpáros számára, hogy egy békésnek induló társalgás során felnőtt módra átbeszéljék a problémát. Az eszmecsere persze azonban ellenségeskedésbe billen át, az elsimítandó ügy helyét fokozatosan átveszi a személyeskedés és a párkapcsolati konfliktusok bemutatása, és mindegyik figura van annyira romlott alak, hogy egymás után lehessen őket megutálni.

Reza most is életszerű, ugyanakkor a színpadon is jól érvényesülő párbeszédeket ír (színészi múltjának köszönhetően tud miből ihletet meríteni), könnyedén felismerhető karaktertípusokat jelenít meg, és úgy kezeli a dramaturgiát, hogy rövidebb vagy hosszabb idő után mindenkiről lehulljon a maszk. Az írónő ráadásul nem csak a színészek munkáját teszi könnyebbé, hanem a rendezőkét is, hiszen – mint általában – kevés figurát és egy helyszínt használ, és nagyon tiszta szerkezetben gondolkodik.

A szerző a csupán ürügyként használt esetről hamar áttér az egyes felek egyéni és párkapcsolati problémáira, és sorra vesz olyan konfliktusokat és jellemgyengeségeket (ilyen például az önámítás vagy a már említett képmutatás), amiken egy szatirikus megközelítésre voksoló alkotó különösebb erőlködés nélkül élcelődhet. Kiváló arány- és ritmusérzékkel dolgozik, hiszen sikerül úgy váltogatnia a fókuszt, hogy végső soron mind a négy figurájának egyenlő figyelem jusson, és izgalmasan sodorja őket egyik érzelmi állapotból a másikba, ráadásul a szereplők közötti kapcsolatok formálódását-dinamikáját is mesterien kezeli.

Az öldöklés istene egyfelől remekül illusztrálja, hogy a szerzője húsz év alatt kitanulta választott mesterségét (nem véletlen, hogy a darab kitűnően működik az angol és a magyar színpadon vagy akár egy amerikai film forrásműveként), másfelől viszont arról is árulkodik, hogy Reza tartózkodik az igazán radikális húzásoktól. Már-már szájbarágós közelítésmódja, illetve közhelyes témaválasztása mellett mintha biztonsági játékot akarna játszani, és szinte egyáltalán nem szeretné komolyabban igénybe venni a befogadóját.

Reza Az öldöklés istenében átélhetően és sallangmentesen ábrázol közismert problémákat és emberi gyengeségeket, így sikeresen meg tudja szólítani azokat, akik még nem lestek be elégszer a színfalak mögé, és akik szeretik, ha egy mű végig megnyugtatóan világos.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10922