KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mária Magdolna

A tizenharmadik apostol

Gelencsér Gábor

A Mária Magdolna követi a Jézus-filmek hagyományát, amennyiben a korszellemhez igazítja az evangéliumi történetet.

Ismeretterjesztés, politikai szándék és drámaiság egyaránt áthatja Garth Davis vállalkozását, méghozzá ebben az erősorrendben: a Mária Magdolnát övező, nem kis részben korábbi filmekkel is támogatott félreértések eloszlatása dicséretes dolog; a megváltástörténet feminista olvasata minden ideologikussága ellenére igencsak időszerű; s végül e tételek illusztrálását átélhetővé teszi a címszereplő és Jézus kapcsolatának néhány megrendítő, emberi pillanata.

Mária Magdolna bibliai alakjának megítélésében különös módon járt el a vallási hagyomány, s ebben nem kis része lehetett a patriarchális szemléletnek. Bűnösségére Lukács és Márk evangéliuma utal, miszerint Jézus hét démont űzött ki belőle. Ez alapján azonosítják őt a szintén Lukácsnál, de korábbi jelenetben szereplő, ám néven nem nevezett bűnös asszonnyal, aki megmosta és hajával törölte meg Jézus lábát, majd megkente illatos olajjal. Így lett Mária Magdolnából prostituált, az apokrif iratokban – meg A Da Vinci-kódban – Jézusba szerelmes asszony, sőt a felesége és gyermekének anyja. Mindehhez képest az evangéliumokban még a gyanúsításra okot adó jelenetek is épp ellentétes értelműek, hiszen Jézus a bűnösök megváltását hirdeti, a lábát megmosó bűnös asszony jelenete pedig annak a példabeszédnek az elmondására nyújt alkalmat, amely a bűn és a bűnbocsánat nagysága közötti korreláció igencsak felforgató összefüggésére világít rá. Mária Magdolnát azonban legtöbbször Jézus kereszthalálának, sírba helyezésének és feltámadásának első tanúi között említik az evangéliumok, aki e tekintetben tehát megelőzi a tanítványokat. Ez nemcsak a nőiség, hanem a Jézus-történet „dramaturgiája” szempontjából is meglepő fordulat, s mint ilyen, pontosan illik a jézusi tanítás radikális természetéhez. A férfiközpontú ideológiai értelmezést Ferenc pápa nemcsak az igazság, hanem annak aktuális üzenete miatt is oszlatta el rendeletében, amely az „apostolok apostolának” nevezte a nők és a menekültek szenvedésére emlékeztető Szent Mária Magdolnát, s korábbi emléknapját ünnepi rangra emelte az egyházban.

Davis filmje voltaképpen ennek a rendeletnek a „megfilmesítése”, ám egyáltalán nem szolgai módon. Mi több, a forgatókönyv még az evangéliumi helyekhez sem ragaszkodik: alig találunk szó szerinti átvételt, a tanítványok karaktere sem követi a konvenciókat, s a passió történetének elbeszélése számos bátor kihagyást tartalmaz. Mária Magdolna és Jézus kapcsolata elsősorban szellemiségében hű az evangéliumokhoz, s nem a szavakban vagy a tettekben. Magdolna „back story”-ja például konfabuláció, amely inkább szimbolikus jegyeket hordoz: különös gyógyító tehetsége van, amellyel ráadásul egy újszülöttet segít világra; ő is halászként dolgozik; továbbá már inkább feminista motívumként fellázad a bátyja által erőszakosan képviselt férfiuralom ellen, s így lesz Jézus követője. Tanítványként a tizenkettő mellett olyasfajta érzékenységről tesz tanúságot, amely a racionális és pragmatista szemlélettől idegen, s természetesen a nők sorsára is felhívja a figyelmet, akik szavai hatására öntudatukra ébrednek. Magdolna karakterének ilyesfajta megrajzolásához szükséges a tanítványok bizonyos fokú átértelmezése. Így ezúttal nemcsak Júdás – ahogy ezt számos feldolgozásban láthattuk –, hanem Péter is a római elnyomással szembeni lázadás vezetőjét látja meg Jézusban. Júdás viszont itt nem csalódottságában, hanem a konfliktus kiélezése és ezáltal a felkelés kirobbantása érdekében árulja el Mesterét, miközben neki is megvan ehhez a saját személyes háttértörténete. A legérdekesebb azonban Jézus karaktere. Joaquin Phoenix alakításában egy bozontos szakállú, megfáradt tekintetű, vívódó, középkorú Megváltót látunk, aki többször fizikailag rosszul lesz a tömegtől, elmenekül a szerepétől, és inkább elmélkedik – Magdolna társaságában. A díszletek és a jelmezek szintén a karakterek és a történet realizmusát emelik ki. Jézus emberi arcát mutatja be a film – hogy annál jobban hangsúlyozza Mária Magdolna alakjának Rooney Mara átszellemült játékával is felerősített szentségét. Előbbi egyértelmű erénye a filmnek, utóbbi viszont talán kissé túlkompenzált küldetése.

 

MÁRIA MAGDOLNA (Mary Magdalene) – brit-amerikai, 2018. Rendezte: Garth Davis. Írta: Helen Edmundson és Philippa Goslett. Kép: Greig Fraser. Zene: Jóhann Jóhansson és Hildur Guðnadottír. Szereplők: Rooney Mara (Mária Magdolna), Joaquin Phoenix (Jézus), Chiwetel Ejiofor (Péter), Tahar Rahim (Júdás), Ryan Corr (József). Gyártó: SeeSaw Films / Porchlight Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13653