Beszélgetés Krzysztof ZanussivalÁlmatlan EurópaGervai András
Az európai álom romokban hever. Európa az amerikai álomra kíváncsi.
Krzysztof Zanussi a Wajda utáni nemzedék külföldön is legismertebb képviselője. A lengyel társadalmat, mindennapokat hitelesen bemutató, analitikus, moralizáló filmjeire fizikusi, filozófiai tanulmányai és hívő katolicizmusa egyaránt rányomta bélyegét. Rendezői, produceri, stúdióvezetői tevékenysége mellett sok mindent csinál, jó néhány közéleti tisztséget betölt, többek között a sziléziai egyetemen kommunikáció- és kultúraelméletet, kulturális szponzorációt tanít, továbbá a pápa mellett működő kulturális munkabizottság tagja. („A pápának s az európai püspököknek adunk keresztény szempontú tájékoztatást arról, hogy mi történik Európában a kultúra különböző területein” – foglalja össze feladatukat.) A közelmúltban egy nemzetközi tanácskozáson Budapesten járt.
– Milyen a lengyel filmipar helyzete?
– Alapjában jó, a lengyel filmgyártás életképes. Tavalyelőtt húsz, tavaly 25-26 film született, köztük két szuperprodukció, Wajdától a Pan Tadeusz és a Jerzy Hoffman rendezte Tűzzel-vassal, amelyek nagy kereskedelmi sikert arattak: a hazai jegybevételből már bejött készítésük 8, illetve 4 millió dolláros költsége. Ebben az évben – s ez Európában is meglehetősen ritka – több nézője lesz a hazai filmeknek, mint a külföldieknek.
– Meg tudnak élni a rendezők ?
– Nincs munkanélküliség, sok fiatalnak a reklám- és klipkészítés ad munkát, az idősebbek nagy része a tv-nek dolgozik, dokumentumdrámát, tv-játékot vagy tv-színházi előadásokat rendez.
– Ön mikor csinál legközelebb filmet?
– Jelenleg éppen forgatok – francia koprodukcióban – egy mai történetet. A címe valahogy így hangzik: Az élet halálos járvány, s szexuális úton terjed. A nyári jeleneteket már felvettük, egyhónapos szünet után most a téli jelenetek kerülnek sorra.
– Nehéz volt új filmjére a pénzt előteremtenie?
– Nagyon, de megszoktam. Saját filmjeimnek producere is vagyok, s jóideje vezetem az állami tulajdonú TOR stúdiót. Producerként egyébként jövedelmem egy részét és a könyvtáram eladogatásából szerzett pénzt is gyakran filmekbe invesztálom.
– A filmeket milyen forrásból lehet finanszírozni?
– A törvény alapján a két köztelevízió köteles megadott számú produkciót támogatni, s a kereskedelmi televízióknak is bizonyos összeggel hozzá kell járulniuk a lengyel filmek gyártásához. Létezik egy kulturális alapítvány is, felvehetünk bankkölcsönt, s néha pénzhez jutunk filmjeink külföldi eladásaiból. Segítséget jelentenek a koprodukciók is. Még mindig elég sokban veszünk részt – különösen a franciákkal, a Canal + -szel –, a számuk azonban a korábbi évekhez képest csökkent. Ennek az az oka, hogy az áraink már nem igazán versenyképesek, kezdünk drágák lenni.
– Az állami támogatás milyen mértékű?
– A kuratórium egy-egy film költségvetésének maximum 30 %-át ítéli oda.
Egyébként éppen azért van új filmtörvényre szükségünk, mert a régit még a kommunizmus utolsó éveiben szavazták meg, s nem túlságosan naprakész. Ebben általánosságban van csak arról szó, hogy az államnak támogatnia kell a filmet. Az új filmtörvényben meg volna határozva, hány százalékot kell lengyel filmekre fordítani; az összeg a hazai kasszasikerekből és az amerikai filmekből jönne be. Az amerikaiak erőteljesen támadják ezt a szisztémát, erőteljesen lobbiznak annak érdekében, hogy ne szavazza meg a lengyel parlament.
– Hány állami stúdió működik még?
– Négy, a többi három csődbement.
– Az Ön által vezetett stúdió hány filmet csinál évente?
– Általában hármat.
– Mi lesz a stúdiók sorsa? Eladják őket?
– Nem. Meg akarjuk ezeket őrizni, mert a magánstúdiókkal szemben sok előnyük van. Segítenek a színvonal megőrzésében, lehetőséget teremtenek kezdő rendezők ambiciózus terveinek a megvalósításához, s nem utolsósorban szabályozhatják az árakat – honoráriumokat, gyártási költségeket –, bizonyos szint alatt tarthatják őket.
– A mozipark hogyan változott meg a rendszerváltás óta?
– Sok a multiplex, s jelenleg is több épül. A jelenlegi jogi szabályozás nem kényszeríti a tulajdonost, hogy lengyel filmet játsszon, legfeljebb az adótörvény jelent bizonyos ösztönzést. Ennek eredményeképpen egy-két lengyel film eljut a multiplexekbe. Hagyományos nagytermes mozijaink közül sokat modernizálnak, egyéni arculatot kapnak. A művészmozi hálózat viszont sajnos haldoklik: ezeknek a moziknak a fenntartói az önkormányzatok, amelyek mindenütt pénzszűkében szenvednek. Így, sajnos, a művészmozik helyén többnyire üzlet nyílik.
– A lengyel televíziócsatornák milyen filmeket játszanak?
– A három kereskedelmi televízióban, de a két köztelevízióban is nagyrészt amerikai filmek mennek. Az új televíziós törvény most kvótákban szabályozza, hogy hány európai produkciót kell játszani. Sajnos a köztelevíziók sem elégítenek ki semmilyen intellektuális igényt. Nagyon populisták, csak kicsivel jobbak, mint a kereskedelmi adók, nem igazán nemzeti televíziók. A jogi szabályozás nem elég jó, nem biztosít egyensúlyt: a köz- és kereskedelmi tévék egyaránt baloldaliak.
– Milyen esélyei vannak az európai filmnek a túlélésre a hollywoodi gőzhengerrel szemben?
– Nem hiszem, hogy ha az európai filmnek akármilyen esélye is volna, az megrengetné Hollywood pozícióit. Az európai film válsága tulajdonképpen átvezet az európai kultúra és végső soron Európa válságához. Európa most nagyon nehéz időszakát éli: a depresszióét, az illúziók elvesztését, a nagy kultúrák háttérbe szorulását. Ez az oka, amiért egész Európa inkább az amerikai álomra kíváncsi. Az európai álom romokban hever. Az európai szellem alig-alig pislákol. Európának nincs jövőképe. Még mindig a veszteségeivel van elfoglalva, s nem a lehetőségeivel, esélyeivel. Nem arra koncentrál, hogy mit produkálhatna. Ez a hangulat azonban változhat. Világszerte egyfajta lelki újjászületés tanúi lehetünk, talán ez a folyamat az európai kultúrát is megújíthatja. Európának talán van még tartaléka, az elmúlt kétezer év alatt már többször újjászületett. Még nem látom ugyan ennek sok jelét, legfeljebb néhány egymástól független, elszigetelt tényt, például, hogy időről időre valaki csinál egy jó filmet a kontinens valamelyik szegletében.
– Nem ugyanaz a sors vár az európai irodalomra, képzőművészetre, zenére, mint az európai filmre?
– De igen. Könnyen lehet, hogy az európai irodalom, zene, képzőművészet, grafika is amerikanizálódik. Amerika hatalmas birodalom, s nagyon agresszív a kultúrája. Az amerikai álom mitológiája még mindig nagyon erős. De Amerikának is súlyos kihívásokkal kell szembenéznie. Lehet, hogy összeomlik, vagy a jelentősége, befolyása csökken. (Jó példa erre az amerikai autóipar.) Az mindenesetre könnyen elképzelhető, hogy Hollywood bajba kerül. Ez persze csak feltételezés, de néhány jel ezt valószínűsíti: szellemük nem éppen invenciózus, s a filmek szükségtelenül sokba kerülnek, ami súlyos gazdasági kérdés.
– A jelenlegi körülmények között akad még nézője az olyanfajta filozofikus, reflexív filmeknek, mint amilyeneket Ön is csinál?
– A kérdés nem az, hogy mekkora ez a közönség, hanem hogy mennyire hűséges, milyen dinamikus. Úgy tűnik, a helyzet nem reménytelen: a komoly filmek ugyanúgy kellenek, ahogy a komoly könyvek, a zene...
– Nem vesztette el sohasem a filmkészítés fontosságába vetett hitét?
– De, s az elmúlt években néhányszor majdnem engedtem a kísértésnek, hogy megváltoztassam az életemet. Háromszor nagyköveti posztot ajánlottak fel nekem, többek között Rómába, s megkínáltak a kulturális, illetve az információs miniszteri székkel is. Minden alkalommal hezitáltam, hogy éljek-e a lehetőséggel, de úgy érzem, jól döntöttem, hogy a filmcsinálást választottam. Ez okozza nekem a legnagyobb örömet az életben.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 861 átlag: 5.5 |
 |
|
