KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Szemle előtt

A láthatatlan zenekar

Schubert Gusztáv

Ha kemény viták helyett a 37. Filmszemle is az anyázás és a paranoia fóruma lesz, el is csomagolhatjuk a hangszereket.

 

2006 nemcsak a politikában lesz választási év, a magyar film világában is. Jobb, ha tudunk róla és belegondolunk. Választani természetesen nem politikai értelemben, nem pártok, szekértáborok, szakmai érdekcsoportok között kell, hanem a szakmai önkormányzásának lehetséges módszerei, a demokrácia, az anarchia és a centralizáció között. A mai magyar filmszakmában mindhárom elem jelen van, mindegyiknek vannak hívei, s korán sincs lejátszva, hogy merre megyünk tovább. A centralizáció gyakorlatát a szocializmusból ismerjük, az anarchiát tizenöt éve éljük, a demokráciára pedig egyelőre csak vágyakozunk, ha ugyan vágyakozunk. A rendszerváltás kori magyar filmszakma alapállapota a mindenki harca mindenki ellen, történjék bármi, ez az önsorsrontó hagyomány csak nem bír elmúlni rólunk: mindenkinek van valami nyomós érve, hogy minden változás láttán, közbeszóljon, „nem engedem”. Persze, ha úgy vesszük, az anarchia is a demokrácia alesete, de sokkal inkább balesete, mert harsány tehetetlenségével rövid úton vezet a rendpárti zsarnoksághoz. Igaz, ez a különös, „rendetlenségpárti” konzervativizmus, adott esetben tényleg besegíthet a pozitív változásoknak, a liberum vétó nélkül aligha lehetett volna 2000 decemberében ellenszegülni a filmes világ központosításának, és ha nincs közös ellenség – nem politikai, inkább szervezeti értelemben – aligha jöhetett volna létre konszenzus a szakma demokratikus alkotmánya, a filmtörvény ügyében. De ugyanez a „nemesi engedetlenség” garantálja azt is, hogy a filmtörvény holt betű maradjon. A „békételenek” lázongása a törvény megszületésének másnapján újrakezdődött, s tart azóta is. Okkal, a filmtörvény ugyanis véget vet az anarchiának. Ha betartják. Cui prodest? Kinek áll érdekében, hogy ne legyen filmtörvény, vagy ha már van, ne legyen betartható. Az MMK-nak? Az MMK korántsem tökéletes, olykor nehézkes, máskor kapkod, és rendre rosszul kommunikál, de az biztos, hogy nem az anarchia vagy a központosítás eszköze, e demokratikusan létrehozott, és demokratikus elvek szerint működtetett intézménynek elemi érdeke, hogy átlátható játékszabályok legyenek. A nagyhatalmú klikkeknek? Bárcsak így lenne, a kiskirályok hatalma véges, mert megfogható. Végzetesebb történik velünk: a rossz szellemünk láthatatlan.

Ha négy-öt magyar (filmes) összehajol, egy perc múltán már a békétlenség démona beszél belőlük: senki se jó, semmi se jó. Meglehet, bőven van rá okunk, hogy így gondoljuk, csakhogy ez a fajta körkörös gyanakvás ön- és közveszélyes, ahol nincs bizalom, ott a közösség sem lehetséges. És új hullám sem.

 

*

 

Ezeregy magyarázat hangzott el az elmúlt években: miért rosszak a magyar filmek és hogyan lehetnének jobbak. Hol a zsdánovi „alkossatok remekműveket” ál-naiv vasökle készülne lesújtani, hol a paranoiás összeesküvés-elméletek („mindenki csókos haver, egymásnak osztják a pénzt”) teszik helyre az embereket és intézményeket, máskor a menedzsment osztja az észt: a piac mindent helyre tesz, a nézőszám isten végső szava a minőség és érték ügyében. Rossz filmek mindig is lesznek. Nincs az a drákói politikai vagy piaci hatalom, ami ennek véget vethetne. Nem a filmjeink rosszak, hanem a közállapotaink. Az anarchia a tehetségtelenségnek kedvez, a zavarosban az szeret halászni, akinek a tiszta versengésben nem lenne esélye. Ahhoz, hogy javuljon az arány, s kevesebb legyen a rossz filmek száma, és a több a remekműveké, egyetlen eszközünk van, véget vetni az anarchiának, és kemény vitákban közösen végiggondolni, milyen is lenne egy kizárólag a tehetségen és szaktudáson alapuló rendszer. A paranoia és az önfeledt, vértolulásos anyázás itt már nem segít. Ellenben porig tud rombolni mindent.

A 2001-es szemlén nagy dolog történt: egész raj tehetséges fiatal filmes indulhatott el a pályán, s végre huszonévesen, s nem negyven felé járva lehetett elsőfilmes. Mindent meg kell adni nekik, pénzt, paripát, okos kritikát, de legfőképpen a bizalmat. Ezen a szemlén itt lesznek megint, Pálfi, Hajdu, Mundruczó, és mellettük egy csomó új fiatal, de valahogy már nem mindenki tud örülni nekik. A mi kis szemétdombunkon mindenki besszre játszik, ha jót csinálnak, nem lesz esemény; bukniuk kell, hogy beszéljenek róluk. Szorítok nekik, hogy ne hagyják magukat, hogy az új hullám szelleme győzzön, s ne az irigyeké és mizantrópoké. Ha azt hiszik, egyedül, egymás nélkül is boldogulnak, el fognak bukni. Álljon mégoly tehetséges zenészekből egy orkesztra, míg meg nem találják egymásban azt, ami közös, a láthatatlan zenekart, csak nyiszatolnak a vonóval. Pálfi, Hajdu, Mundruczó, magában nem elég. De ha megszólal a zene, mindenki érteni fogja, ők is, milyen egyedül voltak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 04. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8531