KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

TV Taxi

Soós Tamás

Kisember a kisautóban, avagy az átlagember a televízióban.

 

Míg a televíziózás magyar (h)őskorában, a közszolgálat mindent beragyogó egyenfényében az utca emberét csak elvétve kérdezték meg véleményéről – akkor is legfeljebb egy, a válaszban már eleve eldöntött „Mit szeretne hallani?” kérdés erejéig – addig jelenünkben már a jórészt teljesen hétköznapi, felszínes kérdések mellett az élet legbonyolultabb, legárnyaltabb összefüggéseiről is megkérdezik a műsorkészítők az átlagembert, az utca hétköznapi emberét.

Külcsín vagy belbecs? Fontos-e a divat? Mennyire fontos a minőség? Mi a jó a szappanoperákban? Hogy néz ki az ideális munkahely? Elítéli-e az adócsalókat? Miért népbetegség az allergia?

Csattannak a korántsem egyszerű, de főleg nem egyszerűen megválaszolható kérdések az utas homlokán, miközben A-ból B-be szállítja a köztévé – és most már két másik csatorna - kegyes taxija. Az átgondolt és alapos válasz raklapnyi irodalom ismeretét, pallérozott tudást, kristálytiszta és globális világlátást igényel, a kérdések súlya alatt azonban a hátsó ülés és a benne ülők láthatón nem roppannak meg. Válaszolnak, mondják saját igazságukat. A jelenség, tehát hogy a köznapi embert kérdezik a televízió nyilvánossága előtt, hogy az átlagos állampolgár, a lakosság mond véleményt, egyáltalán nem új, hiszen a Mónika- és Balázs-show szereplőinek jelenlétét már-már megszoktuk, a tudatipar köznapi szereplői mostanra unott méltósággal foglalják el kivívott helyüket a magyar médiumok giccsből és olcsó bulvárelemekből ácsolt trónján.

Most azonban egy új „trón”, a taxi hátsó ülése kínálja magát a hétköznapok királyainak. Persze a vélemény szabad, még akkor is, ha a kérdező a rendkívül sok ostoba kérdés mellett („Tavasszal csinál-e bármit máshogyan, mint bármikor? Ha nem lenne gyermeked, másképp alakult volna az életed?) saját kérdéseinek mélységével próbálja magasabb szintre emelni az átlagot, mintegy igazolva állítását, miszerint a világ nem csak a fent említett műsorokban megjelenő „átlagemberből” áll. A képlet tehát egyszerű: ha okos a kérdés, okos a válasz, és okos a válaszadó, vagyis az utas is. A kérdés csak az, hogy a köz véleményének bemutatása mennyire érdekes és mennyiben elfogadható ezen a fórumon, a közszolgálati csatorna alakíthatja-e a közvéleményt a közvélemény által? Hol valósul meg ebben az esetben az a nemes funkciója (egyben kötelessége), amely a nevelésre, az oktatásra, a művelődésre irányul? A hétköznapiság válaszaiból vajon kiolvashatók-e a megoldások, vagy – azonosulva a válaszadóval – felszínes, átgondolatlan, rögtönzött válaszokkal rendezzük be aktuális létezésünk terét? A TV Taxi ugyanis azt a jól felismerhető szociálpszichológiai motívumot használja fel a népszerűség, vagyis a nézettség érdekében, amely a lelki egészségünket szolgáló pozitív önértékelést helyezi fókuszába. Most már nem csak Mónika és Balázs minden átlagot alulmúló, kisszerű szereplőivel, hanem a középszer, a nemes átlag, az utca valódi szereplőivel is lehetőségünk van összehasonlítani magunkat, és a készülék előtt ülve megállapíthatjuk, hogy az elhangzó „okos” kérdésre mi is tudnánk okosan válaszolni. De jó-e, ha a közszolgálati csatornán a néző – igaz, saját pénzén (is) – saját magát nézze és hallgassa?

A TV Taxi, és az ehhez hasonló műsorok nem teljesítik a televízió legegyszerűbb funkcióját, nem ablakok a világra. Sokkal inkább hasonlítanak egy kopott foncsorú tükörhöz, amelyet saját magunk elé tartva elégedettek lehetünk, mert fórumot kapunk, esélyt a szereplésre, valakikké válhatunk egy pillanatra. Nagyon hasonlít ez első megközelítésre a Time magazin tompán tükröződő címlapjához, amelyben Az Év Embere, vagyis Te nézegethetted magad elégedetten, mert a tavalyi évben Az év embere lehetett mindenki (bárki), aki alakította, formálta a digitális társadalmat. Csakhogy ez egy másik médium. A több a világhálón valóban több és nem kevesebb, mert senki nem vesz el felületet (műsoridőt) más, esetleg hasznosabb, okosabb, szebb, jobb stb. tartalmaktól. A kereskedelmi szemléletű neomédiában ezzel szemben az olcsó, üres fecsegés és locsogás, a semmilyen semmi egyre inkább háttérbe szorítja a valamihez értő, tudással, valós, és nem vélt ismeretekkel rendelkező szakembert, tudóst, professzort, költőt, írót, magfizikust, filozófust, esztétát, helyükbe léptetve az ebédet főző álszakácsot, a lakásfelújító bútorasztalost, a lóerő-mámorban élő autószerelőt, a beszédhibás örömlányt, a sztárrá nőtt fodrászt, legújabb trendje szerint pedig a taxi utasát. Ezt az irányt vetíti elénk a közszolgálati televízió taxis műsora is, és a médiapesszimista farkastkiáltók és kulturelitisták már dörzsölhetik tenyerüket, mert nincs messze az idő, amikor Pálffy István helyett Kovács Béla, vagy bárki, vagy akárki jelentkezik 19.00 órakor a Sarkantyú presszó cigarettafüsttől ködös nagyterméből, és a rövid-sör-cigi szentháromsággal sok éven át reszelt hangján elmondja majd nekünk, hogy mik itten a hírek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9078