KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/augusztus
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Nemes Z. Márió: A Nagy Szakadék Xenoökológia a természet „halála” után
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Ráncok a lélekben Zolnay Pál (1928-1995) – 2. rész
TERMÉSZET VS. CIVILIZÁCIÓ
• Varró Attila: Végtelen világ Sarkvidéki ökohorror
• Pernecker Dávid: Annyi mindent nem láttunk még Bolygónk, a Föld 2.
• Barotányi Zoltán: Fentről minden szebb Volt egyszer egy bolygó
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Szembe nézni, nem megtörni Alex Garland
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Lélekmérnök önarcképek Kádár-kori álmok
• Soós Tamás Dénes: „Feketeseggű lettem” Beszélgetés Csuja Lászlóval
• Kránicz Bence: Eszkimó asszony gyereket nevel Virágvölgy
• Szivák Bernadett: Aki bújt, aki nem Beszélgetés Schwechtje Mihállyal
JURAJ HERZ
• Zalán Vince: Valóságos és képzelt sátánok Juraj Herz (1934 – 2018)
• Varga Zoltán: Macskaszemen keresztül Juraj Herz rémmeséi
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 2. rész
PERZSA TÜKÖR
• Kránicz Bence: A tiltás virágai Jafar Panahi és a cenzúra
PASOLINI
• Csantavéri Júlia: Archaikus modernitás Pasolini és a görög mítoszok
KÖNYV
• Mészáros Márton: Közép-Európából importálva Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood
• Varga Zoltán: Párhuzamosok találkozása Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
• Schubert Gusztáv: Keserű igazságok Gervai András: Állami álomgyár
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Labdarúgó-világbajnokság A bíró szeme
KRITIKA
• Szíjártó Imre: Egy nyáron át énekelt Nyár
• Baski Sándor: Nem vagyok boszorkány Nők pórázon
• Pethő Réka: Hatását vesztett optimizmus Könyvesbolt a tengerparton
• Benke Attila: Drogbárók végzete Sicario 2. A zsoldos / Escobar
MOZI
• Varró Attila: Skate Kitchen
• Vincze Teréz: Ízlés szerint fűszerezve
• Baski Sándor: A kutyám nélkül soha
• Kovács Patrik: Szupercella 2: Hades
• Tüske Zsuzsanna: Sodródás
• Huber Zoltán: Felhőkarcoló
• Benke Attila: Hangya és Darázs
• Varga Zoltán: A hihetetlen család 2.
• Parádi Orsolya: Papás-babás
• Soós Tamás Dénes: Haverok harca
• Kovács Kata: Túl szexi lány
• Fekete Tamás: Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA
DVD
• Benke Attila: Megcsalási engedély
• Pápai Zsolt: Sidney Hall eltűnése
• Géczi Zoltán: Sötétségben
• Kovács Patrik: Gyerekrablók
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Franciaország sötét oldala

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Parancsra tettük

Pápai Zsolt

Standard Operating Procedure – amerikai, 2008. Rendezte: Errol Morris. Forgalmazó: FHE Hungary. 111 perc.

 

Volt abban valami zavarbaejtő, amikor az amerikai hadsereg nekilátott demokráciát és kultúrát exportálni a civilizáció bölcsőjéhez, a Tigris és az Eufrátesz völgyébe. Persze mindig gyanús az, aki a békéért háborúzik, de az iraki bevonulásnak külön pikantériája volt ez a – nevezzük így – paradoxon. Aztán lassan kiderült, hogy a katonák csak szavakban hozták el a civilizációt Irakba – az Abu Ghraib börtönben készült fotók még a lelkes háborúpártiak többségének is felnyitották a szemét.

A fényképek napvilágra kerülésekor sokan nem értették a katonákat. Miként lehettek annyira ostobák, hogy elkészítették ezeket a fotókat, miért nem igyekeztek titokban tartani a visszaéléseket, magyarán: miért gyűjtöttek előre bizonyítékokat maguk ellen? A válasz – látszólag – egyszerű: a katonáknak a mohóságuk lett a veszte, az, hogy kevésnek találták a pillanat örömét a hatalomgyakorlásban. Ezért emelték be a fényképezőgépet az ólmosbot, a bilincs és a villanyvezeték mellé arzenáljukba; a fotók révén a tűnékeny pillanatoknál sokkal tovább, a végtelenségig terjeszthették ki az alávetettek feletti hatalmukat.

Legkésőbb Susan Sontag Platón barlangjában című esszéje óta közhely, hogy a fotózás védekezés a szorongás ellen, és a hatalom gyakorlásának eszköze. Az Abu Ghraibban készült fényképek ezt minden korábbi fotónál jobban igazolták, mégpedig azért, mert a hatalomvágy és a hatalom demonstrálásának vágya nem csupán áttételesen, hanem konkrétan jelent meg rajtuk: az őrök maguk is szívesen fotózkodtak a megalázó pozícióba kényszerített rabokkal.

A háború ködében című kongeniális munkájáért 2004-ben Oscart nyert Errol Morris dokumentumfilmjének nem az elkövetők és nem az áldozatok, hanem ezek a fotók a főszereplői; nem véletlenül mutatja be a rendező már az expozícióban azt a három fényképezőgépet, amelyekkel a képeket készítették. Jellemzően szinte semmit sem tudunk meg az Abu Ghraibban raboskodó elítéltekről és hasonlóképpen az elkövetők (elő)életéről sem. A katonák kizárólag a börtönbeli ténykedésükről beszélnek, és Morris mindenkit megszólaltat, csak a foglyok megalázásában főszerepet játszó (nem mellesleg: a többiek részéről egyhangúlag a fotózás értelmi szerzőjeként emlegetett) Charles Granert nem, akinek a felsőbb hadvezetés megtiltotta a nyilatkozattételt.

Morris játékfilmeseket überelő dramaturgiai érzekkel csoportosítja az anyagát, ezért a jórészt beszélő fejeket mutató – illetve levelek és naplóbejegyzések töredékeivel tarkított – film végig rendkívül feszült marad. Jól állnak neki a hatásvadászattal kacérkodó, dramatizált jelenetek (az interjúalanyok szavai megrendezett lassított felvételeken vizualizálódnak), továbbá a Danny Elfman jegyezte – ismét csak erősen hatásorientált – kísérőzene is.

Miközben Morris is áldoz a fogyaszthatóság oltárán, lényegesen többet bíz a nézőre, mint Michael Moore körbeajnározott (ál)dokumentumfilmjei. A film végkicsengése mutatja ezt. Az Abu Ghraib-beli visszaéléseket hatásosan eltussolta a felsőbb vezetés, mindent a katonák nyakába varrtak, többüket bekasznizták. Jó ideig úgy tetszik, hogy Morris filmje is jobbára az őröket teszi felelőssé, azaz maga is az eltussolás része, ám idővel árnyaltabb lesz a kép. Ezek az emberek ugyanis – sugallja a film – nem véletlenül élték, élhették ki ösztönöneket a börtönben, hanem azért, mert a főnökeik fedezték őket. Éppen az inkriminált fotók bizonyítják feletteseik felelősségét: nem is igazán az elkészültük, hanem az a tény – és erre a zárótételben külön kitér a rendező –, hogy szabadon másolták, kézről-kézre adták őket, sőt kérkedtek velük. A katonák semmiféle veszélyérzettel nem bírtak. Csak gyengelméjű ember lehet ennyire könnyelmű (márpedig az Abu Ghraibban szolgálatot teljesítők, hangsúlyozza Morris, nem voltak azok) vagy olyan, akit felülről támogatnak, netán egyenesen biztatnak arra, amit tesz.

Extrák: Audiókommentár Errol Morris közreműködésével; kilenc kimaradt jelenet.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9753