KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/október
INGMAR BERGMAN 1918-2007
• Murai András: Érintésre vágyva Testbeszéd Bergman filmjeiben
• Gelencsér Gábor: Bergmania Jane Magnusson: Bergman 100
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 1.rész
• Soós Tamás Dénes: A Nyugat alkonya Nemes Jeles László: Napszállta
• Pető Szabolcs: Fába vésett történelem Beszélgetés Szabó Attilával
• Lichter Péter: A roncsolódás melankóliája Kerekasztal-beszélgetés a videókultúráról
• Barkóczi Janka: A nagy játék Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sötét varázsigék Alan Moore képregényei
• Varró Attila: Sötét oldalak Alternatív képregényfilm
• Huber Zoltán: Papok és kurvák Prédikátor: képregény és tévésorozat
HORROR-TRENDEK
• Hegedüs Márk Sebestyén: Véget nem érő rémálmok Horror és franchise
• Sepsi László: Nevelő szándék Slender Man – Az ismeretlen rém
• Varga Zoltán: Folytassa a sikoltozást! A horrorfolytatások átka
• Fekete Tamás: Egyedi példányok A Predator-filmsorozat
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A halál másfél órája Erik Poppe
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Embernek csúnya, szörnynek szép Határeset / Kékről álmodom
• Margitházi Beja: Idegenek, ismerősök A monostor gyermekei; Könnyű leckék
• Kolozsi László: Csiki-csuki Nyitva
MOZI
• Soós Tamás Dénes: A néma forradalom
• Huber Zoltán: Downrange
• Baski Sándor: Izlandi amazon
• Lichter Péter: Keresés
• Varró Attila: Egy kis szívesség
• Kovács Kata: Briliáns válás
• Vajda Judit: Bűbájosok
• Kovács Gellért: Nevem Thomas
• Pethő Réka: Alfa
• Kovács Patrik: Az utolsó pogány király
• Kránicz Bence: Sötét bűnök
• Benke Attila: Peppermint – A bosszú angyala
• Hegedüs Márk Sebestyén: Victor Crowley
• Sándor Anna: Sötét folyosók
DVD
• Pápai Zsolt: A rodeós
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás II.)
• Kovács Patrik: Telivérek
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Varga Zoltán: Grease

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Osama

Vajda Judit

 

Van egy afgán mese, melyben egy szegény fiú dolgozni kényszerül, hogy eltartsa lánytestvéreit. Fáradtan hazaérve a munkából mindennap így sóhajt fel: „Bárcsak lánynak születtem volna, hogy ne kelljen dolgoznom!”. Siddiq Barmak afgán rendező filmjében ennek a mesének éppen az ellenkezője történik: egy tizenkét éves kislány kívánja (pontosabban kívánják helyette), hogy bár született volna fiúnak, hogy dolgozhasson – családja ugyanis férfi, és így családfenntartó nélkül maradt. De ahogy a bölcs nagymama megmondja: egy nő nadrágban, rövid hajjal férfinak látszik. A lánynak tehát levágják a haját és férfiruhába bújtatják, hogy dolgozni mehessen. Szinte szükségszerűen kiderül azonban az igazság, és ami ezután történik, az csak egy olyan korban és egy olyan országban történhet(ne) meg, mint amilyen a tálibok uralta Afganisztán nem is olyan régen volt.

A film alaphelyzete ismerős lehet, ha máshonnan nem, a Yentl című musicalből – ám a párhuzamnak a Barbra Streisand-opusz és Siddiq Barmak műve között itt vége is szakad. Az Osama igazi dokumentumdráma – a legjobb fajtából. A benne játszó színészek egytől egyig amatőrök, az utcáról válogatták be őket. A kamera pedig csupán egy a szereplők közül: együtt menekül a vízágyú elől a tüntető nőkkel és jócskán kap az ütésekből is, ha arra kerül sor. A nagyfokú realitás ellenére ugyanakkor van valami költői, melankolikus Barmak filmjében. Ahogy a hétköznapi aktusok, a dinnyeszelés, a tej kitöltése mind különös fontosságot nyernek – és nem csak azért, mert egy megszállt országban a köznapi dolgok is luxusnak számítanak. Ezek után azon már ugye senki sem fog meglepődni, hogy az afgán rendező kedvence a két iráni filmes: Mohsen Makhmalbaf (Gabbeh; Salaam Cinema) és Abbas Kiarostami (A cseresznye íze). Az Osama csendes, egyszerű történet egy olyan országból, ahol a nők még ma is keserűen sóhajtanak fel: „Istenem, bár fiam lenne, ne lányom!”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1610