KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/október
INGMAR BERGMAN 1918-2007
• Murai András: Érintésre vágyva Testbeszéd Bergman filmjeiben
• Gelencsér Gábor: Bergmania Jane Magnusson: Bergman 100
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 1.rész
• Soós Tamás Dénes: A Nyugat alkonya Nemes Jeles László: Napszállta
• Pető Szabolcs: Fába vésett történelem Beszélgetés Szabó Attilával
• Lichter Péter: A roncsolódás melankóliája Kerekasztal-beszélgetés a videókultúráról
• Barkóczi Janka: A nagy játék Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sötét varázsigék Alan Moore képregényei
• Varró Attila: Sötét oldalak Alternatív képregényfilm
• Huber Zoltán: Papok és kurvák Prédikátor: képregény és tévésorozat
HORROR-TRENDEK
• Hegedüs Márk Sebestyén: Véget nem érő rémálmok Horror és franchise
• Sepsi László: Nevelő szándék Slender Man – Az ismeretlen rém
• Varga Zoltán: Folytassa a sikoltozást! A horrorfolytatások átka
• Fekete Tamás: Egyedi példányok A Predator-filmsorozat
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A halál másfél órája Erik Poppe
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Embernek csúnya, szörnynek szép Határeset / Kékről álmodom
• Margitházi Beja: Idegenek, ismerősök A monostor gyermekei; Könnyű leckék
• Kolozsi László: Csiki-csuki Nyitva
MOZI
• Soós Tamás Dénes: A néma forradalom
• Huber Zoltán: Downrange
• Baski Sándor: Izlandi amazon
• Lichter Péter: Keresés
• Varró Attila: Egy kis szívesség
• Kovács Kata: Briliáns válás
• Vajda Judit: Bűbájosok
• Kovács Gellért: Nevem Thomas
• Pethő Réka: Alfa
• Kovács Patrik: Az utolsó pogány király
• Kránicz Bence: Sötét bűnök
• Benke Attila: Peppermint – A bosszú angyala
• Hegedüs Márk Sebestyén: Victor Crowley
• Sándor Anna: Sötét folyosók
DVD
• Pápai Zsolt: A rodeós
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás II.)
• Kovács Patrik: Telivérek
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Varga Zoltán: Grease

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Ez a Józsi, ez a Józsi

Szegény kis amorozó

Koltai Tamás

 

Ez a Józsi...! A cím hangos kimondása esetén tessék jól ügyelni a megfelelő hangsúlyra. Az első két rövid szócska természetesen nélkülöz minden nyomatékot, a hanglejtés enyhén lefelé tendál, de csak azért, hogy a név első szótagjához érve, minél följebb ugorhasson, és minél hangsúlyosabb legyen. A „jó” szótag tehát a legmagasabb, ehhez képest a „zsi” valamivel lejjebb száll, de úgy, hogy az ily módon létrejött dallam nyitottan lebegve félbe maradjon a levegőben. Ennek a félbe maradtságnak hitetlenkedéssel elegy elismerést kell érzékeltetnie. Helyes, ha a fenti érzést mosolygó tekintettel és némi csodálkozó fejcsóválással fokozzuk. Ha mindezzel megvagyunk, előttünk áll a jópofa, rosszcsont és szeretetre méltó svihák Józsi, vagyis – gondolom, már mindenki lelki szemei előtt megjelent –: Sztankay István.

Hogy ez a Józsi, az író – Karinthy Ferenc – és a színész közös teremtménye, mit csinál, szintén nemigen lehet kétséges. Nőzik. Egy kicsike Don Juan ez a Józsi, vagy inkább ügyeskedő Leporelló, aki Don Juant játssza, és aki leginkább abban hasonlít „gazdájára”, hogy neki is tökéletesen mindegy, grófkisasszony-e, vagy árva lány, egyaránt jöhet. Mindebben nincs semmi különös, az ilyesmi sokszor megesett már a történelemben. Csak a történelmi időpont különös egy kissé: 1944 decemberétől 1945 februárjáig. És a helyszín: egy budapesti légópince.

A történet eszerint komédia, holott tragédia is lehetne. Sőt, annak kellene lennie. Józsi ugyanis bujkálni kénytelen – s nemcsak a bombák elől. A dekkoló nőcsábász, anno 1944, csak úgy lehet vígjátéki téma, ha megfogadjuk ama luciferi jó tanácsot, hogy a tragédiát nézzük legott komédiának, s mulattatni fog. Ennek jegyében Józsi mint alkalmi ágyrajáró, sorra végiglátogatja a fáspincéket, kofaindulatú szeretőjétől a méltóságos asszonyig és a méltóságos asszony leányáig. A hangulatvidám aláfestő zeneként a negyvenes évek slágerei szólnak – a csúcs természetesen a mai listavezető: Karády Katalin –; már talán el is felejtenénk a dátumot, úgyhogy a rendező Szőnyi G. Sándor és az operatőr Ráday Mihály időnként kénytelen bevágni egy-egy leomló házfalat, de ezzel sem tudnak kihozni a sodrunkból. Mire arcvonásainkat komorra rendeznénk, máris folytatódik a derűs viháncolás: Tordai Teri mint méltóságos asszony, lesütött apácapillantása alatt az eljövendő éjszaka ígéretét fontolgatja, Hámori Ildikó vaskos egyértelműséggel közli (akár a Koldusopera Lucyje), hogy mi a véleménye az „úri modorról”, Sztankay pedig, az üldözött amorózó, ártatlan képpel csábít – vagy hagyja magát elcsábítani.

Valamelyes drámai fordulat akkor kerül a történetbe, amikor a megtermett nyilas pártszolgálatos amazon is szemet vet hősünkre. Nem mint férfira, hanem mint leendő áldozatra. Az udvarlásnak most egyszeriben életbevágó tétje lesz. Meglehet, persze, hogy az örökké részeg, telt idomú delnőnek is eleve hátsó szándékai vannak, különben aligha terelgetné Józsit a puskacsöve előtt az utcákon olyan sokáig, hanem azonnal lepuffantaná. Józsinak ez mintha nem jutna eszébe, mert elég bátortalanul kurizál. Szerencsére a kapatos debella elég messze lakik az óvóhelytől, így sokáig tarthat Józsi és a néző feszültséget keltő bizonytalansága. Fönt a lakásban azután a kitűnő Pécsi Ildikó többek között a terebélyes nőnemű nyilas testvér bánatos lelkét is kiteregeti, hogy aszongya nem is ő a leggonoszabb, hanem a férje, aki még őt is megverte. Ezen most már annyira meghatódunk, hogy nem tudjuk, kit sajnáljunk jobban: az érzékeny lelkű pártszolgálatost, vagy a rablott holmik között a „lepkegyűjtő” áldozataként bezárva éldegélő Józsit, aki még a kezébe került pisztolyt sem használja, föltehetően humanitárius okokból. Nem is tudjuk, mi lenne e kizárólag a hősnő brutális nemi étvágya miatt kínossá váló együttélés vége, ha egy szerencsés akna nem robbantaná le a ház felét. Józsi útja immár szabad, és a felszabadítók is megérkeznek, egyelőre egy kedves, mongolos arcú (kirgiz vagy kazah?) katonalány képében.

Hiába no: olyan vicces volt ez az egész.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7921