KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Enter the Void

A nagy trip

Kovács Kata

Nyolc évvel az extrém erőszakábrázolásáról elhíresült Visszafordíthatatlan után Gaspar Noé ismét a visszaforgathatatlan időről forgatott.

A Visszafordíthatatlan eredetisége az elbeszéléstechnikában rejlett, az Enter the Void hagyományos szerkezetű, flash backeket alkalmazó, ám nem kevésbé explicit és kísérleti vállalkozás. A film elején felbukkanó drogos, Alex a tibeti Halottaskönyvről szóló monológjában didaktikusan foglalja össze, amit a történetből majd értenünk kell: a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, először végignézi egész korábbi életét, aztán lebegni kezd, figyeli az élőket, de nem kommunikálhat velük. A legtöbb halott annyira ragaszkodik a földiekhez, hogy vissza akar térni, így az egész egy pocsék triphez kezd hasonlítani, amiből az egyetlen kiút a reinkarnáció.

A három fejezetre osztható történetben a tinédzser korú főhős, Oscar három, stilisztikailag élesen elváló elbeszélői pozícióban jelenik meg, ezeket fogja össze a film egészén végigvitt intenzív szubjektivitás. Az első fél órában Oscar extrémen szubjektív nézőpontból, point of view felvételekkel bemutatott drogos tudatállapotába zuhanunk, mely a fiú halálával végződik. Ebben a szekvenciában a kamera Oscar helyén áll, a mozgása a fiú fejének mozgása, az objektív folyamatos, másodpercnyi elsötétülése az ő pislogása. Ezután a film két új nézőpontot vezet be: az egyik a halotté, aki felülről szemléli egykori élete szereplőit, ahogyan azok próbálják megfejteni halálának körülményeit és folytatni az életüket. A szellem-nézőpont felülről ábrázolja a történéseket, a kamera a Visszafordíthatatlanból ismert virtuozitással cikázik Oscar díszletszerű terekben mozgó ismerősei és szerettei fölött. (A hamvasztás után azonban visszatér, és rövid ideig ismét egy „szintre” kerül a többi emberrel, egyre elkeseredettebben küzdve, hogy visszakerüljön közéjük.) A másik nézőpont flash backjében Oscar és húga, Linda közös története tárul fel, szüleik és egymás elvesztésétől a másik euforikus, incesztus-hangulatú újra megtalálásáig. A kép előterében mindvégig Oscar áll, a kamera hátulról, a tarkója mögül követi őt, az előző nézőpontokhoz képest jóval távolságtartóbban. Annak ellenére, hogy ezek az intim élményeket feltáró, a gyerekkor élményvilágát megörökítő melodrámai képsorok rendkívül szentimentálisak, a befogadói azonosulás Oscar jelenlétének semlegessége miatt jóval kevésbé intenzív, mint ahogyan annak a látottakból következnie kellene. Oscar úgy vezeti végig a nézőt életének legmeghatározóbb élményein, hogy szinte semmilyen reakciója nincsen a látottakkal kapcsolatban, csupán némán szemléli őket. A különböző tudatállapotok élményvilágának megrajzolása tehát stilisztikailag elválik, a néző pedig azzal a felismeréssel szembesül, hogy az azonosulása tárgyául szolgáló szubjektum a film során alig nyilvánul meg, és szinte kizárólag megfigyelői pozícióban van.

Ami mégis összefogja a filmet, az Oscar karakterének tétlensége, és az ennek feszülő, artikulálatlan vágya, hogy a történteket visszafordítsa. Ennek a csak apró gesztusokban megnyilvánuló attitűdnek az egyik kifejeződése, hogy Oscar az életét meghatározó nagy traumákat többször, több nézőpontból is felidézi. Húga életének egyre mániákusabb megfigyelése odafentről szintén azt a benyomást kelti, hogy szeretne beavatkozni a lenti történésekbe, mígnem a visszatérés melankolikus vágya a film végi lenyűgöző szekvenciában teljesedik ki. Az Enter the Void két és fél órája Alex Halottaskönyvből vett, ám misztikus titoknak nem igazán nevezhető gondolatmenetét viszi a gyöngyvászonra körülbelül úgy, ahogyan a szétcsúszott junkie is tenné: a tripnek vannak igen eredeti és egzotikus pillanatai, hipnotikus, neonfényű világába könnyű beleszédülni, a trendi formalista megoldások összességében azonban csupán avítt hippi lózungokat takarnak.

ENTER THE VOID­ – francia-német-olasz, 2009. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Zene: Thomas Bangalter. Szereplők: Nathaniel Brown (Oscar), Paz de la Huerta (Linda), Cyril Roy (Alex), Emily Alyn Lind (a fiatal Linda), Jesse Kuhn (a fiatal Oscar). Gyártó:Canal+ / Wild Bunch / Fidélité. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 161 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10657