KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Halj meg máskor!

Tripla nulla

Schubert Gusztáv

Negyven év, húsz film, hárommilliárd néző, három és fél milliárd dollár összbevétel: James Bond makacsul, és a jelek szerint sikeresen küzd a túlélésért.

 

A 007-es sorozat 1962 óta intézménnyé nőtte ki magát. De ki akarna egy intézmény kedvéért moziba menni? A Bond-hívők mindenképpen, húsz film, a maga folyton bővülő, kalandokban, fantasztikumban, technikai csodákban bővelkedő, de mégsem túl szövevényes világrendjével ideális, egzotikus és kényelmes azilum a zaklatott valóság elől menekülő nézők számára. Nekik a huszadik Bond-film extra-ajándék, minden eddiginél bőségesebb tűzijátékkal, és rengeteg utalással a korábbi 007-es filmekre.

Ian Fleming korán bekövetkezett haláláig (1964-ben még csak két film készült el a szériából) reménykedett abban, hogy előbb-utóbb Alfred Hitchcock viszi majd vászonra (Cary Granttel a főszerepben) mesterkémje históriáit. Rejtély, miért remélte, hogy a téboly, a bűn drámáihoz buldog szívóssággal ragaszkodó Hitchcock bármi okból felizgulhatna a 007-es hibátlanra polírozott egyénisége és három másodpercnyi fejszámolással kiszámítható kémhistóriái láttán. Hitchcock kémei (vagy álkémei) a saját személyiségük jogán keverednek bajba, zűrösek, félszegek, túl sokat tudnak, vagy épp túl keveset, velük van baj, nem a világgal, a 007-es viszont mindig tökéletes (az arrogancia leheletnyi rozsdafoltja és a vodka-martini csak fokozza a szexepilt). Épp csak „a világ nem elég”.

Csakhogy a perfekció dramaturgiai szempontból maga a dögunalom. James Bond kalandjai és személyisége nélkülöznek mindenféle rejtelmet vagy mélyebb értelmet, a 007-es széria világpolitikai konfliktusai éppoly kiagyaltak, következésképp érdektelenek, mint a nőügyei. Egy percre sem kétséges, hogy végül Bond győz, s nem a gonosz oroszok vagy az épp világuralomra törekvő cezaromániás őrült. Pontosabban: egy-egy percre nagyon is kétséges, mintha Ian Fleming és minden adaptátora színtiszta káoszelméleti példamondatot fogalmazna: ha Bond egyetlen haja szála meggörbül, végveszélyben az egész világ.

Ami józan paraszti ésszel végiggondolva vagy tömény marhaság, vagy csoda.

Mielőtt ezen elviccelődnénk, érdemes megállnunk egy pillanatra. A XX. század második felének nyugati popkultúrája egyetlen kortárs szuperhőst szült, a neve: Bond. Mi más születhetett a hidegháborús paranoiából, mint a világösszeesküvés teóriája, a gyanakvás hitvallása, amelyben a szuperhős csakis magában bízhat. Még a Star Wars is kollektivista mítosz a Bond-szériához képest, a szabadságáért harcoló köztársaság eszméje mindvégig fel-felsejlik a hősies vagánykodásban, „mindenki egyért, egy mindenkiért”, míg a 007-es sztorijában a Brit Birodalom (és eszmeköre) csak távoli ködkép. Nem is lehet más. Bond az angol világpolgár illúziója, s nem megtestesülése; egy olyan birodalom ügynöke, amely már csak a mesében meg a kémfilmekben létezik.

James Bond nem képvisel senkit és semmit – félisten. Annyi élete és alakmása lehet, mint Zeusznak vagy Visnunak. Most épp egy fiatalos vehemenciával világuralomra törekvő észak-koreai ezredessel gyűlik meg a baja (egyre nehezebb méltó ellenfelet találni, az oroszok kapitalisták és szövetségesek lettek, az arabokat jobb nem hergelni), aki ugyan a film elején egy Bonddal folytatott látványos párbajban életét veszti, de hála a géntechnikának, ha nem is ép lélekkel, de ép testben éled újjá szőke, kékszemű brit-izlandi gyémántmágnásként, hogy tovább mesterkedhessen nagyszabású tervén: egy űrállomásra telepített óriási parabolatükörrel szeretné kifüstölni az amerikaiakat a két Koreát elválasztó zónából, és ha lehet, egyszersmind az egész harmadik világból. De persze nem lehet, mert a gazdag és szabad világ felett Szent Bond őrködik, aki a kezdet kezdetén még hasonlított valamelyest a barbár ellenfeleit civilizátori küldetéstudattal megregulázó konzervatív angol világhódítókra, de ma már Pierce Brosnan angolos eleganciája ellenére is inkább emlékeztet harcias és elképesztő csodafegyverekkel felszerelt G. I. Joe-ra, mint a fair play szabályai szerint cselekvő gentlemanre.

Roland Barthes mondta a sorozat első darabjai láttán: James Bond nem hős, hanem tárgy, egy a rengeteg gadget között, amit az ellenfeleivel folytatott küzdelmében használ. Azóta az axióma húszszorosan igazolódott: minden kornak olyan hiedelmei, félistenei és szentjei vannak, amilyeneket megérdemel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2050