KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Heli

Baski Sándor

Heli – mexikói, 2013. Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó: Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.

 

Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb torture porn-filmek se lennének képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók überelhetetlenek.

Hogyan érdemes mégis tudósítani a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A film látszólagos eszköztelensége, a dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban, aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon mesél, addig a Heli a minimalista artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11763