KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Jó, a Rossz és a Csúf

Iván Gábor

 

Csaknem három órára kényszerített a moziszékbe. Amit ezalatt az idő alatt felszolgáltak, azzal mindenféle bajom van. Először is a történet. Három kemény legény együtt és egymást gáncsolva kerget egy halom pénzt az észak–déli polgárháború véres hadszínterén keresztül. Talán nem is megfelelő szó a kerget, hisz egy westernhős soha nem árulhatja el türelmetlenségét, tehát mondjuk úgy: hárman vonszolják magukat. Nem sietős a dolguk, ezért is nyúlik a másfél órára elegendő história elviselhetetlen hosszúságúra.

Egy westernhős ne legyen fantáziadús, legyen csak emberfeletti. Hogy a három címszereplő alkalmas-e erre a feladatra, az nem derült ki, a rendező ugyanis azon kívül, hogy a kamera elé állította őket, jellemábrázolásra egyéb lehetőséget nem is adott nekik. A csúnya csúnya volt, a gonosz hiúzszemű, a jó pedig szép. Egy Lombroso kell ahhoz, hogy a lelkükbe lásson.

Szóval, ez a három nekivágott a másfélórás útnak, hogy három óra alatt tegye meg, és sikerül is elhúzniuk az időt. Hogyan? Van erre egy rendkívül alkalmas filmpanel. A westernek általánosan kedves szokása, hogy a tempót, a ritmust zenekísérettel (ami itt pompás volt) időnként lefékezik, hibernálják. A fagyhalál küszöbén pihegő, alig mozduló film jó esetben hipnotikus hatással van a nézőre. A főhősök vontatott léptei súlyt kapnak, megremeg a föld alattuk, ha keményen néznek, rezzenetlen pillákkal, a néző bénult izgalommal hanyatlik hátra székében. Ha a helyzet nem elég drámai, vagy ha a panel túl hosszú, akkor a film túlhűl, fagyhalált szenved. Sergio Leone filmje annyiszor halt meg, ahányszor ezt a panelt alkalmazta, tehát sokszor. A rendező mentségére szolgáljon, hogy a panelek nélkül sehogy nem tudta volna kitölteni ezt a három hosszú órát.

Az már a western csodája, hogy mégis türelmetlenül várom a következőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8065