KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pillangó

Tosoki Gyula

 

Az évente több mint kétszáz produkciót termelő francia mozgókép-iparban a harsány és hivalkodó mozicsodák mellett szerencsére akad pénz és ihlet visszafogottabb hangvételű, finomabb hangoltságú darabokra is, igaz, ezek csak ritkán jutnak el hozzánk. A közel két évtizede pályán lévő, eddig öt nagyjátékfilmet és néhány televíziós produkciót forgatott, de a szakmában alig ismert Philippe Muyl rendező A pillangó című munkája a kivételek egyike. A történet egyszerű, hasonlót láttunk már számtalanszor, legutóbb Kitano Kikujirójában. Julien, a lepkebolond idős özvegyember felfedezőútra indul Párizsból az Alpokba, hogy becserkésszen egy általa régóta keresett, ritka pillangófajtát, amely mindössze három napig él. Egyedül menne, de hívatlanul melléje szegődik a szomszédból az egyedülálló anyja által nevelt (és elhanyagolt) cserfes kislány, Elsa. A film kettejük érzelmes és humoros utazásának meséje.

A pillangó szüzséje legalább annyira érintetlen a különböző mozitrendektől, mint amennyire romlatlan a cselekménye színhelyéül szolgáló alpesi táj. Szikár történettel és diszkrét tempóval operáló mozidarabról van szó, amely ugyanakkor nem nélkülöz egy kevés panteisztikus ízt és némi spirituális töltetet. A másik magánya idővel megnyitja hőseink szívét, így a kirándulás számos tanulsággal jár számukra, és különös, de ezek annak ellenére sem hangzanak kínosan, hogy sokszor triviálisak, sőt didaktikusak. Hasonlóan meglepő hatású a film egyszerűségével együtt is megkapó, ellentétpárok sorozatára (város–vidék, idős–fiatal, civilizáció–anyatermészet) épülő szimbolikája, az efféle jelképiséget nehezen tűri napjaink nézője. Itt viszont nemhogy mérgezően, de üdítően hatnak ezek a képek, nem utolsósorban azért, mert a rendező minden affektáció nélkül vezeti elő őket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1852