KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi-relikviák

Nem is olyan régi idők

Sipos Júlia

Beszélgetés az idén tavasszal alakult Budapesti Mozitörténeti Alapítvány munkatársával, Vékás Magdolna fotóművésszel.

 

– Mióta fotózza a régi mozikat?

– A mozifényképezést 1978-ban kezdtem. Akkor a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja voltam, és évente kétszer beadhattunk ötleteket, hogy mit szeretnénk fotózni. Ennek a nyersanyagköltségét kifizette a Fotóművész Szövetség. Nekünk, kezdőknek ez nagy segítség volt, mi magunk soha nem tudtunk volna ilyen nagy munkához való nyersanyagot venni.

– Akkoriban még nem voltak veszélyben a mozik, nem volt szükség mentőakcióra.

– Igen, akkor még virágkorukat élték; kilencvenhatot fotóztam le közülük. Úgy kezdődött, hogy egyszer én léptem be elsőnek a Puskin moziba, és megfogott az üres tér hangulata, közönség nélkül is hatni tudott rám. Nem volt könnyű engedélyt szerezni, hogy lefényképezhessem, pontosan azért, mert nem a közönséggel együtt, hanem takarítás közben, vetítés előtt akartam megörökíteni. Végül is kollégám, Katona István segített kijárni, hogy FÖMO engedéllyel a többi mozit is fotózhassam.

– Mi történt ezzel az anyaggal?

– A Stúdió archiválta, s egészen a nyolcvanas évek elejéig nem történt semmi. Akkor a Diadal (azóta Tabán) mozi vezetője, Kalcsu Éva tudomást szerzett a képekről, és rendezett egy kiállítást a mozi előterében.

– A nyolcvanas években viszont már elkezdődtek a mozibezárások.

– Ezt a mozit közvetlenül a kiállítás után felújították, de ezzel egy időben megkezdődtek a tervszerű mozibezárások. Ekkor már tudatosan fotóztam a halálra ítélt mozikat Éva segítségével. Tudjuk, hogy vidéken is ez a sors vár rájuk, a budapesti mozitörténeti anyag azonban olyan hatalmas, hogy alig bírjuk feldolgozni, ezért sajnos vidékre még nem jutottunk el. Terveink között azonban ez is szerepel.

– Az alapítványnak jelentős archívuma van: fotók, tárgyi emlékek.

– Vannak moziszékeink, üvegtáblák, amelyek árjegyzéket és tájékoztató adatokat tartalmaznak, mozikat reklámozó plakátok, a pénztárakból bélyegzők, jegytartó fiókok, mozijegyek, régi képeslapok. Mozigépünk azért nincsen, mert egyszerűen nem tudjuk elhelyezni, tárolni.

– Mi vonzza az effajta „múlt-dokumentálásban”?

– A visszahozhatatlan hangulat: ha most nem őrizzük meg, hogy valaha milyen szék volt a Puskin, vagy milyen volt a Royal-szálló bálterme, ami később Royal-Apolló moziként működött, akkor ez örökre elvész.

Egyébként, komoly kutatómunka kellett ahhoz is, hogy a mozik névváltozásait nyomon követhessük. Csak egyetlen olyat találtunk, amely folytonosan őrizte a nevét, az Alkotást. A kedvenc mozim a Szabadság. Az újpesti metró építésekor zárt be, nagyon szép belső terei voltak, furcsa, homorú hatású tetőszerkezettel az előcsarnokban és hatalmas terekkel, amilyeneket ma már sehol nem találunk. A Sport mozi is bezárva áll. Visszakapta az egyház, nem tudni, mire fogják használni. Egy időben háromdimenziós mozi volt, zöld-piros szemüveggel kellett nézni a filmeket.

Mindegyik felvétel 1978-ban készült, a hetvenes évek hangulatát tükrözi: kevés reklám, nagy terek, régi presszógépek. A Corvin büféjében még látni, hogy a presszókávé 4.60 Ft-ba került.

Ezek a mozik, 3-400 főt fogadtak be, és a hatalmas előcsarnokban várakoztak a nézők. A büfében ettek-ittak, és nem a pattogatott kukoricahalmokon ülve néztük a filmeket. Ezeket a régi mozikat úgy tervezték, hogy az emberek szívesen töltsék itt az idejüket, a mostaniakat meg úgy, hogy „szaladj be, fogyassz, nézd meg a filmet, és jöjjön a következő fogyasztó-áradat”. A régi mozik inkább a kultúrát sugallták, a mostaniakban inkább az üzlet lényeg. Ez sajnos a filmekre is vonatkozik: 80%-ukra már akkor sem emlékszel, amikor kijöttél a moziból.

– A régi mozik mindegyike saját karakterrel bírt. Mi volt ennek a különbözőségnek a lényege?

– Attól függ, hol helyezkedtek el. A belvárosi mozik, a Puskin, az Uránia, a Filmmúzeum vagy a Bartók megőrizték a nagypolgári jelleget. A kis külvárosi mozik, mondjuk Újpesten a Fény vagy a Tétény, inkább családiasak voltak, nem csillogott-villogott a környezet, hanem otthonosságot sugallt. A Tétényben például egy nagy vaskályha állt. A lakótelepekhez kapcsolódó mozik a hatvanas években épültek hatalmas befogadóképességgel, mint a Szabadság, a Budafok, a Pest-Buda. Sok moziban a kor jeles művészeitől találunk alkotásokat, például az Alkotmány moziban egy kerámia domborművet láthatunk, a Pest-Budában pedig egy mozaikból készült térelválasztó falat. Ne felejtsük, hogy a Bauhaus idején is épült jó néhány mozi, és ezek ma is modernnek számítanak. A hatvanas évek dizájnja, a kagylófotelek, a tűlábú asztalok világa is felfedezhető a mozik előterében, a bevásárlóközpontok, a multiplexek viszont mind egyformák. Ez az amerikai típusú fogyasztói világ a terekben ugyanúgy tükröződik, mint a filmkínálatban, pedig jó volna néha egy-egy 1990 után forgatott orosz, román vagy cseh filmet is látni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2043