KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dínó

Kézai Krisztina

 

Mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai filmproducer gigantomániájának? A dinoszauruszok.

Mi felel meg legjobban egy átlagos látványtervező vágyálmainak és a digitális technika lehetőségeinek? A dinoszauruszok.

És mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai a demokráciáról alkotott nézeteinek? Ne habozzunk, mondjuk ki bátran: a dinoszauruszok.

Adott egy átlagos, szimpatikusan tapasztalatlan kezdő (jelen esetben egy Aladár nevű dinoszaurusz), aki sanyarú sorsával (egyedül van) és a másság feltétel nélküli elfogadásával (családjának tekinti az őt felnevelő lemúrokat), máris kivívja rokonszenvünket. Különféle, a Walt Disney-dramaturgiát és a látványközpontú tizenéves célközönséget egyaránt kielégítő fordulat után (kisebbfajta világvége) rátalálnak a kietlen valóságra (húsevő szörnyetegek), valamint a vándorló dínócsordára. Itt hősünk megismerkedik a szerelemmel, egy rossz politikai vezetővel és a neki kiszolgáltatott gyengék és öregek kicsiny, de reprezentatív csoportjával. Mint minden rendes fejlődésregényben, innen kezdve a szeretett lény meghódítása, a gyengék védelme és a rossz vezető kritizálása párhuzamosan történik a hős felnőtté válásával. És minő meglepetés! Aladár megtalálja a paradicsomi völgyet, a csorda szembefordul diktatórikus vezetőjével, és a hősnő a hősnek nyújtja a kezét. Vagyis a nyakát. A közön/sség pedig egy életre megtanulja, hogy a gyengék védelme minden felelős vezető legfőbb feladata.

A demokráciára nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ez a látványvilág és hangtechnika ismét maga mögé utasítja az egykori osztályfőnöki órák döglesztő unalmát, bár a Mondanivaló ugyanaz.

Az olyan apróság pedig, hogy állandó testhőmérséklettel nem rendelkező óriáshüllők pajkosan ugrándoznak az éjszakában, úgyis a biológiaórákra tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3161