KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Revans

Sneé Péter

 

Mesterkurzuson kellene tanítani Tony Scott filmjét Hollywood után ácsingózó önjelölt profijainknak. Itt csakugyan a helyére került minden, egy milliméterrel sem arrébb. A mozdulatlannak ható idillbe megfelelő tempóban érkezik a sötét fenyegetés, s kellő pillanatban freccsen a vér, robban a konfliktus, hogy a bosszú sodrán idővel a könnyfakasztó, méltóságos búcsúhoz evickéljünk. A gondtalan, mert dúsgazdag ifjak természetesen nyomban egymásba szeretnek, a gonosz vénember pedig – holmi köznapi milliárdos – hoppon marad. Csupán azért nem kacagunk rajta, mivel tragédiát látunk, minek közismerten szomorú a vége: mutatósán és hosszan haldoklik a hattyúnk...

Addig sem nélkülözzük a látványosságokat, vadászrepülők bukfenceznek, s milliomosok luxuslakosztályaiban, Mexikó festői tájain pereg a történet, ahol minden szép, sőt, szebb a szépnél. Úgy szűrőzik a tenger képét, hogy természetes kékjénél sokkal kékebb legyen, miként az alkony is vörösebb minden lehetőnél. Gúny? Ugyan, az irónia meg se környékezne senkit. A néző hamisítatlan színorgiában tobzódik, hang-özönben pancsol a Szent Dramaturgia előírásai szerint. Itt minden érte van, őt szolgálja.

A hősöknek nincsen külön sorsuk, életük, levegőjük, aki betöltötte feladatát, eltűnik. Volt-nincs, senkise bánja. Megálmodhatatlanul tökéletes Utópiára bukkantunk, ilyet csak profimód lehet alkotni, kész receptek szerint, melyeket Cronin, Courts-Mahler és társaik hagytak az utódokra. A modern technika kínálta lehetőségeken felül semmi újjal sem találkozhatunk hát, csupán a brutalitással.

Míg a századelőn a konverzáció és az elvágyódás volt a sikk, ma a szemünk-se-rebben gyilkolászás dívik. Meg egy kevés erotika, nem sok, mert az bántó lehetne, hiszen a lélek emelkedettsége fontos. A büntetésből örömlánynak eladott, kuplerájba zárt hősnő is galambokat csókolgat főállásban a munkahelyén. Ez az, amire vágytunk; szelíd parancsokra: sírj! nevess! szurkolj! Minek a sok magyarázat, indoklás, fáradsággal kihámozott és elkeserítően konok összefüggés?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4079