KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Nyócker-stíl

Józsefvárosi távlatok

Kemény György

A szauszparkos lazaság ezerszer rokonszenvesebb, mint az izzadva kikínlódott kompjuter-realizmus.

 

Nyócker! a nyóckerben. Merthogy történetesen az Urániában láttam a (végre) egészestés az új magyar animációs filmet, a Nyócker!-t. Odamenet elolvastam a Filmvilág kritikáját, azóta is több jó, telitalálat értékelést láttam. Mi maradt nekem? A forma. „Csak a forma kedvéért” írok tehát (az idézőjel az ismert viccre utal, amelyben egy hölgy válaszol így az őt banánnal kínáló úrnak), azaz e mozi képzőművészeti, grafikai vonatkozásairól. Ami elég nehéz feladat. A Nyócker!-ben sokkal fontosabbnak tűnik a remek, pontos forgatókönyv, a szociológia, a szöveg, a zene, a szöveg-zene-együtt, azaz a klipek, a játékfilmes erények, mintsem a mindezt leképező animáció, tehát a grafikai megjelenés. Nagyon sokban nem változott volna a végeredmény, ha színészekkel, élő nyóckeri táj-felvételekkel, valódi díszletek közt forgattak volna az alkotók. Már csak azért sem, mert zavarba ejtően élethű másolatok a színészek, barátok, civilek fotókból precízen átrajzolt animált portréi. És mégis tetszik a Nyócker! képi megjelenése! Miért is? Mert egy – talán egyedülálló – kísérlet tanúja voltam, mely megpróbálja egy filmben egymáshoz közelíteni a mai animáció két szélét, azaz a teljes fotórealista 3D-s digitális rajzfilmet és az épp csak jelzésszerű, felvállaltan, tudatosan pofonegyszerű, és csak síkszerű, imádni valóan bugyuta grafikájú kult South Park-stílust. Borotvaél, vékony jégen korcsolyázás, ahogy többször is látható, amint a szereplő szinte fotóarca premier plánban közeledve lendületes kézirajzzá lazul. Csacsiság is lehetett volna ebből, de a rendezőknek, Gauder Áronnak és Novák Eriknek sikerült ép bőrrel megúszniuk ezt a bátor kísérletet. A másik formai újdonság, hogy a testeknél jóval nagyobb arcok – ez még nem lenne nóvum, Walt Disney már az ősidőben feltalálta, valószínűleg a több évszázadnyi újságkarikatúrák mintája nyomán – stílusban is, mozgásban is külön életet élnek. Élénkek, kreatívak, szenvedélyesen beszélnek, kiabálnak, grimaszolnak (szokatlanul kitűnően, vagy az élő modellek, vagy a híres osztrák grimaszos szobrász Messerschmidt inspirációjára), míg testecskéik lazán passzívak, „alszanak” alattuk, ha a néha előtörő kar- és kézgesztikulálást leszámítjuk. Még csak nem is folytatják stílusban a fejek a testeket, látszik a nyakakon a vágás (vér nélkül), ahol a két rész összeér, kicsit úgy, mint a régi bábszínházban, ahol a csupaszövet figurákat színesre festett gipsz-fejek koronázták. Ez is működik, egy idő után el is felejtkezünk róla, élvezzük a mozgó képregényt, az ízesen ronda gettónyelvet, a rapet, a naprakész zenét, mi is tinikké válunk. Ez a szauszparkos, Buttheades nemtörődömség, lazaság ezerszer rokonszenvesebb számomra, mint a kompjuterekből izzadva kikínlódott, valóságot imitáló (minek is?), de mégiscsak fogpasztástubusból kinyomottnak látszó, minket mostanság letámadó egész-estés animációs filmek sora. Amivel viszont a Nyócker! agyonemlegetett origónkon, a South Parkon túllép, minden egyes kép jólkomponáltsága okán, az a színek európaiasan kultúrált összehangoltsága, sőt: visszafogottsága. Látszik, hogy az alkotó csapat már megfordult a Szépművészeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Louvre-ban és a Kunsthistorischesben is (Beavisék viszont nem). És hogy mi árulkodik fenti erényeikről leginkább? A gyönyörű józsefvárosi tájképek! Megvallom, engem még a filmbemutató előtt egy újságban látott, kétoldalas, madártávlatú Nyócker!-festmény inspirált erre az írásra, és maga a mozi vissza is igazolt. Ilyen kulturált, gyengéd szeretettel, nappal, este, vagy éjjel ábrázolt városi tájképeket animációs filmen még nem nagyon láttam, talán Utrillo omló-bomló Montmartre ábrázolásain látszik ilyesfajta bensőséges szeretet, vagy Kurosawa Dodeskaden filmjében a lepukkant japán bádogviskó-város iránti gyengédség volt hasonló. Amit sajnálok, az épp a film „fantasy” opusza, azaz az olajcsinálás különben is elkapkodott, grafikailag is elsietett epizódja. Még én, a „lebutított” kompjutergrafikus is tudom, hogy az itt szereplő mamutsereg hogyan készíthető el szinte percek alatt „másol” és „beilleszt” billentyűk nem is túl gyakori nyomkodásával, amitől a rajz akár még jó is lehetne, de sajnos nem az. Írás közben átfutottam a Taschen kiadásában most megjelent Animation Now! című vaskos kötetet, amely több száz alkotó és stúdió bő, képes bemutatásával teljes keresztmetszetét adja a világ jelenlegi animációs művészetének, de a Nyócker! formavilágára senki nem emlékeztetett benne így elsőre, azaz a filmet létrehozó csapat egyéni stílust munkált ki, aminél nagyobb dicséretet nehéz elképzelni teleséma, teleutánzás, nekülönbözzekmásoktól világunkban. Várom a folytatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4848