KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Georges Franju

Bikácsy Gergely

 

Henri Langlois-val ő alapította 1936-ban a párizsi Cinémathèque-et. Később hosszú évekig a Nemzetközi Filmklubszövetség főtitkára volt. Az állatok vére (1949) és az Hotel des Invalides (1952) című dokumentumfilmjeivel hívta fel magára rendezőként a figyelmet. Új fejezet kezdődik itt a francia dokumentumfilm történetében: a személyes hang, a képzettársítások újdonsága. Mindez metsző iróniával párosult: a vágóhidak mindennapjai vagy a veterán világháborús rokkantak ünnepsége olyan kegyetlen látvány, melyet csak a túlélők iróniájával tudunk elviselni.

Játékfilmjei közül a Tékozló szívet (Thérèse Desqueyroux, 1962) láthattuk, de ez a Mauriac-adaptáció keveset árult el Franju eredetiségéből. Legutóbb a tavalyi Francia Filmhéten találkozhatott a magyar közönség egyik filmjével. A Fejjel a falnak (1959) – melyről lapunk 1987/10-es száma közölte Godard méltatását – különleges remekmű: talán csak a Négyszáz csapást hasonlíthatjuk hozzá. „Az a különös világ, ahová most belépünk, felhívja a figyelmünket, milyen nagy feladatunk az elmegyógyintézetek gyökeres átalakítása” – közli a nézővel egy felirat. A Fejjel a falnak valóban dokumentáris erejű, zaklató képsorokkal ábrázolja egy francia elmegyógyintézet mindennapjait. Dokumentum és személyes fűtöttségű líra szövődik egybe ebben a filmben, s végül is talán a líra válik döntővé, az a „filmlíra”, mely a dokumentáris megközelítés nélkül – mint De Sica életműve (vagy a Négyszáz csapás) példázza – mozivásznon aligha születhetik meg.

„Az állatok vére forgatásakor döbbentem rám – írja Franju –, hogy csak azok a témák érdekelnek, amelyektől félek.” A Fejjel a falnak akkor is „egyes szám első személyben” elmondott történet, ha alkotójának személyes sorsa nem is hasonlít hősééhez. Valakit, mert lázad és nem méri fel a társadalom erejét, egészségesen az őrültek házába zárnak. Ez a fiatalember egészséges ugyan, mégis az őrülteket érzi igazi társainak. A falak közül csak a halálba vezet kiút – mint barátjának sorsa példázza –, a szökés nem visz sehova. A film utolsó kockáin az elmegyógyintézet rácsos kapuja bámul ránk.

„Nem hiszek a fikcióban. A valóság érint meg, és a valóságot a képek jelentik. Gondoljunk csak a szürrealistákra. A képek némák, de a csend szörnyűbb a legnagyobb zajnál is” – mondta egyik utolsó interjújában. Hogy aztán kicsit önmagának is ellentmondjon: „A külső, az adott, a természetes díszletet azért szeretem, mert jól át tudom alakítani mesterségessé...”

Nyers dokumentum és a költészet képzelt világa – Franju remekművében összeforrt a valóság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4998