KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Androidok lázadása

Hirsch Tibor

Annyira egyszerű kis történet, annyi ellőtt patronnal, ősi sci-fi klisével, hogy a néző már-már azt hiszi, fontos és megfejtendő parafrázis-rejtvényt mutatnak neki. A jelentéktelenség megnemesülésének, értelmezhetőségének e sajátos esélyét az alkotók nem is hagyják kihasználatlanul: fontoskodó jelzéseket helyeznek el, zár nélküli kulcsokat, és általában, egy Nagy Végső Dekódolás mindenféle hamis ígéretét.

A világvégi űrállomásra szökött fegyenc-csoport érkezik elrabolt űrhajóval. Az állomást ketten lakják: az őrült tudós és teremtménye, az android-asszisztens. A kamaszlelkű robot-fiú beleszeret az egyik fegyencnőbe. A professzor ördögi ravaszsággal saját céljaira használja föl amúgy is reménytelen vonzalmukat: mozgósítva a szenvedély és a halál erőit – s persze a misztikus zakatolás, bugyogás szokásos sci-fi energiáit – megteremti a még tökéletesebb asszisztenst, egy csodaszép android-lányt. Megbűnhődik nagyravágyásáért: új és régi teremtménye közösen végeznek vele, s széttrancsírozottan kiderül róla, hogy maga is – robot. A diadalmas női android ezek után gondjaiba veszi a bugyuta kamasz androidot, és öntudatos robot-forradalmárokként együtt indulnak vissza a Földre. Odalent már javában érik az igazi, az egyetemes android lázadás...

A filmben itt is, ott is mítosztöredékek sejlenek föl, a néző beugratásának megannyi fontos eszközeként: Golem-kör, Pygmalion-kör, Frankenstein-kör. Beváltatlan ígéretek, hiszen a film hangulati energiakészlete még „fölfűtésükhöz”, működésük katalizálásához sem lenne elég, így aztán jelen is vannak, meg nem is. Ám azzal, hogy rájuk ismerünk, azonosítjuk őket, máris a blöff áldozatai vagyunk.

Klaus Kinski, a professzor szerepében, e blöff szolgálatában áll. Mint név és jelenség az idők folyamán az igényes sci-fi emblémájává vált, rá hivatkozva lehet sugallni a nézőnek, kritikusnak, hogy itt és most más mértékkel mérjen. Aaron Lipstadtnak azonban sokkal szórakoztatóbb filmet kellett volna készítenie ahhoz, hogy sznobságunkra is építhessen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 45-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6022