KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nimfa a lápvilágban

Csantavéri Júlia

A kis lengyel falut, ahol a történet játszódik, mocsár választja el a külvilágtól. A mocsáron túli valóság megfoghatatlan és idegen a falusiak számára. Ha néha érkezik is onnan valaki – általában a hivatal képviselője –, minden marad a régiben.

A mocsáron innen olyan az élet, mint akkor lehetett, amikor a Jóisten még gyalogszerrel járta a világot, jutalmazott és büntetett, érdem szerint. Leszczyński bensőséges, tiszta képsorokban mutatja be ezt az életet, ahol a munka ősi szabályai és a vallási parancsok, meg a vallásnál ősibb babonák irányítják a mindennapokat. Az álom és az ébrenlét, a vágyak és a realitás képei olyan magától értetődő természetességgel fonódnak össze ebben a filmben, ahogyan a babonás hit elemei keverednek a tapasztalatok valóságával. A régi és az új találkozásakor az emberi kíváncsiság, az értelem és a kiválni akarás vágya ütközik össze azzal a mélyen gyökerező érzelem- és hagyományvilággal, amely ugyan röghöz kötöttséget és tudatlanságot is jelent, de egyben a közösség összetartó erejét is adja, odakapcsolja az egyént a faluhoz; az emberekhez, a tájhoz.

A film hőse, Barosevic parasztgazda még a saját nevét sem tudja pontosan, hiszen a faluban elegendő annyi, ahogy az emberek szólítják, de mindent tud fáról, állatról, emberről, amit ebben a világban tudni érdemes. A fiatal tanítónő érkezésével ez a magabiztos ember fokozatosan elveszíti belső egyensúlyát, megrendülnek a világról, munkáról, szerelemről alkotott elképzelései, míg végül szembe kell fordulnia a közösséggel. A szelíd iróniával induló történet szinte észrevétlenül fordul tragédiába. A rendező képes arra, hogy mindvégig egyensúlyban tartsa a két „oldalt” – hogy a fában élő lélek hiedelmét éppen olyan valóságként kezelje, mint az iskola világát. Így költői erővel, hamis nosztalgia nélkül tudja felmutatni a természetközeli közösségben élő ember szemléletének feledésbe merülő értékeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/04 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6460