KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/április
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A nők éve Filmrendezőnők a magyar filmben
• Kovács Ágnes: Vörös tapétán tengerkék virágok A Szindbád színdramaturgiája
• Hirsch Tibor: Azt üzente… Mit is? Magyar történelmi filmek: 1848-49
• Benke Attila: Thriller és történelem Szász Attila-portré
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Nagy V. Gergő: Amikor a kurva leveri a poharat Nicolas Roeg (1928-2018)
• Varga Zoltán: Vér és piros esőköpeny A Ne nézz vissza! és a giallo
• Vágvölgyi B. András: Luk a lelken Mak (1932-2019)
ÚJ RAJ
• Lichter Péter: Roncsköltészet, neonfényben Harmony Korine
LEGENDÁS ZSÁNERFILMESEK
• Géczi Zoltán: Tűzben edzett rendező Ringo Lam (1955-2018)
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Borbíró András: Gép testben ép lélek Mesterséges intelligencia
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
PANORÁMA
• Gerencsér Péter: Kertektől a közügyekig Új szlovák dokumentarizmus
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Tévedések végjátéka Berlin
HATÁRSÁV
• Zalán Márk: Szabadon álmodni David Lynch – Kristine McKenna: Aminek álmodom
• Kránicz Bence: A lynchesláda titkai David Lynch: Small Stories
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Utánuk a tűzözön Brexit: Háborúban mindent szabad
• Huber Zoltán: Hatalommániák Billions (Milliárdok nyomában)
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Most van most Carpe diem
• Margitházi Beja: Élet és halál a kriptában Üres lovak
• Gelencsér Gábor: Az Éden: keletre Látomás
STREAMLINE MOZI
• Roboz Gábor: Eszmény vagy halál Jimmy Chin – Elizabeth Chai Vasarhelyi: Free Solo
MOZI
• Alföldi Nóra: Egon Schiele: A halál és a lányka
• Pethő Réka: Mary Shelley
• Benke Attila: Egy ország, egy király
• Varró Attila: Családi bunyó
• Kovács Kata: Bocsáss meg, kedvesem!
• Barkóczi Janka: Egy fiú hazatér
• Sándor Anna: Életem értelmei
• Kránicz Bence: Marvel Kapitány
• Fekete Tamás: Claire Darling utolsó húzása
• Baski Sándor: Pezsgő és macaron
• Roboz Gábor: Interjú Istennel
• Pazár Sarolta: Itt járt Britt-Marie
DVD
• Benke Attila: A férfi mögött
• Kovács Patrik: Torta
• Géczi Zoltán: Így ne legyél elnök
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Vörös, nagydarab és a pokolból jött

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Enter the Void

A nagy trip

Kovács Kata

Nyolc évvel az extrém erőszakábrázolásáról elhíresült Visszafordíthatatlan után Gaspar Noé ismét a visszaforgathatatlan időről forgatott.

A Visszafordíthatatlan eredetisége az elbeszéléstechnikában rejlett, az Enter the Void hagyományos szerkezetű, flash backeket alkalmazó, ám nem kevésbé explicit és kísérleti vállalkozás. A film elején felbukkanó drogos, Alex a tibeti Halottaskönyvről szóló monológjában didaktikusan foglalja össze, amit a történetből majd értenünk kell: a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, először végignézi egész korábbi életét, aztán lebegni kezd, figyeli az élőket, de nem kommunikálhat velük. A legtöbb halott annyira ragaszkodik a földiekhez, hogy vissza akar térni, így az egész egy pocsék triphez kezd hasonlítani, amiből az egyetlen kiút a reinkarnáció.

A három fejezetre osztható történetben a tinédzser korú főhős, Oscar három, stilisztikailag élesen elváló elbeszélői pozícióban jelenik meg, ezeket fogja össze a film egészén végigvitt intenzív szubjektivitás. Az első fél órában Oscar extrémen szubjektív nézőpontból, point of view felvételekkel bemutatott drogos tudatállapotába zuhanunk, mely a fiú halálával végződik. Ebben a szekvenciában a kamera Oscar helyén áll, a mozgása a fiú fejének mozgása, az objektív folyamatos, másodpercnyi elsötétülése az ő pislogása. Ezután a film két új nézőpontot vezet be: az egyik a halotté, aki felülről szemléli egykori élete szereplőit, ahogyan azok próbálják megfejteni halálának körülményeit és folytatni az életüket. A szellem-nézőpont felülről ábrázolja a történéseket, a kamera a Visszafordíthatatlanból ismert virtuozitással cikázik Oscar díszletszerű terekben mozgó ismerősei és szerettei fölött. (A hamvasztás után azonban visszatér, és rövid ideig ismét egy „szintre” kerül a többi emberrel, egyre elkeseredettebben küzdve, hogy visszakerüljön közéjük.) A másik nézőpont flash backjében Oscar és húga, Linda közös története tárul fel, szüleik és egymás elvesztésétől a másik euforikus, incesztus-hangulatú újra megtalálásáig. A kép előterében mindvégig Oscar áll, a kamera hátulról, a tarkója mögül követi őt, az előző nézőpontokhoz képest jóval távolságtartóbban. Annak ellenére, hogy ezek az intim élményeket feltáró, a gyerekkor élményvilágát megörökítő melodrámai képsorok rendkívül szentimentálisak, a befogadói azonosulás Oscar jelenlétének semlegessége miatt jóval kevésbé intenzív, mint ahogyan annak a látottakból következnie kellene. Oscar úgy vezeti végig a nézőt életének legmeghatározóbb élményein, hogy szinte semmilyen reakciója nincsen a látottakkal kapcsolatban, csupán némán szemléli őket. A különböző tudatállapotok élményvilágának megrajzolása tehát stilisztikailag elválik, a néző pedig azzal a felismeréssel szembesül, hogy az azonosulása tárgyául szolgáló szubjektum a film során alig nyilvánul meg, és szinte kizárólag megfigyelői pozícióban van.

Ami mégis összefogja a filmet, az Oscar karakterének tétlensége, és az ennek feszülő, artikulálatlan vágya, hogy a történteket visszafordítsa. Ennek a csak apró gesztusokban megnyilvánuló attitűdnek az egyik kifejeződése, hogy Oscar az életét meghatározó nagy traumákat többször, több nézőpontból is felidézi. Húga életének egyre mániákusabb megfigyelése odafentről szintén azt a benyomást kelti, hogy szeretne beavatkozni a lenti történésekbe, mígnem a visszatérés melankolikus vágya a film végi lenyűgöző szekvenciában teljesedik ki. Az Enter the Void két és fél órája Alex Halottaskönyvből vett, ám misztikus titoknak nem igazán nevezhető gondolatmenetét viszi a gyöngyvászonra körülbelül úgy, ahogyan a szétcsúszott junkie is tenné: a tripnek vannak igen eredeti és egzotikus pillanatai, hipnotikus, neonfényű világába könnyű beleszédülni, a trendi formalista megoldások összességében azonban csupán avítt hippi lózungokat takarnak.

ENTER THE VOID­ – francia-német-olasz, 2009. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Zene: Thomas Bangalter. Szereplők: Nathaniel Brown (Oscar), Paz de la Huerta (Linda), Cyril Roy (Alex), Emily Alyn Lind (a fiatal Linda), Jesse Kuhn (a fiatal Oscar). Gyártó:Canal+ / Wild Bunch / Fidélité. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 161 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10657