KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/április
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A nők éve Filmrendezőnők a magyar filmben
• Kovács Ágnes: Vörös tapétán tengerkék virágok A Szindbád színdramaturgiája
• Hirsch Tibor: Azt üzente… Mit is? Magyar történelmi filmek: 1848-49
• Benke Attila: Thriller és történelem Szász Attila-portré
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Nagy V. Gergő: Amikor a kurva leveri a poharat Nicolas Roeg (1928-2018)
• Varga Zoltán: Vér és piros esőköpeny A Ne nézz vissza! és a giallo
• Vágvölgyi B. András: Luk a lelken Mak (1932-2019)
ÚJ RAJ
• Lichter Péter: Roncsköltészet, neonfényben Harmony Korine
LEGENDÁS ZSÁNERFILMESEK
• Géczi Zoltán: Tűzben edzett rendező Ringo Lam (1955-2018)
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Borbíró András: Gép testben ép lélek Mesterséges intelligencia
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
PANORÁMA
• Gerencsér Péter: Kertektől a közügyekig Új szlovák dokumentarizmus
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Tévedések végjátéka Berlin
HATÁRSÁV
• Zalán Márk: Szabadon álmodni David Lynch – Kristine McKenna: Aminek álmodom
• Kránicz Bence: A lynchesláda titkai David Lynch: Small Stories
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Utánuk a tűzözön Brexit: Háborúban mindent szabad
• Huber Zoltán: Hatalommániák Billions (Milliárdok nyomában)
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Most van most Carpe diem
• Margitházi Beja: Élet és halál a kriptában Üres lovak
• Gelencsér Gábor: Az Éden: keletre Látomás
STREAMLINE MOZI
• Roboz Gábor: Eszmény vagy halál Jimmy Chin – Elizabeth Chai Vasarhelyi: Free Solo
MOZI
• Alföldi Nóra: Egon Schiele: A halál és a lányka
• Pethő Réka: Mary Shelley
• Benke Attila: Egy ország, egy király
• Varró Attila: Családi bunyó
• Kovács Kata: Bocsáss meg, kedvesem!
• Barkóczi Janka: Egy fiú hazatér
• Sándor Anna: Életem értelmei
• Kránicz Bence: Marvel Kapitány
• Fekete Tamás: Claire Darling utolsó húzása
• Baski Sándor: Pezsgő és macaron
• Roboz Gábor: Interjú Istennel
• Pazár Sarolta: Itt járt Britt-Marie
DVD
• Benke Attila: A férfi mögött
• Kovács Patrik: Torta
• Géczi Zoltán: Így ne legyél elnök
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Vörös, nagydarab és a pokolból jött

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Stephenie Meyer: A burok

Kedves ellenségem

Vajda Judit

A vámpírirodalom után a mormon írónő a sci-fit turbózta fel fajközi romantikával.

Stephenie Meyer 2008-as, közvetlenül az Alkonyat-tetralógia után megjelent regényét könnyű lenne automatikusan besorolni a Twilight-könyvek (Alkonyat, Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás), kiegészítő kötetei (például a Bree Tanner rövid második élete) és az ifjúsági irodalom olyan darabjai által alkotott tengelybe, mint Pittacus Lore Lorieni krónikákja (melynek első része a szintén megfilmesített A negyedik). De nagyot tévednénk, mivel A burok sokban meghaladja az említett műveket. Ha valamihez közel áll, akkor az talán Az Éhezők Viadala-trilógia (Az Éhezők Viadala, Futótűz, A kiválasztott) Suzanne Collinstól, hiszen Meyer utópiájában nem egy létező rendszerbe illeszti bele minden kreativitást és valódi ötletet nélkülözve egy másik valóság elemeit (mint tette azt ő maga a vámpírokkal a Twilightokban vagy Lore A negyedikben), hanem egy új világot hoz létre.

Ebben az új – számos tudományos-fantasztikus regényből és filmből mégis jól ismert – világban testrabló idegenek, a rendkívül békés, jóindulatú és simulékony, mégis parazitaként viselkedő lelkek árasztották el a bolygót, és az embereket gazdatestként használva kitúrják onnan az elmét. A burok főhőse szokatlan módon épp egy ilyen lélek, Vándor, akinek azonban az agyából a szokásos protokolltól eltérően nem tűnik el emberi gazdateste, a lázadó fiatal nő, Melanie. Innentől kezdve pedig nem egy aprólékosan kidolgozott sci-fit figyelhetünk, a jövőbeli társadalmak problémájával vagy az emberiség fennmaradásáért zajló küzdelemmel a középpontban, hanem – a Twilight-regényekhez hasonlóan – egy roppant izgalmas kalandregénybe oltott érzelmi drámát és szerelmi sokszöget (bár Meyer, ha nem is jeleníti meg részletesen, fejben vélhetően alaposan kidolgozta sztorija társadalmi hátterét, mert Vándor és Melanie kalandjai közben mindig stimmelnek és a helyükön vannak a beszivárgó külvilág elemei).

A burok ezenkívül abban is hasonlít az írónő korábbi alkotásaira, hogy azokhoz hasonlóan ugyanúgy egyetlen – bár esetünkben megkettőződött – figura nézőpontjából, egyes szám, első személyben tárja az olvasó elé a történéseket. Meyer pedig nem vált egyik napról a másikra közepes, bár elismerésre méltó fantáziával megáldott íróból zseniális stilisztává. A döntő különbséget, a szembetűnő fejlődést a korábbiakhoz képest az jelenti, hogy egy éretlen tinilány gyatra fogalmazványa helyett a szerző ezúttal egy 21 éves fiatal nő beszédmódjának megfelelően fogalmaz. Az írónő most sem stílusával nyűgöz le, de prózája az eddigi jellegtelenhez, köznapihoz, sőt iskoláshoz viszonyítva határozottan feljavult.

Meyer bravúrja pedig romantikus sci-fi regényében abban rejlik, hogy olyan intenzitással teremti meg az olvasói azonosulás lehetőségét, hogy Melanie-hoz hasonlóan mi magunk is szinte beköltözünk a főhős fejébe. Ennek során az író nem egyszer meg is vezeti a közönséget, hiszen több alkalommal is megtörténik, hogy egy-egy helyzetben a logikus és ésszerű megoldás helyett mi is ugyanarra a téves következtetésre jutunk, mint Vándor, annyira együtt gondolkodunk vele (például amikor az élelemszerző portyáról visszatérve a főhős és társa az embereket üldöző hajtókkal találkozik, Vándorral együtt helytelenül hisszük azt, hogy azok az ő hónapokkal korábbi eltűnése miatt járőröznek – sőt a szerző még azt is megmutatja, hogy ebben az esetben objektíven gondolkodva milyen megoldásra jutnánk, mivel a kevésbé érintett emberi figura magától is kitalálja a valódi okot). Emiatt lesz a regény záró csattanója is olyan ütős, mivel az – ha normális körülmények között eszünkbe is jutna – a központi figurával együttérezve minket is váratlanul ér. Ezen apró félrevezetések mellett pedig az alkotó többször el is játszik a személyes narráció adta lehetőséggel: különös jelentőségre tesz szert például, hogy a szokásos egyes szám, első személy helyett (sőt a két egyes szám, első személy helyett, mivel Vándoré mellett – dőlt betűvel szedve – Melanie gondolatait is megismerjük) mikor használ többes szám, első személyt. Gazdatest és parazita eggyé válása általában akkor történik meg, amikor felfokozott szenvedést vagy szenvedélyt élnek át közösen (előbbire a végzetes sivatagi túra, utóbbira egy szerelmi jelenet a példa).

A jelek szerint tehát Meyer remekül bele tudja élni magát mások helyzetébe (s ezzel az olvasó számára is lehetővé teszi mindezt) – innen már csak egy lépés, hogy belehelyezkedjen egy valóban jó író szerepébe.

 

Agave Könyvek, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11430