KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Wittman fiúk az Orfeumban Történelmi filmek: Boldog békeidő
• Kovács Ágnes: Piros, fehér – szürke A Fényes szelek színdramaturgiája
• Kincses Károly: Turától Bombayig Sára Sándor fotográfiái
• Szekfü András: Társ és koronatanú Hamvassy Anna és a Balázs Béla-hagyatékok
• Kránicz Bence: Kitaposott ösvények Friss Hús
BIOMOZI / GENETIKA
• Borbíró András: Isten munkaasztalán Biohekkerek hajnala
• Sághy Miklós: Zöld filmek Hódosy Annamária: Biomozi
• Sepsi László: Testképzavar Charles Burns: Black Hole
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: A fal adja a másikat Neil Marshall
WESTERN-LEGENDÁK
• Kovács Patrik: Elvadult tájon gázolok A Ranown-ciklus westernjei
• Varga Zoltán: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
• Vízkeleti Dániel: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Varga Dénes: A tisztánlátás bátorsága Elio Petri
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Murphy jéghideg könnycseppjei Film/zene: Basil Poledouris
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Újratervezés Graz
TELEVÍZÓ
• Kovács Bálint: Szex, hazugság, pedofilia Neverland elhagyása
• Roboz Gábor: High concept Katja Blichfeld – Ben Sinclair: High Maintenance
• Benke Attila: A kis cézár felesége Alvilág
KRITIKA
• Baski Sándor: Lehetnél te is Mi
• Lichter Péter: Karibi dadaizmus Túltolva
• Kránicz Bence: A rája költészete Manta Ray
MOZI
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: A gyűlölet, amit adtál
• Benke Attila: Hannah Grace holtteste
• Géczi Zoltán: A kokainkölyök
• Nagy V. Gergő: Kedvencek temetője
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Neill Blomkamp: District 9

Anyaföldön kívüli

Klág Dávid

Földönkívüliek anyahajója Johannesburg felett – kisköltségvetésű alienfilm Dél-Afrikából.

 

Ahhoz, hogy igazán megértsük a District 9 eredetét, kétfelől kell megközelítenünk a film előkészületeit. Az addig főleg tévésorozatok vizuális effektjeiért felelős Neill Blomkamp még 2005-ben készített egy 15 perces rövidfilmet Alive in Joburg, azaz Johannesburgban élni címmel, amelyben tulajdonképpen a dél-afrikai fővárosban rekedt, papírsufnikban élő és szeméthalmokban guberáló „földönkívülieket” mutatta be, dokumentumfilmes eszközökkel. A négy évvel ezelőtt készült rövidfilm hat percben is képes volt egyszerre aktuálpolitikai parabolaként, inváziós sci-fiként, sőt, egy rövid animációs betét erejéig akciófilmként működni. Mindeközben Peter Jackson éppen rendezőt keresett a nagy sikerű videójáték-sorozat, a Halo megfilmesítéséhez, és bár nem tudni, mekkora hatást tett rá az Alive in Joburg, Jackson a feladatot Blomkampra bízta. A projekt finanszírozása meghiúsult, de az új-zélandi rendezőt annyira lenyűgözte dél-afrikai kollégája, hogy kezébe nyomott harminc millió dollárt: tessék, aprópénz, költsd el arra, amit szeretnél. A fiatal tehetség a rövidfilmjében látott potenciált egy egész estés produkcióra.

A nagyfilm kiindulópontja nem különbözik a rövidfilmben felvázolt helyzettől: ismeretlen idegenek anyahajója jelent meg Johannesburg felett, majd miután nem reagáltak semmilyen jelzésre, a katonaság behatolt és kimentette az egyszerre csótányokra és garnélarákokra emlékeztető földönkívülieket. A kormány jobb híján egy sebtiben felépített menekülttáborban helyezte el őket, ahonnan azonban biztonsági okokból újból költöztetni kell őket. A feladatot a bürokrata Wikus Van De Merwe (Sharlto Copley) kapja meg, aki az első behatolásnál idegen anyaggal fertőződik meg.

E két különálló elem – a fantasztikum realista bemutatása, illetve a videójáték-esztétika – határozza meg a District 9 struktúráját. Blomkamp filmje áldokumentumfilmként, vagyis tévériportként indul, de a film felénél fokozatosan elhagyja a valóságkiegészítő elemeket (kézikamera, biztonsági felvételek), hogy egy intergalaktikus haverfilm, sőt, egy kompetens és klasszicista akciófilm legyen belőle. Az utolsó akciófilmes harmad azonban ahelyett, hogy különböző sci-fi/akciófilm elődökre tenne utalást, igazi videójátékos gesamtkunstwerk lesz: megidéződnek az úgynevezett first person shooterek egyes szám, első személyű nézőpontjai, a műfaj egyik csúcsának tartott Half Life 2 legendás elemének tartott gravitációs fegyver kap egy rövid szereplést, az akció középpontjába egy mecharobot kerül, és így tovább. Több kortárs akciófilm is kísérletezik a videójáték küldetésalapú narratíváival (Crank 1-2Golyózápor), de az akciójátékok precíz vizualitását eddig még nem sikerült ennyire hatásosan visszaadnia egyetlen adaptációnak sem.

Az, hogy a film két oldala ennyire simán és vészmentesen csúszik egymásba, Blomkamp és a főszereplőül választott Copley érdeme. A rendező a dokumentarista megoldások közül egyszerre használja a zsigeri, rázkódós felvételeket és az elegánsabb, ipari kamerás vagy magasból felvett statikus totálokat, és az ezeket elhanyagoló jeleneteknél is türtőzteti magát a montázzsal. Ha Blomkamp a filmje agya, akkor Copley a szíve: a dél-afrikai televíziós producer, aki már az Alive in Joburgban is feltűnt néhány mondatra, itt humoros, néha szánalomra, néha dicséretre méltó, de mindvégig hiteles karakter. Szimpátiában nincs nehéz dolga: Wikuson kívül a film összes humanoidja önző, szadista és kegyetlen.

Nehéz elmenni azonban a District 9 politikai üzenete mellett. A menedékstátuszba delegált, borzalmas körülmények között élő „rákok” szegregációjában a rendező nyilván a globális, nem Dél-Afrika-specifikus dilemmát akarta illusztrálni. A film azonban az első fele után problémásan nyúl ehhez a kérdéshez: integrációról szó sem lehet, sőt, egyetlen megoldásként a terrorizmust ajánlja fel. Az pedig, hogy a visszafele történő integráció is (avagy az emberek beilleszkedése a ráktársadalomba) csak mutáció révén lehetséges, a szó minden értelmében gusztustalan. De ha Blomkamp a környezetet nem részletgazdag társadalmi analízisre szánta, hanem megkapó háttérnek egy elgondolkodtató, akciódús emberi történethez, akkor első osztályú munkát végzett.

DISTRICT 9 – amerikai, 2009. Rendezte: Neill Blomkamp. Írta: Neill Blomkamp és Terri Tatchell. Kép: Trent Opaloch. Zene: Clinton Shortery. Szereplők: Sharlto Copley (Wikus), Jason Cope (Grey Bradnam), Nathalie Boltt (Sarah Livingstone), Sylvaine Strike (Dr. Katrina McKenzie), William Allen Young (Dirk Michaels). Gyártó: Key Creatives / QED International / WingNut. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 112 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9890