KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Powaqqatsi

Boglár Lajos

Alcíme szerint a film az átalakuló életről szól: de mit tudhattunk meg az életről és az átalakulásról?

A Harmadik Világban járunk: arcok, gesztusok, helyzetek, tarka etnikai kaleidoszkóp, vizuális orgia fojtott ritmusú, lassított képekkel. Szemek, lovak, cipekedő emberek, csónakok, verejtékes hátak, falvak, piacok, piramisok, templomok, vonuló tömeg. Az Andokban vagyunk, majd egyszer csak Indiában, azután Afrikában, hirtelen a nyugati világ fémszerkezetei magasodnak elénk, reklámarcok zuhataga, blokkházak sora és vonuló tömeg váltja egymást, alagút, autók, guberálók, neonfények, dögkeselyűk, hosszan kitartott falfelirat előtt kisgyerek: „éljen a gerillaháború”; majd imádkozók, egy óriáshinta, ismét arcok és szemek, és így tovább...

Hatalmas különbségek, és mögöttük az egység, ahogyan ezt hirdeti többezernyi kötet, és a Faces of Culture című, 26 részes amerikai tv-sorozat, amelyet sokakkal egyetemben bizonyosan Reggio is látott.

Embertömeg: aranyláz hajtotta hangyasereg, sárosbarna termeszek. Mit tudunk meg róluk? Kiderül-e, hogy a képsorok Brazíliában készültek? Serra Pelada vagy Carajás földje rejti magában a hőn áhított aranyat? Rabszolgákról van szó? Az emberi testek irtózatos kizsákmányolásáról? Azt hihetjük, mindezt néhány vagy akár egyetlen emberért teszik. De ott mindenki magának dolgozik, s aki szerencsés, néhány aranyszemcsével gazdagodva térhet éjszakai szállására. Nem tudhatja, mire ébred, így talán le sem fekszik, nehogy kifosszák.

Az ismétlődő, ritmikus cselekvések biztos jelei az alkotó életformának. Az ember alkalmazkodik környezetéhez, és egyúttal át is alakítja, humanizálja. Több ezer éves törekvése ez az Óvilág és az Újvilág lakóinak. Az emberiség egysége éppen abban jelentkezik, hogy hasonló szükségletei vannak: mindenkinek kell ennie, laknia valahol, be kell fednie testét valamivel, fel kell oldania szexuális feszültségeit, és szüksége van – vagy legalább is volt – az együttműködésre, egy szervezetre, amely a túlélést biztosította és biztosítja. A megoldások azonban nagyon eltérnek egymástól.

Powag a hopik nyelvén sámánt jelent, azt az embert, aki a törzsi közösség szemében az élet folyamatosságát biztosítja, s ehhez nem elégséges elfogadni a környezet kínálta javakat, hanem gyakran emberfeletti energiákra van szükség. Lévi-Strauss zseniális meghatározása szerint, a civilizált társadalmak mérnöki tevékenységének ellentéte a sámánok szertartása: amit a sámán mágiájával művel, nem egyéb egyfajta barkácsolásnál, hiszen a tradíciók béklyójában a sámán nem képes megújulni, legfeljebb átcsoportosítja meglevő, hagyományos „eszköztárát”... A mérnök azonban változtathat koncepcióján és technikai felszerelésén...

Hatalmas hit kell annak elfogadásához, hogy egyetlen minőség rendszeres és folyamatos ismétlése – biztosítva a stabilitást – jelenti a túlélést. Ez a mágia egyik funkciója. Kérdés, hogy hova vezet a folyamatosság?

Ha megtaláltuk a választ, miszerint a kultúra különböző megoldásokat tud az alapvető emberi szükségletek kielégítésére, miért nem vesszük ezt tudomásul? Miért akarunk minden áron beavatkozni ebbe a folyamatba? Van, aki nemcsak magyarázni szeretné a világot, hanem megváltoztatni azt – bár ehhez aligha elégségesek a révedező álmok!

Reggio szokatlan lassított révületbe hajtja nézőjét. Nyújtott ritmusaival, a homogén zenei háttérrel, a ragyogó fotók bűvöletével elhiteti vele: milyen csodás a világ! Ha a lassított szekvenciákat normális sebességben látnánk, és hozzá a kísérő muzsikát is felgyorsítanánk, talán nem is néznénk végig a verejtékező Harmadik Világ ezerszer látott képeit.

De mi lehet Reggio véleménye erről a világról? Kontrasztokkal dolgozik, s ez jelzi, van értelme a változásoknak. Korábbi filmjében (Koyanisqatsi) környezetünk, társadalmunk, kultúránk kiúttalannak tűnő, reménytelenül „kizökkent” állapotát mutatta be, erőszakkal, pusztítással. Azt a sivárságot, amely a civilizáció betörése nyomán sok helyütt, így a Harmadik Világ számos pontján eluralkodott.

A Powaqqatsi az átalakítás, az átalakulás mellett voksol. S feltűnő, hogy nem az erőszak, a harc jelenik meg itt, mint a kulturális változás szükséges eszköze, velejárója.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=183